Keressük a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjait! Mindig mindenről van véleményed? Érdekelnek a hazai és nemzetközi politikai, közéleti fejlemények? Szeretnéd kipróbálni magad újságíróként? Ha a kérdésekre igennel válaszoltál, akkor bizonyára tudod, hogy 2011 első félévében Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Ha kreatív és elhivatott egyetemi vagy főiskolai hallgató vagy, akkor most minden lehetőséged megvan arra, hogy fél éven keresztül professzionális körülmények között tudósíts a soros elnökséghez kapcsolódó legfontosabb eseményekről.
Ha Te leszel a legjobb 20 jelentkező egyike,
a hivatásos és tapasztalt újságírókhoz hasonlóan részt vehetsz a soros magyar EU-elnökséghez kapcsolódó, a sajtó számára nyitott programokon. Az eseményekről készült cikkeid, interjúid, beszámolóid publikálásra kerülnek az országos és regionális nyomtatott, valamint az on-line sajtóban.
Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium pályázatának célja, hogy a fiatalok megismerjék az Európai Unió napi működését, és éljenek azokkal a formális és informális oktatási, nyelvtanulási és tapasztalatszerzési lehetőségekkel, amelyeket az Unió e programon keresztül biztosít számukra.
Ha kedvet kaptál a fél évig tartó izgalmas kalandhoz, amelyben egyúttal komoly szakmai tapasztalatot is szerezhetsz, ha szeretnél Te lenni a 20 diák egyike, aki a soros magyar elnökség eseményeiről tudósíthat, akkor jelentkezz!
A pályázat beadási határideje: 2011. január 31.
A feltételek:
- aktív hallgatói jogviszony
- 18-24 év közötti életkor
- a magyar nyelv anyanyelvi és legalább egy idegen (európai uniós) nyelv aktív, minimum középfokú ismerete
FONTOS!
A pályázatnál előnyt jelent, ha több nyelvet beszélsz, már van újságírói tapasztalatod, tanári, tanszékvezetői ajánlásod, vagy referenciád egy olyan médiumtól, ahol korábban dolgoztál. Ha még nincs újságírói tapasztalatod, az sem jelent problémát: a kiválasztott jelentkezők február folyamán egy speciális e-learning képzésen, valamint egy felkészítő tréningen is részt vesznek majd, ahol EU-s és újságírói ismereteket sajátíthatnak el. A tudósítói munka során felmerülő költségeket is megtérítjük.
A jelentkezéshez az alábbi dokumentumokat kérjük mellékelni:
- hivatalos hallgatói jogviszony igazolás
- fényképes szakmai önéletrajz
- nyelvvizsga-bizonyítvány másolata vagy a nyelvtudást igazoló egyéb dokumentum (pl. külföldi tanulmányok igazolása, kéttannyelvű bizonyítvány)
- motivációs levél (amelyben leírod, hogy miért vagy alkalmas a feladatra)
- próbamunka (az Európai Unióval kapcsolatos, aktuális témában elkészített írásos anyag, szabadon választott műfajban, 2300-2500 karakterben)
- lehetőség szerint: tanszékvezetői, tanári ajánlás, referencia egy médiumtól, további nyelvtudás igazolása
A jelentkezéseket a veledvanteleasajto@shortcut.hu e-mail címre várjuk.
Postacím: Shortcut Communications Kft. 1035 Budapest, Miklós tér 1.
További kérdés és információ: 06-20-473-6963
Letölthető dokumentum
A részletes pályázat kiírás (PDF)
A projekt az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásában valósul meg. Az itt közölt információk tartalmáért és felhasználásáért az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium nem felel.
Forrás: http://www.eu2011.hu/hu/veled-van-tele-sajto
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat