palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

The Talent Kortárs Képzőművészeti Pályázat 2015

bakelit pályázatA Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra.

A pályázat témája: „A FÉNY”

A kiállítandó műveket pályázat keretén belül független szakmai zsűri válogatja ki.

Leadási határidő: 2015. november 4. szerda, 13.00 óra

Pályázati feltételek: A pályázaton indulhat minden 18. életévét betöltött alkotó, aki nem rendelkezik képzőművészeti vagy iparművészeti diplomával, továbbá az alkotótevékenységét nem megélhetésként, hivatásszerűen gyakorolja.

A pályázatokat festészet (olaj, tempera, gouache, és akril technikákkal készített alkotások) valamint egy összevont, a grafikák (sokszorosított- és egyedi grafika – akvarell, pasztell, szabadkézi rajz és fotó alapú képzőművészeti technikák) számára fenntartott kategóriában várjuk.

Egy művész maximum három alkotással pályázhat. Egy sorozat egy alkotásnak minősül, ami maximum 3 műből állhat. (A zsűri fenntartja a sorozatok megbontásának jogát.)

A 2012 előtt készített műveket nem áll módunkban befogadni. (A megszokottnál valamivel rövidebb leadási határidő miatt, idén nem kettő, hanem az elmúlt három évben készített képekkel lehet pályázni.)

Méretbeli megkötés: az alkotások mérete maximum 100 cm x 70 cm lehet.

A pályázat beadásának módja: Pályázni szeptember 1-től lehet a www.thetalent.hu oldalon, az online jelentkezési lapkitöltésével, amelyaz alkotások beadásának feltétele.

A kiállítandó műveket a kiállítás helyszínén (Bakelit Multi Art Center Budapest 1095 Soroksári út 164., 18-as épület) személyesen fogadjuk az alábbi időpontokban:

Október 1. 13:00 – 20:00 / Október 8. 13:00 – 20:00 / Október 15. 13:00 – 20:00 /
Október 22. 13:00 – 20:00 / Október 27. 13:00 – 20:00 / Október 28. 9:00 – 13:00

Hosszabbítás miatti új időpontok: November 3. 9:00-20:00  / November 4. 9:00 – 13:00

Az ettől eltérő időpontokban nincs lehetőség a pályázatok beadására!

(Ha nem a művek alkotója adja le a pályaműveket, a leadó nevére szóló meghatalmazás szükséges! A meghatalmazáson szerepeljen a meghatalmazó neve (pályázó), lakcíme, személyigazolvány száma, elektronikus és telefonos elérhetősége, valamint a meghatalmazott neve és személyének azonosítására alkalmas igazolványának száma, és 2 tanú.)

A pályázat egyéb feltételei: A benyújtott pályaműveket kizárólag kiállításra kész állapotban (festmények stabilan bekeretezve, kialakított dupla- vagy központosított akasztóval ellátva; grafikák paszpartuzva-üveglap mögött, dupla- vagy központosított akasztóval ellátva) tudjuk befogadni. A klipsz keret nem elfogadott.

Kérjük az alkotó nevét és a mű címét a pályamű hátoldalára feljegyezni. Azon műveket, amelyek nem a leírt módon kerülnek behozatalra, nem áll módunkban elfogadni.

A zsűrizésre 2015. november 9-én kerül sor. A kiválasztott művek további kiállításokon vesznek részt Budapesten forgalmas belvárosi helyszíneken.

A zsűrizés eredményét 2015. november 10-én 14:00 órakor tesszük közzé a www.thetalent.hu oldalon.

Azon alkotásokat, amelyeket nem válogat be a zsűri a kiállításra, az alkotónak el kell szállítania. A művek az alábbi időpontokban vehetőek át:

2015. November 11. 14:00 – 19:00/ November 12. 14.00 – 19:00 / November 19. 14.00 – 19:00 / November 20. 14:00 – 19:00  

Amennyiben a fenti időpontokban nem veszik át az alkotásokat, a pályázat kiírója 100,- Ft + áfa / nap /mű, tárolási díjat számít fel. Ha nem az alkotó veszi át a művet személyesen, akkor a megbízott átvevőnek a nevére szóló meghatalmazással kell rendelkeznie (a meghatalmazáson ugyanazoknak az információknak kell szerepelnie, ami már fentebb felsorolásra került).

A pályázat MEGNYITÓ eseménye:

A FESTÉSZET kategória kiállítása 2015. november 13-án, 19.00 órakor nyílik (látogatható december 4-ig)

 A GRAFIKA kategória kiállítása 2015. november 27-én, 19.00 órakor nyílik (látogatható december 18-ig)

 A Bakelit Multi Art Centerben rendezett kiállítások látogatási ideje:

Hétköznapokon 10:00 – 17:00, előadásnapokon 10:00 – 22:00.

A külső partnerhelyszíneken 2016. január közepétől 12 héten keresztül tekinthető meg a kiállítás.

További információk a helyszínekről hamarosan kikerül a honlapunkra, valamint az együttműködő partnereink weboldalára!

A kiállított műveket (mindkét kategóriában) a kiállítás sorozat végeztével a következő napokon lehet átvenni:

2016. április 14. 14:00 – 19:00 / április 15. 14:00 – 19:00 / április 21. 14:00 – 19:00 /
április 22. 14:00 – 19:00

Kérjük az alkotókat, hogy az átvételre saját csomagoló anyaggal érkezzenek, vagy igény esetén a műveket 500,- Ft/alkotás díj ellenében kérésre becsomagoljuk. Ha a művek nem kerülnek elszállításra az egyeztetett időpontban, tárolási díjat számolnunk fel, amelynek értéke: 100,- Ft+áfa / alkotás / nap. Ha nem az alkotó veszi át a művet, akkor a megbízott átvevőnek a nevére szóló meghatalmazással kell rendelkeznie (a meghatalmazáson ugyanazoknak az információknak kell szerepelnie, ami már fentebb felsorolásra került).

 Regisztrációs díj: 4000,- Ft / kategória / pályázó (amely a következő költségek fedezetéül szolgál: rendezési költségek, terem építés-bontás, megvilágítás- és rezsi költség, a szakmai zsűri díja, az alkotók díjazása, megnyitó vendéglátás, a kiállítással kapcsolatos PR költségek, a művek ki- és beszállítása a partnerhelyszínekről).

A regisztrációs díj a helyszínen, a pályázati anyagok beadásakor fizetendő. A regisztrációs díjat nem áll módunkban visszatéríteni abban az esetben sem, ha a Pályázó egyetlen munkája sem kerül beválogatásra a zsűri által. Számla igényt a regisztrációs lapon előre kérjük jelezni, számlázási név és cím, valamint adószám pontos megadásával. A számlát az adott tárgyhónap végén postázzuk.

 A három tagból álló független zsűri a szakma legjelentősebb képviselőiből áll össze:

Atlasz Gábor (festőművész, a zsűri elnöke), Dóri Éva (művészet tanár), és Dr. Matits Ferenc(művészettörténész).

Kiadható díjak kategóriánként:

Festészet kategória

  • I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő festékkészlet a Magyar Művészellátó jóvoltából
  • II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint) értékű vásárlási utalvány a Pannoncolor jóvoltából
  • III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)

A Pannoncolor Különdíja: 10 000 Ft (azaz tízezer forint) értékű vásárlási utalvány

Grafika kategória

  • I. díj: 35 000 Ft (azaz harmincötezer forint) értékben a témának megfelelő ajándékcsomag a Magyar Művészellátó jóvoltából
  • II. díj: 20 000 Ft (azaz húszezer forint) értékű vásárlási utalvány a Pannoncolor jóvoltából
  • III. díj: 10 000 Ft (azaz tízezer forint)

A Pannoncolor Különdíja: 10 000 Ft (azaz tízezer forint) értékű vásárlási utalvány

Mindezek mellett a Magyar Művészellátó minden érvényes pályamunkát beküldő alkotónak egy 1 db, egyszeri alkalomra szóló, 15%-os vásárlási kupont ajánl fel, amely a megnyitót követően 60 napig használható fel.

A Pannoncolor Kft.  minden érvényes pályamunkát beküldő alkotónak egy 1 db, egyszeri alkalomra szóló, 10%-os vásárlási kedvezményt biztosító, határozatlan időre szóló kártyát ajánl fel, amely beváltható a Pannoncolor szakáruházban, illetve a kijelölt Pannoncolor partnerek üzleteiben.

INFORMÁCIÓ: Szederkényi Zsolt

Mobil: 06 30/610 5559

E-mail: thetalent[kukac]bmac.hu

Bakelit Multi Art Center, 1095 Budapest Soroksári út 164. 18-as épület.