A BME Egyetemi Hallgatói Képviselete pályázatot hirdet Egyetemi BME Ösztöndíjra. A pályázaton részt vehet minden osztatlan, alap-, mesterképzésben résztvevő, nappali tagozatos hallgató, aki az utolsó aktív félévben kiemelkedő tanulmányi, szakmai, tudományos vagy nyelvi tevékenységet folytatott. A figyelembe vett időszak 2010. február 1-től 2010. augusztus 31-ig tart.
A képesítési követelményben rögzített, az adott képzés diplomájának megszerzéséhez szükséges tevékenységekért nem adható pont.
Egyetemi BME Ösztöndíjban nem részesülhet az a pályázó, akinek az előző aktív félévében a tanulmányi átlaga nem éri el a 4,0-t. Az Egyetemi BME Ösztöndíj az aktuális félévben kapható, 5 hónapra. Köztársasági Ösztöndíj, Kari BME ösztöndíj és Egyetemi BME Ösztöndíj együtt is kapható. Egy hallgató egy félévben egy pályázatot adhat be.
Az elbírálás szempontjai:
A pályázó által az utolsó aktív félévben nyújtott:
– szakmai és tudományos tevékenység;
– nyelvi teljesítmény.
Pályázat tartalmi követelményei:
- Pályázati adatlap kitöltése a https://palyazat.sc.bme.hu honlapon, amely 2010. október 15.-től kezdődően lehetséges 2010. november 2. 12.00-ig.
- A pályázathoz kapcsolódó igazolások leadása a fenti oldalon meghirdetett időpontokban lehetséges
A pályázathoz kapcsolódó igazolásokról:
A pályázathoz a következőket kell benyújtani:
- kitöltött adatlapot
- a mellékletek listáját
- Publikációs/előadás adatlapot, amennyiben van publikáció vagy előadás
- szakkollégiumi/tudományos egyesület vezetője által kiállított igazolás a szakmai tevékenységről
- a pályázó utolsó aktív félévi teljesítményének igazolásait:
- OTDK oklevél másolata;
- megszerzett nyelvvizsga fénymásolatát (nyelvvizsga bizonyítvány másolat, minden, eddig megszerzett nyelvvizsgáról, magyar nyelvű igazolás);
- szakmai tevékenység (ajánlás, oklevél másolat);
- szabadalom esetén a szabadalmi hivatal igazolása
- pályázatról, tanulmányi versenyről oklevélmásolat
Az igazoló dokumentumokat a meghirdetett időpontokban kell benyújtani, az egyéb tevékenységekről rövid beszámolót kérünk. Nem a kiírás szerint benyújtott vagy a pályázat határidejének lejárta után benyújtott pályázatokkal nem áll módunkban foglalkozni. A pontozással kapcsolatos irányelvek megtalálhatóak a mellékelt tájékoztatón.
A pályázatokat az Egyetemi Hallgatói Képviselet saját hatáskörben bírálja el. Az odaítélő bizottság tagjai a pályázaton pénzbeli jutalomban nem részesülhetnek. Felszólalási szándékot a pályázat elbírálása ellen az értesítéstől számított 15 napon belül a palyazat@sc.bme.hu címre küldött e-mailben lehet jelezni. Ezt követően e-mailben egyeztetett személyes találkozóra kerülhet sor.
Letölthető dokumentumok
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros