palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Fiatal gazda pályázat 2014

4,5 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg idén az eddig is sikeres és nagy érdeklődésre számot tartó fiatal gazda pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium. 

A támogatás célja, hogy hozzájáruljon az ifjú agrárszakemberek vállalkozásának elindításához, a birtokstruktúra átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához, valamint a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez.

Azok a 18 és 40 év közötti gazdák jelentkezhetnek, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.

Az eddigi évek tapasztalatai alapján a következő benyújtási időszakban még nagyobb hangsúlyt helyeznek a szakmailag felkészült, mezőgazdasági termeléssel élethivatásszerűen foglalkozó fiatal pályázók előnyben részesítésére. 

Kiemelt cél a Kormányprogramhoz igazodva a vidéki lakosság helyben tartása és a foglalkoztatás növelése. A pályázatok elbírálásakor többletpontokat szerezhetnek azok a fiatal agrárvállalkozók, akik magasabb kézimunka-igényű ágazatokban folytatnának mezőgazdasági tevékenységet, lakóhelyük a gazdaság közelében található, tanyán vagy kistelepülésen élnek, illetve vállalják az ilyen térségbe történő kiköltözést. 

Többletpontot kapnak azok a pályázók is, akik önmagukon kívül további munkaerőt foglalkoztatnak legalább a 4. évtől kezdődően, ezzel ösztönözve a foglalkoztatás növelését.

A támogatási kérelmet 2014. május 1. és május 15. között lehet benyújtani postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségeire.

http://www.mvh.gov.hu/