Jövőre módosulnak a szavatosság és jótállás szabályi: sávos lesz a jótállási idő, bevezetésre kerül az e-jótállási jegy, továbbá a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is bővülhetnek.
A napokban jelentette be az Innovációs és Technológiai miniszter, hogy a jelenlegi szabályok 2020-tól módosulnak, a mostani egy évvel ellentétben, a termék árához igazodó sávos jótállási időt vezetnek be, amelyek 1-2-3 éves időtartamúak lesznek.
Az egy éves kötelező jótállás érvényben marad a 10-100 ezer forint értékű termékeknél, a 100-250 ezer forint értéktartományban két év, az ennél magasabb összegű termékeknél 2021-től három év lesz a jótállás.
Bevezetésre kerül továbbá az e-jótállás jegy, emellett a kötelező jótállás hatálya alá eső termékek köre kibővül a 10 ezer forintot meghaladó nyílászárókkal, napelemes rendszerekkel, és riasztóberendezésekkel.
A hatályos rendelkezés szerint „a vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy cserét legfeljebb 15 napon belül elvégezze”.
Ha a termék 15 napon belül nem javítható, akkor erről a vásárlót tájékoztatni kell.
Amennyiben a termék 3 javítás után negyedszer ismét meghibásodik, vagy 30 napon belül nem javítható, akkor köteles a vállalkozás a terméket kicserélni.
A Minisztérium fontos elvárásként emelte ki a fogyasztók tájékoztatását a javítási idővel kapcsolatosan- tisztában legyenek azzal, hogy mikor tudják újból használni a terméket. A kereskedők pedig akkor tudnak eleget tenni a tájékoztatási kötelezettségnek, ha a szerviztől megbízható információt kapnak a javításról, és a javítási időről. Ezért a jövőben egyértelműsítik a szervizek feladatait is, továbbá új hatáskörrel ruházzák fel a Fogyasztóvédelmi Hatóságot (Hatóság), és lehetőséget kapnak rendszeres ellenőrzés lefolytatására.
A változás az üzembe helyezés időpontját is érinti: amennyiben a fogyasztó az üzembe helyezést a vásárlást követő fél éven túl teszi meg, 2021. január elsejétől a jótállás kezdő időpontja a vásárlás napja lesz.
Az ITM szerint a jótállás-szavatosság kiemelt kezelését, az elmúlt évek tapasztalatai indokolják: a Hatóság az elmúlt 5 évben lefolytatott vizsgálatainál 45 százalékban tapasztaltak jogsértést az üzletek részéről.
Évente nagyjából 30-33 ezer panasz érkezik a Hatósághoz, amelynek 40 százaléka jótállás-szavatosság ügy.
A törvényjavaslat a Hatóság ellenőrzési kereteit erősítené meg, a tisztességes jogkövető vállalkozások és a fogyasztók érdekében.
Bevezetésre kelül az ellátási lánc, továbbá az ügyészség előzetes jóváhagyásával, akár magánlakásban (például webáruház székhelyén) is végezhető ellenőrzés a fogyasztók széles körű anyagi sérelme esetében.
Idén augusztusban léphet hatályba a jogszabály, amely az ilyen ellenőrzésekre vonatkozó garanciális szabályokat tartalmazza.
(Forrás: Kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium)