A Webtapasz Dizájnstúdió rajzpályázatot hirdet hazai közoktatási- és magánoktatási intézmények tanulói és óvodások részére. A pályázók a formai követelmények megtartásával bármilyen témában adhatnak be tetszőleges technikával készült képeket, alkotásaikkal iskolájuknak nyerhetnek új honlapot és maguknak értékes ajándékcsomagot.
A pályázat célja
A pályázat célja, hogy olyan honlapok készítését ajándékozza különböző oktatási intézmények számára, melynek alapvető jellegzetességeit nem kizárólag az intézmények vezetői, de az ott tanulók is formálhatják.
A pályázat jellege
A pályázati támogatás nyílt pályázat útján nyerhető el.
A pályázat benyújtására jogosultak köre
- óvodások
- általános iskolások
- középiskolások
A nevezéseket életkortól függetlenül várjuk.
Közfenntartású és magán fenntartású oktatási intézmények tanulói egyaránt nevezhetnek.
Nevezési díj
A nevezés díjtalan.
A pályamunkákra vonatkozó rendelkezések
Általános megkötések
Egy pályázó több képpel is nevezhet.
A nyertes képeket felhasználjuk az intézményi honlap építéséhez és végleges kinézetét nagyban meg fogja határozni.
Rajzok formai jellemzői
Digitalizált, minimum A/4 méretű rajzokat várunk. A digitalizálás módja szkennelés vagy fényképezés is lehet, amennyiben a rajz szépen kivehető marad és más nem szerepel a képen.
Az erőszakot, bármi nemű felnőtt tartalmat, hátrányos megkülönböztetést megjelenítő vagy gyűlöletkeltésre alkalmas képeket automatikusan kizárjuk a pályázatból.
A pályázat díjazása
Minden pályázó apró, kreatív részvételi ajándékot kap. Minden intézmény, ahonnan érkeznek pályamunkák, kedvezményes honlapkészítési ajánlatot kap.
A pályázók között az alábbi három kiemelt díj kerül kiosztásra:
Webtapasz díj
- A pályázat nyertesét teljesen szubjektív, kreativitást előnyben részesítő szempontok alapján választjuk ki. Amennyiben a beérkezett képek mennyisége és minősége indokolttá teszi, korosztályonkénti csoportokat állítunk fel és csoportonként hirdetünk nyertest.
- Nyeremény: Az intézmény honlapja 120.000 Ft értékben
- Ajándékcsomag a nyertes pályamunka beküldőjének 30.000 Ft értékben
Közönségdíj
- A beérkezett pályamunkákat Facebook oldalunkon szavazásra bocsátjuk. A legtöbb lájkot összegyűjtő kép készítőjét közönségdíjjal jutalmazzuk.
- Nyeremény:Az intézmény honlapja 120.000 Ft értékben
- Ajándékcsomag a nyertes pályamunka beküldőjének 15.000 Ft értékben
Legtöbb képet beküldő intézmény
- Nyeremény: Az intézmény honlapja 120.000 Ft értékben
- A Webtapasz Dizájnstúdió a pályamunkák számától függően a díjazottak számának növeléséhez való jogát fenntartja.
Letölthető dokumentumok
A jelentkezési lap az alábbi linken is letölthető: http://webtapasz.hu/rajzpalyazat/jelentkezes
A jelentkezés menete
Jelentkezési lap
A jelentkezési lapot számítógépen kitöltve, a pályázó nevére átnevezve kell elküldeni.
Pályaművek elküldése e-mailen
A kitöltött jelentkezési lapot és az egyes pályaműveket külön-külön levélben, az alább megjelölt e-mail címekre várjuk. Nagyon fontos, hogy a pályázók mindkét címre elküldjék a jelentkezésüket, nevezéseiket!
Amennyiben a pályamunkát megkapjuk, arról visszajelzést küldünk minden esetben.
Határidők
- 2014.03.15. éjfél a pályamunkák beküldési határideje
- 2014.03.16. éjfél a közönségszavazás megnyitása
- 2014.03.27. éjfél közönségszavazás lezárása
- 2014.03.31. éjfél a pályázat lezárása, díjazottak értesítése
A pályázat kiírója a pályázati feltételek módosításának jogát fenntartja.
Webtapasz Dizájnstúdió
webtapasz.hu
facebook.com/webtapasz
70/310-8690
palyazat@webtapasz.hu
webtapaszpalyazat@gmail.com
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat