A fogyatékos személyek esélyegyenlőségéért közalapítvány támogatásával folytatódik a fogyatékosság-barát munkahely elismerések pályáztatása. a részletes pályázati koncepció és a jelentkezési lap a részletek-re kattintva tölthető le:
Fogyatékosság-barát munkahely elismerés
Mi a célja a Fogyatékosság-barát munkahely elismerés bevezetésének? Már Magyarországon is egyre több munkáltató ismeri fel, hogy a fogyatékos emberek foglalkoztatása elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyabbá, termelékenyebbé, sikeresebbé tegyék vállalkozásukat. A fogyatékos emberek foglalkoztatásának támogatása során azonban egy alapvető probléma tapasztalható: bár sok cég deklarálja, hogy nyitott fogyatékos emberek foglalkoztatására, mégsem jelentkeznek hozzájuk sérült emberek, mert nem tudnak arról, hogy számítanak rájuk munkavállalóként. A fogyatékos emberek viszont annyira esélytelennek tartják, hogy munkahelyet találjanak, hogy sokszor meg sem próbálnak nyilvános álláshirdetésekre jelentkezni. A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés bevezetésének célja ezért az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találásának támogatása.
Ki adja a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést? Az elismerést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adja a pályázati feltételeket sikeresen teljesítő munkáltatóknak.
Mely munkáltatók kaphatják meg a Fogyatékosság-barát munkahely logót? Bármely munkáltató jelentkezhet a logó használatára. Magyarország valamennyi kis-, közép- és nagyvállalata lehet Fogyatékosság-barát munkahely, az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt.
Az elismerést azok a munkáltatók kaphatják meg, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat: Az elismerés megszerzéséhez az alábbi területeken megvalósított, legalább egy fejlesztést szükséges igazolni:
- A szervezet vezetőinek felkészítése a fogyatékosság tudatos kezelésére.
- A szervezet munkatársainak felkészítése a fogyatékos emberek befogadására.
- A szervezet fogyatékossá váló dolgozóinak megtartásához irányelvek meghatározása.
- A toborzási folyamat akadálymentesítésének fejlesztése.
- A fogyatékosság-barát munkahely logó használatának beépítése a toborzási folyamatba.
- A fogyatékos emberek toborzását, foglalkoztatását, megtartását, a dolgozók szemléletformálását javító eredmények szisztematikus értékelése.
Az elismerés megszerzését követően a munkáltató jogosulttá válik a Fogyatékosság-barát munkahely logó használatára.
Mit jelent a Fogyatékosság-barát munkahely logó? A logó azt kommunikálja, hogy a munkáltató pozitívan fogadja a fogyatékos személyek jelentkezését.
A logó bevezetése fontos társadalmi szemléletformáló eszköz, mivel azt fejezi ki, hogy a fogyatékos emberek számára pozitív intézkedésekre van szükség hátrányaik leküzdéséhez, egyenlő esélyük biztosításához. Ha lehetőséget kapnak, akkor ők is képesek értékteremtő munkát végezni, ugyanúgy, mint bárki más.
Miért érdemes használni a Fogyatékosság-barát munkahely logót? A fogyatékos munkavállalók megbízhatósága és termelékenysége nem marad el a többi kollegáétól. A mindennapi életben sok fogyatékos ember jó problémamegoldó készségeket fejleszt ki, melyek hasznosak lehetnek a munkahelyen. Motiváltságukat bizonyítja, hogy élen járnak a ledolgozott munkanapok számában, és hosszabb ideig állnak alkalmazásban, lojálisak a vállalathoz. Foglalkoztatásuk által a munkahelyi légkör, a munkamorál, sőt a többi dolgozó cég iránti elköteleződése is javul. Pozitívabb lesz a cég imázsa, külső-belső megítélése. Sokuknak nincs szüksége akadálymentesítésre, de ha van is, akkor az akadálymentesítésből mindenki profitál.
A Fogyatékosság-barát munkahelyek hatékonyabbá teszik vállalkozásukat, csökkentik költségeiket és emelik szolgáltatásaik színvonalát.
A logó használata a külső és a belső kommunikáció során egyaránt üzenetértékű:
- Egyrészt világossá teszi a fogyatékos emberek számára, hogy az adott szervezetnél örömmel fogadják jelentkezésüket az álláshirdetésekre, és érdeklődnek képességeik iránt.
- Másrészt a meglévő munkavállalóknak azt üzeni, hogy értékelik hozzájárulásukat, és méltányosan fogják őket kezelni, ha munkavégző képességük csökkenne. A munkatársak büszkék vállalatukra, ezáltal lojálisabbak, ha azt látják, hogy vállalatuk a fogyatékos emberek jó munkáltatójává igyekszik válni.
Hogyan szerezheti meg egy munkáltató a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést? Ha az Önök szervezete logó-használóvá kíván válni, akkor első lépésként töltse ki a Salva Vita Alapítvány honlapján (www.salvavita.hu) megtalálható Jelentkezési lapot. A Jelentkezési lapon meg kell határoznia azokat a rövidtávú (3 hónapon belül megvalósítandó) és középtávú (2 éven belül megvalósítandó) fejlesztéseket, melyeket a fogyatékos személyek toborzása, foglalkoztatása, megtartása, illetve a szervezet dolgozóinak fogyatékos munkatársakkal, ügyfelekkel / vásárlókkal kapcsolatos érzékenyítése, informálása kapcsán tervez.
Letölthető dokumentumok
Amennyiben igénylik, úgy a Salva Vita Alapítvány tanácsadója felkeresi Önöket, és személyesen nyújt segítséget a jelentkezési lap kitöltéséhez. A tanácsadó elérhetőségei:
Salva Vita Alapítvány
Budapest 1073 Erzsébet krt. 13. III/3.
Tel.: (06-1) 210-8991 / 323-1256
Mobil: (06-70) 452-4061
e-mail: csanyi.zsuzsanna@salvavita.hu
Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2012. február 29!
A kitöltött Jelentkezési lapokat várjuk a következő e-mail címre: logo@salvavita.hu vagy postacímre: Salva Vita Alapítvány / Fogyatékosság-barát munkahely elismerés Budapest 1073 Erzsébet krt. 13. III/3.
Ezt követi a rövidtávú fejlesztés(ek) végrehajtása és dokumentálása az Áttekintő lapon. A rövidtávú fejlesztések megvalósítása során is kérhetik a Salva Vita Alapítvány segítségét.
A fejlesztések megvalósulását 3 hónap elteltével szakértők ellenőrzik.
Amennyiben valóban megtörténtek a tervezett fejlesztések, úgy a szervezetet előterjesztik a Fogyatékosság-barát munkahely elismerés megszerzésére. Az előterjesztést az Akkreditációs Bizottság (tagjai: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az American Chamber of Commerce in Hungary és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület képviselői) tekinti át, és ez a bizottság dönt az elismerés odaítéléséről évente két alkalommal.
A pályázatban vállalt feltételeket sikeresen teljesítő munkáltatók oklevelet kapnak, mely igazolja az elismerés megszerzését.
Mennyi ideig használhatják a munkáltatók a Fogyatékosság-barát munkahely logót? A logó 2 évig használható. Használata további 2 évre, többször is meghosszabbítható a középtávú fejlesztések Áttekintő lapon való dokumentációját követően.
Milyen definíciót alkalmazzon a fogyatékosság meghatározásához? Javasoljuk a fogyatékosság ENSZ-egyezmény szerinti meghatározását: Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, mentális, intellektuális, vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozza az adott személy teljes körű, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.
Hol használhatja a munkáltató a Fogyatékosság-barát munkahely logót? A logó a jelenlegi és a potenciális jövőbeli munkatársakkal való kommunikáció során alkalmazható. Pl. használható belső és külső álláshirdetéseken, jelentkezési lapokon, a toborzás során használt anyagokon. A munkaügyi központokban, munkaerő-közvetítő cégeknél, valamint az interneten közzétett hirdetéseken is alkalmazható a logó. Alkalmazható továbbá honlapokon, kiadványokon, levélpapírokon, beszámolókon, közleményeken és bármely más vonatkozó dokumentumon is. A logó létrehozásának szándékával megegyező a szimbólum minél több csatornán való szerepeltetése. Ha nincs mód a logó megjelenítésére, akkor a „Fogyatékosság-barát munkahely” felirattal helyettesítheti azt. Amennyiben az elismerés megszerzését angolul kívánja kommunikálni, úgy a magyar nyelvű logó mellé a „Disability-friendly workplace” feliratot használja.
Hol nem alkalmazhatja a munkáltató a Fogyatékosság-barát munkahely logót? A munkáltató nem használhatja a logót termékei vagy szolgáltatásai promótálására, az üzleti előny megszerzése érdekében. Pl. nem alkalmazhatja konkrét termék- vagy szolgáltatás értékesítést célzó hirdetési felületeken.
Mi történik azt követően, hogy egy munkáltató megkapja a „Fogyatékosság-barát munkahely elismerést? Meg kell terveznie, hogyan kommunikálja munkatársainak az elismerést és annak pontos jelentését. Érdemes publicitást adni a logó használatnak, hogy a fogyatékos emberek megtudják, hogy kész foglalkoztatni őket, illetve hogy más munkáltató is értesüljön arról, hogy elkötelezett a fogyatékos emberek foglalkoztatása iránt.
A Salva Vita Alapítvány készséggel ad tanácsot vagy segít a munkáltatóknak a fogyatékos emberek toborzása, foglalkoztatása során. Az Alapítvány munkáltatói programjai arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a logót használó szervezetek képviselői tapasztalatokat cseréljenek, megosszák egymással esetleges problémáikat, és közösen találjanak megoldásokat. Ezek a találkozók azokat a munkáltatókat is segíthetik, akik csatlakozni szeretnének a Fogyatékos-barát munkahelyek táborához.
A Salva Vita Alapítvány kétévente kapcsolatba lép a logót használó munkáltatókkal az előrehaladás áttekintése és a jövőbeli tervek elkészítése érdekében.
A logó használat megszüntetése? Ha egy fogyatékos személy panaszt tesz egy logó-használó szervezet ellen, akkor fontos, hogy a munkáltató gyorsan és gondosan kivizsgálja az ügyet. Lehet, hogy változtatnia kell bizonyos eljárásokon annak érdekében, hogy a logó használatára továbbra is jogosult legyen. Nagyon kivételes esetben, ha a probléma gyors megoldására nincs lehetőség, az Akkreditációs Bizottság megkérheti a szervezetet, hogy függessze fel a logó használatát, amíg a szükséges változtatásokat meg nem teszi, vagy, hogy teljesen fejezze be a logó használatát.
Forrás: http://salvavita.hu/
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Vállalati digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/B-24
Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/A-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat