palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Utazás a világ körül 2010 fotópályázat

Fotópályázat turistáknak, utazóknak! UTAZÁS A VILÁG KÖRÜL – 2010. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége – együttműködve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátussal – ismét meghirdeti nemzetközi fotópályázatát Utazás a világ körül címmel. A pályázat célja, hogy az utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák. A nyilvános szerepléssel járó sikerélmény pedig ösztönzést adhat a fényképezőgép tulajdonosokat arra, hogy a jövőben ne csak privát célra készítsenek utazásaikról emlékképeket, hanem a közönségnek is. Ez az út vezethet el a tudatos képalkotásig, amikor már nem a véletleneken múlik egy-egy jól sikerült felvétel. Exponálás előtt tehát érdemes válaszolni arra, hogy mit, hogyan, mivel és miért örökítünk meg utazásunk során. A pályázat címét nem kell szó szerint érteni! Nem követelmény a Föld megkerülése ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen a tárlaton. Talán elegendő a szomszédos településre kirándulni, vagy saját környezetüket felfedezni, s máris elkészülhet a pályamű.


Részvételi feltételek

  1. A fotópályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A rendezők kifejezetten biztatják részvételre azokat a turistákat, akik egyéni vagy társas úton jártak a világ bármely országában, vagy éppen idehaza kirándultak, sokat fényképeztek, de még sohasem jutott eszükbe nyilvánosság előtt szerepelni az eredetileg családi fotóalbumokba szánt fényképekkel.
  2. A pályázat témája kötetlen. Műemlékfotók, portrék, eseményfotók, tájképek, természet- és állatfotók, városképek, makro-felvételek, hangulatképek, stb. egyaránt beküldhetők, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján készültek.
  3. A pályázatra csak olyan felvételeket nevezzenek a szerzők, amelyek öt évnél nem régebben készültek és a korábbi Utazás a világ körül c. fotókiállításon még nem mutatták be őket, továbbá nem jelentek meg semmilyen könyvben.
  4. Egy pályázó maximum 10 db fekete-fehér vagy színes – DIGITÁLIS képet küldhet be kizárólag emailben, vagy CD-n (a CD-t nem küldjük vissza, de megőrizzük egy évig és személyesen átvehetők Budapesten, az I. ker., Corvin tér 8.-ban (előzetes időpont egyeztetés esetén). A beküldött alkotások optimális felbontása: 1500×2102 pixel (vagy a nyomtatási méret beállítása esetén: 13×18 cm). A zsűri által kiállításra javasolt képeket a MAFOSZ rendeli meg a fotólaborban. Az emailben beküldött JPG kiterjesztésű képek összterjedelme ne haladja meg az 10 Mb-ot; ha ennél nagyobb a tíz kép terjedelme, akkor kéretik több emailhez csatolni azokat. Aki a méretkorlátozást figyelmen kívül hagyja, számítson arra, hogy a levelező szolgáltatók esetleg nem továbbítják a küldeményüket.
  5. A pályaművek file neve a következő adatokat tartalmazza ékezetes betűkkel írva: a pályázó CSALÁDINEVE_KERESZTNEVE_Aképrövidcíme_Anevezésilapszerintisorszáma.JPG
  6. A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteni. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a file névben olvasható felirattal. A nevezési lap 2009. szeptember 20-tól letölthető a www.mafosz.hu oldalról, a fotópályázatok menüpontból. A nevezési lap is beküldhető emailben.
  7. Beküldési cím: fotoselet@gmail.com
  8. Díjazás: 1-5. díj: Oklevél és 5.000-5.000 Ft értékű fotóművészeti album; Különdíjak: Oklevél és 40 db fotóművészeti album (3.000-3.000 Ft értékben).
  9. A pályázóknak nevezési díjat kell fizetni, amelynek összege: 1.000 Ft/fő, attól függetlenül, hogy hány fényképet küldtek be. A nevezési díjakat a pályázattal és kiállítással kapcsolatos költségek fedezésére kívánják a szervezők felhasználni. A nevezési díj átutalható, de csak azon a néven, amely a nevezési lapon is szerepel. Számlaszámunk: MAFOSZ, 11701004-20122009. A megjegyzés rovatban fel kell tüntetni: Utazás 2010 nevezési díj
  10. Aki 4.000 Ft nevezési díjat fizet, automatikusan megkapja – de csak személyes átvétel esetén a kiállítás fotóalbumát (a könyv átvételének időpontját előzetesen egyeztetni kell (gyoril@mmikl.hu címen), ha az nem egyezik a később meghirdetendő kiállítási megnyitó napjával.
  11. Aki 5.000 Ft nevezési díjat utal át, postán kapja meg ajánlott küldeményben a kiállítás fotóalbumát, legkésőbb 2010. május 30-ig.
  12. A nevezési díj befizethető sárga színű banki készpénz átutalási megbízáson is. Aki a nevezési lapján jelzi, hogy szüksége van egy ilyen készpénz átutalási megbízásra, annak postán elküldjük.
  13. A nevezési díjak 2010. január 30-ig rendezhetők. Ha addig nem érkezik be a nevezi díj, akkor a  beküldött fotókat töröljük a pályázati anyagból.
  14. Pályázati naptár: A fotók beküldésének határideje: 2010. január 10-én 24.00.

Figyelem! A pályázatokat fogadó emailes postafiók mérete óriási, de így sem garantálható, hogy az utolsó egy-két napban beküldött több ezer fotót fogadni tudja (annak ellenére, hogy a rendezők folyamatosan mentik a beérkező pályaműveket). Ezért nem fogadunk el senkitől sem óvást, vagy reklamációt amiatt, ha egy küldeményt – a postaláda megtelt üzenettel – visszaküld a szolgáltató. A megoldás ugyanis kézenfekvő: már egy-két-három héttel korábban be kell küldeni a pályázatra szánt képeket, amelyek kézbesítéséről ki-ki kérjen automatikus visszaigazolást a szolgáltatótól. Beküldési cím: fotoselet@gmail.com

  • Zsűrizés: 2010. február 7-ig.
  • Értesítés a zsűrizés eredményéről, az első kiállítás helyszínéről és időpontjáról: 2010. február 20-ig – kizárólag a Fotósélet elektronikus hírlevélben és a www.mafosz.hu honlapon.
  • Az ingyenesen kölcsönözhető fotókiállítás másodbemutatói szerte az országban: 2011. április 30-ig (a kölcsönzési igények bejelenthetők: gyoril@mmikl.hu címen)

A fotópályázattal kapcsolatban további információk kérhetők a Győri Lajostól. Postacím: MAFOSZ, 1011 Bp., Corvin tér 8. Tel.: (1) 225-6033, Fax: (1) 226-6030; e-mail: gyoril@mmikl.hu
Befizetési csekk ugyanitt igényelhető és a pályaműveket is erre a címre kell beküldeni CD esetén.  A CD személyesen is leadható. A nevezési lap letölthető a www.mafosz.hu címről.

Letölthető dokumentum:Utazás a világ körül 2010 – Fotópályázat

Forrás: Mafosz