Megjelent a Magyar Közlöny 78. számában az informatikai fejlesztési feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 21/2010. (V. 13.) OKM rendelet.
A Rendelet szövege elérhető
1. az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóság honlapjáról,
2. a Magyar Közlöny hivatalos honlapjáról.
A pályázatok beadási határideje: 2010. június 4.
A pályázat benyújtásának feltételei:
A Rendelet alapján – a feltételek teljesülése esetén – a fenntartó a következő pályázatokra nyújthat be támogatási igényt:
- Ha a közoktatási intézmény nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai, speciális szakiskolai (a továbbiakban együtt: iskolai oktatás) feladatok közül legalább egyet ellát és az iskolai oktatásban 2009. október 1-jén legalább 110 tanulóval állt jogviszonyban, akkor a Rendelet 2. § (2) bekezdés a)-d) pontjai alapján kell megállapítani az egy intézményre eső támogatási igény összegét. A támogatási igény összege közoktatási intézményenként:
- 4 millió Ft, ha az iskolai oktatásban részt vevő tanulók száma legalább 1000 fő,
- 3 millió Ft, ha az iskolai oktatásban részt vevő tanulók száma 700-999 fő,
- 2 millió Ft, ha az iskolai oktatásban részt vevő tanulók száma 500-699 fő,
- 1 millió Ft, ha az iskolai oktatásban részt vevő tanulók száma 110-499 fő.
- Ha a közoktatási intézmény az óvodai vagy a kollégiumi nevelés feladatai közül legalább egyet ellát és legalább 200 óvodás gyermeket nevelt vagy 200 tanuló igénybe vette a kollégiumi szolgáltatást 2009. október 1-jén, akkor a Rendelet 2. § (2) bekezdés e) pontja alapján kell megállapítani a támogatási igény összegét. A támogatási igény összege közoktatási intézményenként:
- 1 millió Ft, ha a gyermek vagy a kollégiummal jogviszonyban álló tanulók száma legalább 200 fő.
- Ha a közoktatási intézmény a szakértői és rehabilitációs tevékenység vagy a nevelési tanácsadás feladatai közül legalább egyet ellát, akkor az adott tevékenység ellátására létesített pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak valós létszáma alapján, a Rendelet 3. § (2)-(3) bekezdés alapján kell megállapítani a támogatási igény összegét. A támogatási igény összege
- szakértői és rehabilitációs tevékenység ellátására, pedagógus-munkakörben közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban foglalkoztatott pedagógusok száma szorozva 160 000 Ft,
- nevelési tanácsadás feladatainak ellátására, pedagógus-munkakörben közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban foglalkoztatott pedagógusok száma szorozva 80 000 Ft.
Fontos! Az igénylőlapot elektronikusan, az OKMT honlapján erre a célra kialakított felületen keresztül kell előállítani, majd kinyomtatni és a Rendeletben meghatározott mellékletekkel postára adni.
A pályázatok benyújtásának helye: A helyi önkormányzat (beleértve az önkormányzati társulást is) – valamennyi pályázat esetében – a Magyar Államkincstár regionális igazgatósága megyeszékhelyen működő szakterületi feladatot ellátó szervezeti egységéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be a támogatási igényét.
A nem helyi önkormányzati intézményfenntartó az OKM Támogatáskezelő Igazgatóság Pályázatkezelési Önálló Osztálya (1055 Budapest, Bihari János u. 5.) részére nyújtja be az igénylést.
Letölthető dokumentumok:
21/2010. (V. 13.) OKM rendelet
„E” nyilatkozat: Rendezett munkaügyi kapcsolatokról
„D” nyilatkozat: Esélyegyenlőségi nyilatkozat.
Eszköztábla
Gyakran Ismételt Kérdések
Tájékoztató
Bővebb információ: http://www.okmt.hu
Forrás: OKM
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Vállalati digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/B-24
Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/A-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Műhelyiskola modellprogram pályázat – RRF-MMSZA-1.0.0.2-23
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Településfásítási Program IV. ütem
Visegrad grants – a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek támogatása pályázat
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Richter Anna díj
Pályázat Roma Nemzetiségi Önkormányzatok informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Közös gyerek és nyugdíjas napközi létrehozása pályázat