Az Erzsébet Program 2016. évi pályázatai közül megjelentek a nyugdíjasoknak szóló szociális üdülési pályázatok. A nyugdíjasok két felhívásra az Üdülési pályázat nyugdíjasok számára 2016 és a Kedvezményes fürdőbelépők nyugdíjasok számára 2016 című pályázatokra jelentkezhetnek.
A pályázat célja:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – nyugdíjasok számára üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő, 60. életévét betöltött személy, akinek rendszeres, havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 000 Ft-ot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkezik.
Azon pályázó, aki a „Kedvezményes fürdőbelépők nyugdíjasok számára 2016” pályázati felhívásra pályázatot nyújt be, jelen kiírás keretében nem részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban.
Elnyert támogatás esetén a támogatott 5000 Ft önrész befizetésével veheti igénybe az üdülési szolgáltatást elő-, valamint utószezonban, az alábbiakban jelölt időszakokban:
- előszezonban: június 15-ig;
- utószezonban: szeptember 1. − december 31. között megkezdett üdülésre.
Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a pályázó nevére szóló elektronikus kártya segítségével vehető igénybe a pályázati önrész befizetését követően, a szállásfoglalás során kiválasztott üdülőkben.
A nyertes nyugdíjasok – szálláshelytől függően – animált közösségi programokon, a szálláshely vonzáskörzetéhez közel eső turisztikai látványosságokhoz kapcsolódó szervezett kirándulásokon, illetve zenés- táncos, valamint gasztronómia esteken is részt vehetnek.
Általános pályázati feltételek:
- A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó személy a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos mindennemű kommunikáció a regisztráció során megadott e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges.
- Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltöltött – a kötelező adatokkal és melléklettel ellátott – pályázói profillal lehet.
- A pályázói profil kötelező melléklete a „Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez” elnevezésű dokumentum, amelyet kizárólag az Alapítvány által meghatározott, a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon lehet benyújtani. Az aláírt dokumentumot digitalizált formában kell feltölteni a pályázói profilhoz JPEG / PNG-formátumban, legfeljebb 1 MB méretben.
- A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött és kötelező melléklet nélküli, illetve nem aktivált pályázói profillal nincs lehetőség pályázat benyújtására.
- Pályázat benyújtása kizárólag a kötelező adatokkal kitöltött, jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően válik elérhetővé.
- Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy nyújthatja be jelentkezését.
- Egy személy kizárólag egy pályázat keretében részesülhet az Alapítvány támogatásában.
- A pályázat véglegesítésére kizárólag a kötelező pályázói nyilatkozatok elfogadását követően van lehetőség.
- Az érvénytelenül beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
- Az adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
- A pályázat benyújtását követően pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót kap.
- A pályázó legkésőbb a benyújtási határidőt követő 30 napon belül az Alapítványtól e-mailben kap tájékoztatást pályázatának feldolgozási eredményéről.
- Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati önrész határidőben történő befizetése az Alapítvány részére.
- A pályázati önrész befizetésének határideje: 2016. március 31. Az önrészt egy összegben kell az Alapítvány által megküldött postai csekken keresztül vagy a www.erzsebetprogram.hu honlapon elektronikus bankkártyás fizetéssel az Alapítvány részére megfizetni.
- Amennyiben a pályázati önrész a megjelölt határidőig nem kerül befizetésre, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
- Az elnyert üdülési szolgáltatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken vehetik igénybe.
- Jelen pályázat támogatási feltételei a pályázati keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2016. február 29. napjáig állnak fenn.
- A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki az üdülés helyszínére történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire.
Amennyiben a támogatás nem kerül felhasználásra, az elnyert támogatás érvényét veszti, illetve a befizetett önrész visszafizetésére nincs lehetőség.
A pályázat benyújtható: 2016. február 29. napjáig a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat