palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj

Találjuk fel magunkat!  – Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj.

Gábor Dénes mintegy fél évszázada, a Római Klub alapítóinak sorában mind nagyobb szenvedéllyel vizsgálta a technológia és az innovációk
társadalmi környezetét és hatásait. Eredményeit önálló könyvekben is közreadta: a Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, illetve
Az érett társadalom lebilincselő gondolatmenetei alapján éppen a mai horizontunkról fogalmaz meg sok – helytállónak bizonyult – előrejelzést.
Nem véletlen, hogy műszaki téziseinek katalógusát az Anyag és az Energia világának vízióival kezdi, s a technika autonóm fejlődésének önálló fejezetet szentelt. Kiemelkedő mérnök-fizikusi talentuma széles műveltséggel és felelős társadalmi gondolkodással párosult.
A Római Klub tevékenysége az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos életre és a gazdaságpolitikai vélekedésekre, és megteremtette a globális dimenziókban való gondolkodás tudományos alapjait. Jelentéseik hasznos kalauzként szolgáltak
úgy a tervezés, mint a veszélyek és esélyek racionális és humánus kezelése terén.

Az idei pályázati kiírás gyakorlati tapasztalatok értékelésén, összehasonlításon és értelmezhető esetben akár kísérletek tanulságain alapuló „Jelentések” jövőképeire irányul az innovatív járművek, valamint az új anyagok sorsának fejlesztési és hasznosítási tükrében.

Várjuk a leleményes, bátor és jól alátámasztott látomásokat és ajánlásokat, hiszen Gábor Dénes elhíresült mondása szerint a jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.

TÉMAKÖRÖK:

  • A. témakör: AZ INNOVATÍV JÁRMŰVEK,
  • B. témakör: A NÖVEKVŐ POLIMER FELHASZNÁLÁS KIHÍVÁSAI

Letölthető dokumentumok

Pályázati felhívás
Adatlap letölthető
Pályázat felhívás rövid

HATÁRIDŐK:

  • JELENTKEZÉS: A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési/postára adási határideje 2019. március 8. éjfélig.
  • A PÁLYAMŰ: A pályamű benyújtási/beérkezési határideje 2019. március 31. éjfélig.

DÍJAZÁS:
A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kapnak, továbbá a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai- vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyerhetnek. (Az ösztöndíjak száma nem limitált, az a színvonalas pályázatok függvénye.)

TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: alapitvany@novofer.hu Tel: +36 1 319-8913 Mobil: +36 30 4848-004
WEB: www.gabordenes.hu