Ép Testben Ép Lélek, Ép Lélekkel Ép Test! fotópályázatot hirdet a Lelkes Tornastúdió és a Lehetőségek Háza Közösség.
Pályázat témája: A pályázók olyan saját készítésű képekkel indulhatnak, amelyek hangulata kifejezi az egészséges embert, annak mind testi, mind lelki épségét, harmóniáját. A kiállítással egybekötött fotópályázat a most induló Testben lÉlek Program beharangozó eseménye. A Program célja az egészségnek, annak fizikai, lelki és szellemi egységének a fókuszba állítása. A fotópályázat képeit és a velük együtt beküldendő leírásokat a Lelkes Tornastúdió, a Lehetőségek Háza és az MMM Magazin fogja felhasználni, többek között a Testben lÉlek rovatban, illetve a Program kiadványaiban, valamint a pályázatkiírók honlapjain.
Pályázati feltételek: A Pályázaton részt vehet minden amatőr és hivatásos fotográfus. Pályázni alkotónként maximum 3 képpel lehet, amelyeknek szerzői jogával alanyi jogon korlátozás nélkül rendelkezik a Pályázó. A Pályázóknak nevezési díjat nem kell fizetni. A beérkezett képeket és a Pályázó adatait harmadik félnek nem adjuk át.
A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket és regisztrálja magát a www.lehetosegekhaza.hu weboldalon. A regisztrációs lap kitöltésével és a képek feltöltésével a Pályázó automatikusan tudomásul veszi és elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket.
Technikai feltételek: A kép felbontása legalább 2 MP, JPG formátumú legyen. A megadott méret egyaránt vonatkozik a digitálisan, illetve az analóg módon készített, majd digitalizált képekre!
A pályázati képeknél utómunkák megengedettek, ez magába foglalja még a manipulatív képek készítését is, ugyanakkor fantáziakép nem pályázhat! A lényeg a természetes egészség és harmónia megragadása és kifejezése.
A pályázaton való részvétel módja: A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó elfogadja a nevezési és részvételi feltételeket és regisztrálja magát a www.lehetosegekhaza.hu weboldalon 2012. szeptember 1. és 16. között. A regisztráció során lehet a kép(ek)et és a hozzá(juk) tartozó rövid leírás(oka)t feltölteni, illetve beküldeni.
Leírás: A Pályázók minden egyes feltöltött fotónak adnak egy címet és egy rövid, (szóköz nélkül számított) maximum 1 000 karakteres leírást csatolnak hozzá, amelyet szintén a regisztráció során kell feltölteni. A leírás elmagyarázza, hogyan szimbolizálja a fotó az egészséges embert, annak mind testi, mind lelki épségét, harmóniáját, valamint a pályázók leírnak benne egy-egy gondolatot arról, hogy szerintük mi fontos ahhoz, hogy az ember testi-lelki-szellemi épségét és harmóniáját megtalálja és fenntartsa!
A leírásokat az MMM Magazin Testben lÉlek rovatának cikksorozatában való felhasználása céljából kérjük. Az írások a testnek, a léleknek és a szellemnek az egészség- és a harmónia megőrzésében betöltött szerepét fogják bemutatni a nem szakemberek gondolataival.
A pályázati oldalon a regisztráció 2012. szeptember 1-től aktív, azaz ettől az időponttól kezdődően 2012. szeptember 16. 24 óráig lehet regisztrálni és a képeket valamint a leírásokat feltölteni.
A pályaművek elbírálása és díjazás:
Szeretnénk, ha a Testben lÉlek Programról minél többen hallanának, s a képeket minél többen láthatnák és élvezhetnék. Így a szakmai zsűri három díjazottja mellett lesz egy közönségdíjas képkészítő is, amely díjat a Facebook használók ítélhetik oda a fotó alkotójának.
Nem az oldalunkat kell lájkolni! – de ha valakinek tetszik és megteszi, akkor köszönjük –, hanem a képeket, amelyek tetszenek! Így a döntést ősszel a közönség és egy szakmai zsűri hozza majd meg. A képek zsűrizését az MMM Magazin, a Lelkes Tornastúdió és az Esélyek és Lehetőségek Kft. által felkért szakmai zsűri végzi, a döntés ellen fellebbezni nem lehet.
Díjak:
- Első helyezett és a közönségdíjas: kap egy tornabérletet (10+1 alkalmas) a Lelkes Tornastúdióba, egy kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) és egy egyéves előfizetést az MMM Magazinra.
- Második helyezett: a Lelkes Tornastúdióba egy tornabérletet (5+1 alkalmas) és egy kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) kap.
- Harmadik helyezett: Egy 50 perces csoportos edzést (alakformáló vagy gerinc) a Lelkes Tornastúdióba és egy kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) kap.
A Pályázat kiírói kiállítást szerveznek a pályamunkákból. A díjazott alkotások mellett további képeket is kiállítunk. A fotókiállítás ünnepélyes megnyitója október 13-án lesz. A képek a kiállításon, illetve 2012 novemberében a Testben lÉlek Konferencián lesznek megtekinthetők.
Szavazás menete és a nyeremények: Szavazatokat 2012. szeptember 18. és október 7. éjfél között a Facebook oldalunkon lehet leadni, a képek lájkolásával, azaz a képek alatt található “Tetszik”/”Like” gomb megnyomásával.
A pályamunkák elérhetőek és a szavazatok leadhatók 2012. szeptember 18-tól a http://www.facebook.com/LehetosegekHaza képgalériájában.
A szavazók között kisorsolunk 2 db tornabérletet (5+1 alkalmas) a Lelkes Tornastúdióba, 2 db kineziológiai érzelmi stresszoldást (a harmónia jegyében) és 2 db egyéves előfizetést az MMM Magazinra.
Egy szavazó egyszerre több képre is szavazhat, azonban szavazatainak számától függetlenül, minden érvényesen szavazó csak egyszer vesz részt a sorsoláson.
A sorsolásra illetve a díjátadásra a kiállítás megnyitóján a Lelkes Tornastúdióban, 2012. október 13-án (amikor is a Tornastúdió 9. születésnapját is ünnepeljük) 14.00 órai kezdettel közjegyző és a sajtó jelenlétében kerül sor. A kiállított képek beküldői meghívót kapnak a legjobb pályaművekből készült kiállítás megnyitójára.
Jogok és kötelezettségek:
A Pályázó a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a nevezési és részvételi
feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a Pályázatot kiírók (Lelkes Judit Tornastúdió és a Lehetőségek Háza Közösség, amelyet az Esélyek és Lehetőségek Kft. képvisel jogilag) a Pályázattal és kiállítással, illetve a Testben lÉlek Programmal kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen használják, akár a Pályázat és a kiállítás zárása után is. Továbbá a Pályázatot kiíró Felek fenntartják maguknak a jogot, hogy a Pályázatra beküldött fotókat saját kiadványaikban, illetve a honlapjaikon külön díjazás nélkül felhasználják.
Ugyanakkor a Pályázatot kiírók tiszteletben tartják, hogy nem rendelkeznek korlátlan felhasználási joggal a pályamunkákat illetően, így a pályamunkáknak a Pályázatban kikötöttől eltérő felhasználása esetén a Pályázatot kiírók kötelezik magukat a Pályázó írásos engedélyének előzetes beszerzésére.
A Pályázó a regisztrációval és a kép beküldésével elfogadja azon feltételeket, miszerint a pályázaton csak saját és első felhasználásúnak minősülő fotóval vesz részt. A Pályázaton való indulással szerzői jogdíj őket a Pályázaton résztvevő fotókkal kapcsolatban a Pályázat kiíróitól és a Pályázat támogatóitól nem illeti meg.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat