A Budapesti Vándor Kórus és a kórus tevékenységét segítő Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesület és a Vándor Sándor és Révész László Emléke Alapítvány zeneszerzői pályázatot ír ki új vegyeskari kórusmű megalkotására.
Pályázati feltételek:
A pályázaton részt vehet bármely zeneszerző vagy bármely hazai zenei középiskola és felsőoktatási intézmény zeneszerzés szakos hallgatója, aki még nem töltötte be a 30. életévét.
Pályázni kizárólag eddig be nem mutatott kórusművel lehet, amely
- Weöres Sándor: A kő és az ember c. versére íródott
- négyszólamú, vegyeskari kórusmű
- időtartama max. 5 perc
A pályázat díja:
A háromtagú szakmai zsűri a legjobb pályamű alkotóját 50.000 Ft összegű pénzjutalomban részesíti. Emellett a Budapesti Vándor Kórus vállalja a mű bemutatását, kottájának kiadását és terjesztését.
A pályázat ütemezése:
Jelentkezési határidő: 2010. március 19.
Pályázat benyújtásának határideje: 2010. április 5. (a beérkezés dátuma)
Pályázat elbírálásának határideje: 2010. május 8.
A pályázat eredményhirdetésére a Budapesti Vándor – Révész Fesztivál Gálakoncertjén 2010. május 9-én, ősbemutatójára a Kórus fennállásának 75. éves évfordulójára rendezett ünnepi koncerten, 2011. májusában kerül sor.
A jelentkezéseket szakmai önéletrajz mellékelésével a vandor.fesztival@gmail.com e-mail címre, a műveket postai úton, ,,ZENEMŰ’’ jeligével ellátva a 1077 Budapest, Rejtő J. u. 6. II/1. címre várjuk.
Érdeklődni a fenti elérhetőségeken, ill. a 30/362-9950-es telefonszámon lehet. Honlap: http://www.vandorkorus.hu
Letölthető dokumentum
A zenemű szövegéül szolgáló vers:
WEÖRES SÁNDOR:
A kő és az ember
Amerikai néger spiritualis song
Rejtőzködnöm nem lehet. Rejtőzködnöm nem lehet.
Rejtőzködnöm nem lehet. Elmentem a kősziklához,
Elmentem a kősziklához, ráhullattam könnyemet.
hogy elrejtsem képemet. Szólt a szikla:
Szólt a szikla: én is égek, szenvedek!
soha el nem rejtelek! Ó, szólt a szikla:
Ó, szólt a szikla: én is égek, szenvedek!
soha el nem rejtelek! Rejtőzködnöm nem lehet.
Rejtőzködnöm nem lehet. Szólt a szikla: én is mennybe
Szólt a szikla: megindulok, mennék, mint te, én is égek,
eltiporlak, tágulj tőlem, én is mennybe mennék, mint te,
megindulok, eltiporlak, én is égek, szólt a szikla.
tágulj tőlem, szólt a szikla. Rejtőzködnöm nem lehet.
További cikkek a rovatban
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Csoóri Sándor program – Pályázat a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására
A Szent István Filharmonikusok Non-Profit KFT. vezetői (Ügyvezetői) munkakör betöltésére álláspályázatot hirdet
„Megújuló zene” – pályázat kamarazenekaroknak
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Petőfi Felhő Projekt zenei pályázat
Pályázat művészeti szakmai programok megvalósítására
Ki számomra Szent József? művészeti pályázat
Budapest Nyitány zeneszerzői pályázat
Petőfi Nagylemez Program
Pályázat a Ritmo Világzenei fesztiválon való részvételre
Pályázat könnyűzenei tematikájú podcastek készítésére és megjelentetésére
Mentorprogram női zeneszerzők és dalszerzők számára pályázat
MusicAire – Pályázat az európai zenei ágazat megerősítésére
UNSEND – pályázat fiatal, pályakezdő művészek számára
Pályázat népzenével kapcsolatos tevékenységet végző szervezetek támogatására
Zenei tehetségprogram fiatalok számára
Klasszikus zenei tanulmányokat folytató tehetséges fiatalok támogatása
Hegedűverseny fiataloknak
Előadóművészeti ösztöndíj fiatal felnőtteknek
Magyar-lengyel zenei programok támogatása pályázat
Védett: Művészeti pályázat általános- és középiskolásoknak