
A Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft. a 2020-as sikeres pályázata után újra kiírja „Új Közjáték” filmes pályázatát. Ezúttal meghívásos pályázatot hirdet a Színművészeti Egyetemen és a MOME-n jelenleg tanuló vagy korábban, 2000. után végzett filmes alkotók számára, 5 perces kísérleti filmetűd elkészítésére, „Új Közjáték” címmel.
A kísérleti kisfilmek célja, hogy a leírt gondolatok képpé váljanak, az írott szó és a mozgókép találkozásából új művészeti érték szülessen. A filmetűdökben a magyar- és világirodalom, valamint az egyetemes filozófia jelentős gondolkodóitól származó írásokat kell értelmezni filmes (vagy animációs) eszközökkel oly módon, hogy kép és szöveg egysége létrejöjjön. A kiválasztott szövegnek valamilyen formában a kisfilmben el kell hangoznia!
A szakértők által kiválogatott és megvalósításra javasolt szövegekből a www.hamvasbela.hu oldalon „Pályázat” fül megnyitását követően választhatnak a pályázók. Itt találhatják meg a pályázati adatlapot is. Az 5 perces kísérleti filmetűdök megvalósítására, részenként max. 600.000.- forintot, szükség esetén technikai segítséget biztosít a gyártó, a Hamvas Béla Hagyatékkezelő Nonprofit Kft.
A kitöltött, aláírt, beszkennelt pályázati adatlap beküldési határideje: 2021. március 10.
A következő email címre várjuk a pályázatokat, ahol a pályázattal kapcsolatos kérdéseket is fel lehet tenni: hamvashagyatek@gmail.com
Pályázati eljárási díj nincs.
A pályázatokat a gyártó által kijelölt filmes szakemberek bírálják el és a pályázati eredményeket 2021. március 25-ig hozzák nyilvánosságra a www.hamvasbela.hu weboldalon. Minden további információ is ezen a weboldalon olvasható majd. A legjobbnak tartott szinopszisok rendezőivel személyes konzultáción egyeztetünk a megvalósítás részleteiről.
Az „Új Közjáték” 5 perces filmes etűdsorozat alapja és előzménye, az 1990-es évek elején az MTV/ Fiatal Művészek Stúdiójában készült Közjáték sorozat volt. Ennek mintájára hirdettünk meg egy nyilvános pályázatot 2020-ban, majd ennek eredményeképpen elkészült 11 kisfilm (4 animáció, 7 natúrfilm). Ezek előzetes megtekintésére, kívánság szerint, lehetőséget biztosítunk a pályázóknak.
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Pályázat határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére, kiemelt művészeti célok megvalósítására