palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Panelprogram: újabb tizenötmilliárd forint a program folytatására

Újabb tizenötmilliárd forint jut a panelprogramra – jelentette be az önkormányzati tárca vezetője a kormányszóvivői tájékoztatón. Varga Zoltán nagy jelentőségűnek nevezte, hogy a válságkezelés mellett a kormány úgy döntött: folytatja a panelprogramot. Emlékeztetett, hogy tavaly február 1-jén hirdette meg az előző kormány a panelprogramot és szeptember végéig rekordszámú pályázat érkezett be. A 30 milliárd forintnyi állami támogatási igényből 4 és félmilliárdról már döntés született, a mostani 15 milliárd forinton túl a még fennmaradó támogatás sorsáról pedig a tervek szerint a félév végén határoznak, amennyiben a hiánypótlásokat megkapják.

Varga Zoltán közlése szerint a mostani döntés révén 54 ezer lakás részesül támogatásban. Hangsúlyozta: a kormányzati támogatás még kétharmadnyi pénzt, összességében 45 milliárd forintnyi munkát jelent az építőiparnak és az építőanyag-iparnak: a munkálatok egyharmadának költségét kormányzati támogatás fedezi, a fennmaradó részen az önkormányzat és a lakóközösség osztozik.

A fennmaradó igényekre fordítandó támogatásokkal kapcsolatban kitért arra, hogy az ökopályázat, amely egyedi fűtések mérésére ad lehetőséget, még nyitva van. Az önkormányzati tárca vezetője arra a kérdésre, miszerint elődje, Gyenesei István még 18 milliárd forint rendelkezésre álló támogatásról beszélt, és mi indokolja, hogy az új tárcavezető most hárommilliárd forinttal kevesebb összeget említ, azt mondta: a mintegy 30 milliárd forintnyi igényt a mostani, továbbá a tervek szerint a félév végéig eldöntendő támogatással le tudják fedni. Így végül 30 milliárd forintról lehet beszélni, nem pedig 15 vagy 18 milliárd forintról – tette hozzá.

Egy további kérdésre, hogy mikorra várható a következő panelpályázat kiírása, a miniszter azt válaszolta, a mostani helyzetben, a válságkezelés közepette az is nagyon jelentős, hogy bejelenthetik: az eddig beérkezett 30 milliárd forintnyi igényt fedezni tudják.
(MTI)