A Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra.
A pályázat témája: „A FÉNY”
A kiállítandó műveket pályázat keretén belül független szakmai zsűri válogatja ki.
Leadási határidő: 2015. november 4. szerda, 13.00 óra
Pályázati feltételek: A pályázaton indulhat minden 18. életévét betöltött alkotó, aki nem rendelkezik képzőművészeti vagy iparművészeti diplomával, továbbá az alkotótevékenységét nem megélhetésként, hivatásszerűen gyakorolja.
A pályázatokat festészet (olaj, tempera, gouache, és akril technikákkal készített alkotások) valamint egy összevont, a grafikák (sokszorosított- és egyedi grafika – akvarell, pasztell, szabadkézi rajz és fotó alapú képzőművészeti technikák) számára fenntartott kategóriában várjuk.
Egy művész maximum három alkotással pályázhat. Egy sorozat egy alkotásnak minősül, ami maximum 3 műből állhat. (A zsűri fenntartja a sorozatok megbontásának jogát.)
A 2012 előtt készített műveket nem áll módunkban befogadni. (A megszokottnál valamivel rövidebb leadási határidő miatt, idén nem kettő, hanem az elmúlt három évben készített képekkel lehet pályázni.)
Méretbeli megkötés: az alkotások mérete maximum 100 cm x 70 cm lehet.
A pályázat beadásának módja: Pályázni szeptember 1-től lehet a www.thetalent.hu oldalon, az online jelentkezési lapkitöltésével, amelyaz alkotások beadásának feltétele.
A kiállítandó műveket a kiállítás helyszínén (Bakelit Multi Art Center Budapest 1095 Soroksári út 164., 18-as épület) személyesen fogadjuk az alábbi időpontokban:
Október 1. 13:00 – 20:00 / Október 8. 13:00 – 20:00 / Október 15. 13:00 – 20:00 /
Október 22. 13:00 – 20:00 / Október 27. 13:00 – 20:00 / Október 28. 9:00 – 13:00
Hosszabbítás miatti új időpontok: November 3. 9:00-20:00 / November 4. 9:00 – 13:00
Az ettől eltérő időpontokban nincs lehetőség a pályázatok beadására!
(Ha nem a művek alkotója adja le a pályaműveket, a leadó nevére szóló meghatalmazás szükséges! A meghatalmazáson szerepeljen a meghatalmazó neve (pályázó), lakcíme, személyigazolvány száma, elektronikus és telefonos elérhetősége, valamint a meghatalmazott neve és személyének azonosítására alkalmas igazolványának száma, és 2 tanú.)
A pályázat egyéb feltételei: A benyújtott pályaműveket kizárólag kiállításra kész állapotban (festmények stabilan bekeretezve, kialakított dupla- vagy központosított akasztóval ellátva; grafikák paszpartuzva-üveglap mögött, dupla- vagy központosított akasztóval ellátva) tudjuk befogadni. A klipsz keret nem elfogadott.
Kérjük az alkotó nevét és a mű címét a pályamű hátoldalára feljegyezni. Azon műveket, amelyek nem a leírt módon kerülnek behozatalra, nem áll módunkban elfogadni.
A zsűrizésre 2015. november 9-én kerül sor. A kiválasztott művek további kiállításokon vesznek részt Budapesten forgalmas belvárosi helyszíneken.
A zsűrizés eredményét 2015. november 10-én 14:00 órakor tesszük közzé a www.thetalent.hu oldalon.
Azon alkotásokat, amelyeket nem válogat be a zsűri a kiállításra, az alkotónak el kell szállítania. A művek az alábbi időpontokban vehetőek át:
2015. November 11. 14:00 – 19:00/ November 12. 14.00 – 19:00 / November 19. 14.00 – 19:00 / November 20. 14:00 – 19:00
Amennyiben a fenti időpontokban nem veszik át az alkotásokat, a pályázat kiírója 100,- Ft + áfa / nap /mű, tárolási díjat számít fel. Ha nem az alkotó veszi át a művet személyesen, akkor a megbízott átvevőnek a nevére szóló meghatalmazással kell rendelkeznie (a meghatalmazáson ugyanazoknak az információknak kell szerepelnie, ami már fentebb felsorolásra került).
A pályázat MEGNYITÓ eseménye:
A FESTÉSZET kategória kiállítása 2015. november 13-án, 19.00 órakor nyílik (látogatható december 4-ig)
A GRAFIKA kategória kiállítása 2015. november 27-én, 19.00 órakor nyílik (látogatható december 18-ig)
A Bakelit Multi Art Centerben rendezett kiállítások látogatási ideje:
Hétköznapokon 10:00 – 17:00, előadásnapokon 10:00 – 22:00.
A külső partnerhelyszíneken 2016. január közepétől 12 héten keresztül tekinthető meg a kiállítás.
További információk a helyszínekről hamarosan kikerül a honlapunkra, valamint az együttműködő partnereink weboldalára!
A kiállított műveket (mindkét kategóriában) a kiállítás sorozat végeztével a következő napokon lehet átvenni:
2016. április 14. 14:00 – 19:00 / április 15. 14:00 – 19:00 / április 21. 14:00 – 19:00 /
április 22. 14:00 – 19:00
Kérjük az alkotókat, hogy az átvételre saját csomagoló anyaggal érkezzenek, vagy igény esetén a műveket 500,- Ft/alkotás díj ellenében kérésre becsomagoljuk. Ha a művek nem kerülnek elszállításra az egyeztetett időpontban, tárolási díjat számolnunk fel, amelynek értéke: 100,- Ft+áfa / alkotás / nap. Ha nem az alkotó veszi át a művet, akkor a megbízott átvevőnek a nevére szóló meghatalmazással kell rendelkeznie (a meghatalmazáson ugyanazoknak az információknak kell szerepelnie, ami már fentebb felsorolásra került).
Regisztrációs díj: 4000,- Ft / kategória / pályázó (amely a következő költségek fedezetéül szolgál: rendezési költségek, terem építés-bontás, megvilágítás- és rezsi költség, a szakmai zsűri díja, az alkotók díjazása, megnyitó vendéglátás, a kiállítással kapcsolatos PR költségek, a művek ki- és beszállítása a partnerhelyszínekről).
A regisztrációs díj a helyszínen, a pályázati anyagok beadásakor fizetendő. A regisztrációs díjat nem áll módunkban visszatéríteni abban az esetben sem, ha a Pályázó egyetlen munkája sem kerül beválogatásra a zsűri által. Számla igényt a regisztrációs lapon előre kérjük jelezni, számlázási név és cím, valamint adószám pontos megadásával. A számlát az adott tárgyhónap végén postázzuk.
A három tagból álló független zsűri a szakma legjelentősebb képviselőiből áll össze:
Atlasz Gábor (festőművész, a zsűri elnöke), Dóri Éva (művészet tanár), és Dr. Matits Ferenc(művészettörténész).
Kiadható díjak kategóriánként:
Festészet kategória
- I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő festékkészlet a Magyar Művészellátó jóvoltából
- II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint) értékű vásárlási utalvány a Pannoncolor jóvoltából
- III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)
A Pannoncolor Különdíja: 10 000 Ft (azaz tízezer forint) értékű vásárlási utalvány
Grafika kategória
- I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő ajándékcsomag a Magyar Művészellátó jóvoltából
- II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint) értékű vásárlási utalvány a Pannoncolor jóvoltából
- III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)
A Pannoncolor Különdíja: 10 000 Ft (azaz tízezer forint) értékű vásárlási utalvány
Mindezek mellett a Magyar Művészellátó minden érvényes pályamunkát beküldő alkotónak egy 1 db, egyszeri alkalomra szóló, 15%-os vásárlási kupont ajánl fel, amely a megnyitót követően 60 napig használható fel.
A Pannoncolor Kft. minden érvényes pályamunkát beküldő alkotónak egy 1 db, egyszeri alkalomra szóló, 10%-os vásárlási kedvezményt biztosító, határozatlan időre szóló kártyát ajánl fel, amely beváltható a Pannoncolor szakáruházban, illetve a kijelölt Pannoncolor partnerek üzleteiben.
INFORMÁCIÓ: Szederkényi Zsolt
Mobil: 06 30/610 5559
E-mail: thetalent[kukac]bmac.hu
Bakelit Multi Art Center, 1095 Budapest Soroksári út 164. 18-as épület.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak