Tervezz pohárgrafikát! Pályázat egy pohár grafikájának megtervezésére. A pályázat fődíja 600.000 Ft.
A pályázat tárgya: Cupler pohár grafikájának megtervezése.
Pályázók köre: művészeti egyetemek, főiskolák és szakiskolák hallgatói
A pályázat fődíja: nettó 600.000 Ft
Közönségdíj: nettó 360.000 Ft
A pályázat tárgya: A Cupler pohár pánt grafikájának megtervezése. Egy négy elemből álló sorozat koncepcionális megalkotása. Tehát a részvételhez tervezned kell négy mintát, amelyek témájukban kapcsolódnak és félreérthetetlenül azt kommunikálják, hogy a négy grafika egy sorozatba tartozik. A mintákból egy plakátot is kell tervezned 70×100-as álló méretben, amelyben bemutatod az általad tervezett minták témáját és hangulatát. A plakát tervezésénél vedd figyelembe, hogy ez a terv a kiállítás anyagához szükséges, így amennyiben a zsűri döntése alapján döntőbe jutsz ez a mű a tárlatba kerül. A döntős munkák nyomtatásáról gondoskodunk, a kiállítás lezárultával pedig az alkotó elviheti.
A pályázat témája: Ne dobj el! A pályaművek témája azonban szabadon választott. Elsősorban figuratív anyagokat várunk, de ettől el lehet térni. A lényeg, hogy készíts négy grafikából álló, összefüggő koncepciót, vagy mesélj el egy történetet. Tipográfiai és grafikai megoldásokat egyaránt elfogadunk. Megkötés csupán a sorozat elemei közötti stílusazonosság.
A pályázaton az alábbi intézmények hallgatói vehetnek részt:
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Budapesti Metropolitan Egyetem
PÉCSI Tudományegyetem Művészeti Kar
Egri Eszterházy Károly Egyetem
Soproni Egyetem
KREA Kortárs Művészeti Iskola
VISART Művészeti Akadémia
A beérkező pályaműveket elbíráló szakmai zsűri:
Csordás Zoltán
Serfőző Péter
Polgárdi Ákos
Nádi Boglárka
Hoffmann Petra
Zack Tipton
Pályaművek beküldési határideje : 2019. november 24. (éjfél)
Shortlist közzététele és közönségszavazás kezdete: 2019. december 1.
Közönségszavazás lezárása: 2019. december 14.
További cikkek a rovatban
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára