A Bethlen Téri Színház pályázatot hirdet logója megtervezésére egyéni alkotók vagy alkotói közösségek számára.
A beküldendő pályamunkának tartalmaznia kell:
- a logótervet, valamint annak színbeli és formai leírását (arculati meghatározását)
- a pályázó adatait, pontos elérhetőségét (cím, telefonszám, e-mail)
Brief
A színházról:
A Bethlen Téri Színház 2012 januárjától működik befogadó és produkciós színházként.
A színház küldetése, hogy a hazai és alkalomszerűen a nemzetközi kortárs előadóművészetek (elsősorban tánc, színház, bábszínház és képzőművészet) kiemelt budapesti befogadó színházi intézménye legyen. Célja új élettel megtelíteni a helyet a kortárs alkotóművészet területein aktív, fiatal művészek bevonásával, műfaji megkötések nélkül.
A január óta üzemelő színház továbbra is megtartja befogadó színház jellegét, de a 2012/2013-as évadtól új programstruktúrával jelentkezett, többek között elindította vendégváró és kedd esti klubprogramját, meghirdeti pályázatát ifjú tehetségek számára, fesztiválokat, valamint képzési, nevelési programokat szervez.
A program alapvetően 4 pillérre támaszkodik: tánc – színház – gyerekszínház – bábszínház.
Elvárásunk a logóval/emblémával szemben
- fejezze ki, hogy ez egy színházi intézmény
- egyedi, jól felismerhető és könnyen megjegyezhető legyen
- jelenjen meg a színház múltja, de vonatkozzon a jelenre is
- a pályamű lehet különálló grafika vagy a színház jelenlegi elnevezésével integrált
- a színház betűtípusa és elnevezése nem változtatható: BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ (betűtípus:
- ANNA _PFL), amennyiben a logó/embléma nem tartalmazza ezt, tehát különálló grafika, akkor figyelembe kell venni, hogy a fenti betűtípussal leírt név az emblémával/logóval tervezési és elhelyezési szempontból is harmonizáljon
Információ-hordozók, amelyekre alkalmazni fogjuk az új logót:
- plakát (bel- és kültéri)
- szórólap
- banner
- honlap
- hírlevél
- műsorfüzet
- névjegy
- levélpapír
A nyertes díja: 50. 000 forint értékű Feleki Kamill támogató kártya, amely 20 % kedvezményt biztosít a Bethlen Téri Színház előadásaira, automatikus feliratkozás a VIP-hírlevélre (különleges ajánlatok, találkozási lehetőségek az alkotókkal, előadókkal, akciók), év végén részvétel a zártkörű támogatói esten, 20 % kedvezmény a Bethlen Téri Színház kávézójának áraiból, valamint tiszteletjegy 2 személy részére egy tetszőlegesen választható bemutatóra, illetve tiszteletjegy 4 tetszőlegesen választható előadásra, ami nem bemutató.
Továbbá a második helyezett Csortos Gyula, (20.000 forint értékű) a harmadik Wellesz Ella (10.000 forint értékű) támogató kártyában részesül.
Az összes pályaművet feltöltjük a Facebook oldalunkra, és a legtöbb lájkot kapó terv lesz a közönségdíjasunk, melynek alkotója Kazal László, (5.000 forint értékű) támogató kártyában részesül
A támogatói kártyához tartozó kedvezmények megtekinthetőek a www.bethlenszinhaz.hu oldalon
Pályázati feltételek, melyeket a pályázók a pályaművek beküldésével elfogadnak
- A pályázatot kiírja és elbírálja: Bethlen Téri Színház.
- A pályáztató a pályázatot eredmény nélkül lezárhatja.
- A pályázat nyílt.
- A pályaműveket 2012. december 31-ig kell benyújtani
- A pályázat eredményét a Bethlen Téri Színház 2012. január 10-ig hirdeti ki, a nyertest e-mail-ben értesíti és honlapján, FB oldalán publikálja.
- A Bethlen Téri Színház a nyertes pályázat anyagának felhasználására teljes és kizárólagos jogot szerez, illetve a nyertes pályázat anyagát és a szerző nevét nyilvánosságra hozhatja.
- Érvényes pályázatnak a kelecsenyivera@bethlenszinhaz.hu e-mail címre a határidőig JPG vagy PDF formátumban beérkező pályaművek tekinthetők
- A nyertes pályaművet AI vagy PSD formátumban is be kell küldeni.
A pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázat anyaga saját műve, mellyel semmilyen szerzői és egyéb jogot nem sért, illetve kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért felel. E feltételek megsértése esetén a pályázat érvénytelen, amennyiben pedig az eredményhirdetés után derül fény a jogsértésre, a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni.
Az érdeklődők további információt Kelecsényi Vera marketing, pr menedzsertől a kelecsenyivera@bethlenszinhaz.hu címen kaphatnak.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak