palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díj

Magyarországon elindult a Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért meghirdetett verseny. A Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért folytatott verseny megrendezésére az Európai Bizottság Safer Internet programjának keretében kerül sor, az Insafe hálózat támogatásával. A versenyt a 2011-es Európai Díj sikerére építve immár második alkalommal rendezik meg a legtöbb európai uniós tagállamban, továbbá Izlandon, Norvégiában és Oroszországban.

A Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért folytatott verseny célja, hogy elismerést és ismertséget nyújtson a már létező, 4-12 éves gyerekek számára létrehozott internetes tartalmak részére, továbbá arra ösztönözze a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt, hogy hozzanak létre minőségi, gyermekeknek szóló internetes tartalmakat.

A verseny keretében a legjobb, gyerekek számára létrehozott internetes tartalmakat mind nemzeti, mind európai szinten négy kategóriában díjazzák. A gyerekek egyénileg vagy csapatokban (pl. iskolai osztályok) is benevezhetnek, a felnőttek közül pedig szakmabeliek és nem szakmabeliek is részt vehetnek a versenyben.

A versenyre bármilyen típusú online tartalommal be lehet nevezni – a weboldalaktól, blogoktól és videóktól kezdve az alkalmazásokig és a játékokig – amennyiben az gyerekek vagy fiatalok számára készült. A benevezett tartalmak lehetnek kifejezetten a verseny céljából létrehozott online tartalmak, vagy olyanok, amelyeket már korábban létrehoztak, de érdemesek a nemzeti vagy európai szintű elismerésre.

A verseny két szintje és négy kategóriája:

Nemzeti és európai szinten egyaránt négy kategóriában hirdetnek majd ki győzteseket:

  • Felnőtt szakmabeliek
  • Felnőtt nem szakmabeliek
  • Fiatalok – egyénileg (vagy legföljebb 3 fős csapatokban)
  • Iskolai osztályok / fiatalok csoportjai (legalább 4 fő)

Nevezési határidők és a díjkiosztók időpontja

A verseny Magyarországon 2013. május 30-án indult.

A nevezési határidő 2013.október 31.

A versenyben részt vevő egyes országok nemzeti győzteseit 2013 novemberében hirdetik ki. A nemzeti szinten első helyezést elért pályázatok továbbjutnak a Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért folytatott verseny mezőnyébe. Az európai győztesek kihirdetésére a Biztonságosabb Internet Napján (Safer Internet Day), 2014. február 11-én kerül sor. Az európai győztesek meghívást kapnak Brüsszelbe, a 2014. február 11-én megrendezendő európai díjátadó ünnepségre.

További információért, illetve ha nevezni kíván, látogassa meg a verseny honlapját: www.bestcontentaward.eu

További információ:

Pethő Zsófia
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

PR munkatárs
telefon: +36 1 475 7027, +36 30 436 37 67
e-mail: petho@gyermekmento.hu

Borsi Zsuzsanna
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Safer Internet Program koordinátora
telefon: +36 1 475 7017, +36 70 70 80 574
e-mail: borsi@gyermekmento.hu

Rövid háttér információ a Safer Internet Plus (SIP) programról:

  • A „Safer Internet Program” (Biztonságosabb Internet Program) az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban az internet és az új online technológiák használatának biztonságosabbá tételét szolgálja, különösen a gyermekek számára, illetve a jogellenes, valamint káros tartalom elleni küzdelem hatékonyságát is biztosítja. A magyarországi konzorcium a gyermekek, szülők, tanárok és a döntéshozók felvilágosítását tűzte ki célul.
  • Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat: konzorcium-vezető, awareness centre, www.gyermekmento.hu
  • Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: internet helpline, segélyvonal és online tanácsadás gyerekeknek, www.kek-vonal.hu
  • Biztonságosinternet Hotline: a káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentése, www.biztonsagosinternet.hu