palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Uniós pályázatok a záhonyi gazdaságfejlesztési programra

A záhonyi komplex gazdaságfejlesztési program keretében áprilisban indították el az első útépítést Tuzsérnál, a 4-es főút és a logisztikai térség tengelyét jelentő 4145-ös út között. Ezzel megkezdődött az Új Magyarország fejlesztési terv egyik kiemelt beruházásának a megvalósítása.
A program infrastruktúra-fejlesztése 32,5 milliárd forintos költségből valósul meg. Közel 28 milliárd forintért a közúti, vasúti, ipari termelői és logisztikai infrastruktúrát fejlesztik a körzetben, 16 települést érintően. Nagybefektetők is jelentkeztek már – értesült lapunk –, így az ukrajnai Vorskla Steel cégcsoport, amely a tervek szerint 650 millió eurós befektetéssel acélhengerműgyárat hozna létre a Fényeslitke és Komoró közötti intermodális ipari-logisztikai parkban. Szó van egy 20 megawattos erőmű magyar beruházó általi felépítéséről is, Tiszabezdéd határában.

A záhonyi program célja, hogy a meglévő alapokon egy olyan infrastruktúrával rendelkező gazdasági térség alakuljon ki, amely támogatja a logisztikai ipar – elsősorban áruelosztó központok –, továbbá a nyersanyag- és félkésztermékipar letelepedését, működését. Ennek megfelelően pedig ki tudja használni az európai szállítási útvonalak jellegéből adódó kedvező elhelyezkedését. A feladat tehát a záhonyi térségben meglévő vasúti, közúti és vízi szállítási lehetőségek fejlesztése, kiépítése, a kis- és középvállalkozások támogatása, valamint a foglalkoztatottság és a jövedelemszerző képesség növelése oktatási, képzési programok beindításával.

Egy nemzetközi árufuvarozási tanulmány a vasúti átkelőhely forgalmára a jövőben a szlovákiai Ágcsernyővel együtt 2020-ig 80–150 százalékos növekedést jelzett. A záhonyi térség a gazdaságfejlesztési program segítségével még inkább alkalmas lesz logisztikai, áruelosztó központok kialakítására. Elsősorban azon cégekre számít, amelyek Magyarországon keleti nyersanyaggal (például vasipar, műtrágyagyártás) dolgoznak. Olyan uniós vállalatok, cégcsoportok számára is kedvező elhelyezkedésű a térség, amelyek keletről hoznak be nyersanyagot és félkészterméket, illetve külföldi szállításaikat, az áruelosztást innen szerveznék meg, valamint amelyek a keleti, kínai piacra félkész- és késztermékeket szállítanak.

A program kiemelt eleme a térség belső közúti és vasúti infrastruktúrájának rendbetétele és átalakítása. Az európai uniós támogatással megvalósuló rekonstrukció során felújítják a teljesen leromlott állapotú vasúti hálózat mintegy 43 kilométer hosszú szakaszát, valamint a jelenlegi utak felhasználásával és új településelkerülő szakaszok megépítésével a Záhony és Zsurk, valamint Fényeslitke közötti észak–déli, elsősorban a teherforgalmat szolgáló utat, amely a vasút mellett külön kapcsolatot biztosít a 4-es főúthoz.
Ez javítja a meglévő, illetve az újonnan odatelepülő munkahelyek, vállalkozások elérhetőségét. Lehetővé teszi, hogy az érintett településeket átszelő utakról ki lehessen tiltani a nehéz teher-forgalmat.

A program keretében nemcsak infrastrukturális beruházások valósulnak meg, hanem pályázati úton támogatáshoz juthatnak a térség kis- és középvállalkozásai. A 2008. évi pályázatok alapján 1,7 milliárd forint európai támogatással 14 vállalkozásnál 4,4 milliárd forint beruházás megvalósítása van folyamatban.
(Forrás: VG)