A kerékpártárolóknak nem feltétlenül kell pusztán csak a funkcionalitást figyelembe vevő, unalmas formákat magukra öltenie. Egyre több szervezet használja kommunikációs csatornájaként is a kerékpártárolókat, és használatukkal küld üzenetet kreativitásáról, élhetőbb városszervezés iránti elkötelezettségéről és kerékpáros barát hitvallásáról. A pályázat célja, hogy a kreatívok és a kerékpározás elkötelezettjei számára lehetőséget adjon, hogy fantáziájuknak, igényeiknek és természetesen a funkciónak is megfelelő kerékpártárolót tervezzenek a XI. Bartók Béla út Gárdonyi tér és Gellért tér közé eső szakaszának üzletei elé (lsd a felsorolást).
Cél továbbá, hogy a kerékpárral közlekedők, a Bartók Béla út arculatába illeszkedő, minőségi (design és funkció) kerékpártárolókat használhassanak, amelyek vizuális megjelenésben is kitüntetett jelentőséggel bírnak, és építik az utca szakasz identitását, arculatát. Fontos szempont, hogy a Bartók Béla úton működő üzletek igényeire épülő tárolók kerüljenek megálmodásra. A pályázat apropója az ELEVEN Tavasz 2015. április 24-25. között megrendezésre kerülő esemény, amely otthont ad a pályaművek bemutatására.
A pályázat kiírója: Kulturális Tizenegy Egyesület és a Magyar Kerékpárosklub
A pályázók köre:
- művész, alkotó és a vizuális környezet iránt érzékeny, elkötelezett magánszemély vagy civil szervezet
- bármely magyarországi oktatási intézményben tanuló diák: középiskolás, vagy szakmunkás hallgató, egyetemista, vagy főiskolai hallgató.
- bármely a kerékpározás mellett elkötelezett magánszemély, civil szervezet
A pályázás menete:
- Beadás határideje: 2015. április 10.
- Kitölti a kiírásban található jelentkezési lapot és megküldi jelen kiírásban megjelölt e-mail címre, majd határidőre beküldi a dokumentumokat.
- A beküldendő tervlap minimális mérete 80×100 cm, darabszáma minimum 1db kültérre is elhelyezhető felület (habkarton stb.)
- A pályázóknak a pályázatban feltüntetett helyszín listából kell kiválasztani a konkrét (minimum 1, maximum 3) tervezési helyszínt
- A pályázóknak a kreatív tervezési feladat elvégzéséhez a helyszínen kell tájékozódniuk a méretet illetően, figyelembe véve a hely sajátosságait és a kerékpártárolás alapvető patamétereit
- Egy pályázó több tervet nyújthat be, maximálisan 3 db.
- A pályázat eredménye, vagyis a nyertes pályázó 2015. április 15-én kerül kihirdetésre.
Az elbírálás szempontja:
- Egyedi formaterv, elegáns és költséghatékony megoldás
- Megfelelés a funkciónak a kötelezően figyelembe veendő paraméterkönyv alapján: http://kerekparosklub.hu/
sites/default/files/ kerekpartarolok_ajanlas.pdf) - A kerékpártárolóknak illeszkedni kell környezetükhöz. A design tárolók segítik az üzletek arculatának hatékony kommunikációját.
- A tervezett kialakításnál fontos szempont továbbá, hogy a kerékpártárolókat a gyerekek is ugyan úgy tudják használni, mint a felnőttek.
A pályázatra beérkezett munkák bemutatásra kerülnek a Bartók Béla úton, élő kiállítás formájában: 2015. április 25-én.
A szakmai testület és zsűri tagjai: Egyesület Elnöke, Újbuda Önkormányzat delegáltja, Magyar Kerékpárosklub elnöke
A pályázat díjazása:
Minden pályázó oklevelet kap.
A nyertes munkák a díjazásban részesülnek: Díj: kerékpáros táska és 10.000,- Ft
A díjazásban részesülő pályázó a pályázat benyújtásával kötelezettséget vállal arra, hogy a benyújtott tervre vonatkozóan – külön szerződésben – kizárólagos felhasználást engedélyez a pályázat kiírójának.
A kerékpártárolók tervezéshez kijelölt helyszínek listája:
• Tranzit (Bukarest u. –Ulászló u. sarok)
• Szatyor Bár és Galéria (BB36)
• Három Hét Galéria (BB37)
• Kelet Kávézó és Galéria (BB29)
• Faur Zsófi Galéria (BB25)
• Defo Labor (BB20)
• Godot Galéria (BB9)
• Bor és Kézműves Galéria (BB8)
• Pagony (BB5)
• Palack Borbár(Szent Gellért tér)
• VinoPiano (BB1)
Benyújtás módja:
- a jelentkezési lapban feltüntetett név, és/vagy azonosító megjelenítése, feltüntetése
- A kerékpártároló tervét kinyomtatva (minimális méret: 80x100Cm), feltüntetve a helyszínt
- A fenti dokumentumokat megküldi a pályázat lebonyolítója részére az alábbi címre: Pagony a Gellért térnél (1114 Budapest, Bartók Béla út 5. – személyes leadás a nyitvatartási időben, vagy postai úton)
Előnyök a kerékpártároló tervezésnél:
- új, Magyarországon még nem létező formák tervezése
- kerékpárok védelme sérülésektől, rongálódástól
- kerékpárok védelme az eltulajdonítástól
- kényelmes lakatolás
- környezettudatos szempontok figyelembevétele
- több férőhelyes kerékpártárolók tervezése
- önálló kreatív munka
- design és művészi megvalósítás
- a Bartók Béla út adottságait figyelembe vevő kialakítás az üzletek igényeire építő
Kontakt:
Kulturális Tizenegy Egyesület
1114 Budapest, Bartók Béla út 15/C
Elnök: Faur Zsófia
Menedzser: Jáki Monika
Projektfelelős: Sárdi Dóra
Forrás:
https://www.facebook.com/
http://
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat