palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Vadvédelmi fotópályázat

Vadvédelem pályázatA pályázat célja: olyan demonstrációs fotóanyag gyűjtése, mellyel a vadvédelmi tevékenység jelentőségét hitelesen és életszerűen lehet bemutatni a nagyközönség számára. Szeretnénk elérni, hogy a vadvédelem ugyanolyan erővel és rangon beépüljön a köztudatba, mint például a környezet-, természet-, műemlék-, munka- és balesetvédelem, stb. Ehhez az első lépés a meggyőző és bizonyító erejű demonstrációs és dokumentációs anyagok szisztematikus összegyűjtése.

A vadászok, a hivatásos- és sportvadászok, a természet és vadszerető emberek területjárásuk során szinte nap, mint nap szembesülnek a vad életében a legkülönbözőbb, ember okozta civilizációs ártalmak miatt bekövetkezett tragikus eseményekkel. Ennek során például a mezőgazdasági gépek által a vad szaporulatában okozott károkkal, a vegyszeres mérgezéssel, a gázolással, a vadorzók rémtetteivel, a kóbor állatok okozta károkkal, a kerítések okozta sérülésekkel, a légvezetékek gondjaival, a kikövezett csatornákba fulladt vaddal és egyéb ártalmakkal. Mindezekről eddig sok szó esett, de fotóval, demonstrációs anyagokkal kevésbé sikerült alátámasztani. Szeretnénk tehát felhívni a figyelmet és kérni a természetszerető embereket, a vadászokat, hogy éljenek a lehetőséggel, hisz ma már a modern technika (digitális fényképezőgép, videofelvevő, kamerás mobiltelefon, stb.) szinte mindenki rendelkezésére áll.

A fotópályázat beküldési határideje: 2010. december 31.

A pályaműveket digitalizált formában DVD-n, és/vagy színes papírképen kell beküldeni az Országos Magyar Vadászkamara címére (1027 Budapest, Medve u. 34-40.), a borítékra kérjük ráírni „Fotópályázat”.

A helyezettek díjai:

  • I. díj   80.000 Ft
  • II. díj   50.000 Ft
  • III. díj   20.000 Ft.

A fotókat szakértőkből álló zsűri bírálja el, a díjak pedig az országos vadásznapokon kerülnek átadásra.

A helyezést nem kapott pályázók anyagai igény szerint kiállításra, vagy sajtóközlésre – díjazás ellenében – felhasználásra kerülhetnek.

A legsikeresebb képekből meggyőző plakátok, szórólapok, leporellók készülhetnek, melyek szervezett csatornákon keresztül juthatnak el a közönséghez, és pozitív irányba befolyásolhatják a közvéleményt, javítva ezzel a hazai vadászat, vadgazdálkodás elfogadását, támogatottságát.

Forrás: http://www.vadaszlap.hu/