palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Norvég Civil Támogatási Alap ösztöndíjprogram (második pályázati kiírás)

Az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal közösen pályázatot hirdet egyéni ösztöndíjas tanulmányutak támogatására az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap keretében, amelynek átfogó célja, hogy a magyarországi civil társadalom jog- és érdekérvényesítő, közösségszervező és mozgósító képessége növekedjen. A pályázati program keretében a magyarországi civil szektor szakemberei tanulmányútjainak támogatása valósul meg, amelynek keretében lehetőség nyílik az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogató országaiban (Norvégia, Izland, Liechtenstein) tevékenykedő civil szervezetek (továbbiakban: fogadó szervezet) munkájának gyakorlati megismerésére.

A pályázat célja: Az ösztöndíjas program célja, hogy elősegítse a fogadó országok civil szervezeteinek az érdekérvényesítés, a közösségi részvétel, a kapacitásfejlesztés és adományszervezés területén működő jó gyakorlatainak magyarországi adaptációját, ezzel hozzájárulva a demokrácia fejlődéséhez illetve a támogató országok és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok erősítéséhez.

Pályázók köre  

Az ösztöndíjas tanulmányúton való részvételt kizárólag olyan szakemberek esetében támogatja a pályázat, akik megfelelnek alább felsorolt valamennyi feltételnek:

1. Jelenleg és legalább az elmúlt 6 hónap során valamely magyarországi civil szervezet (egyesület, alapítvány), szociális szövetkezet vagy magyarországi telephellyel rendelkező nemzetközi szervezet munkájában tevőlegesen – munkaviszonyban, vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban (pl. önkéntesség) – részt vállaltak, és az elmúlt 3 évben a civil szektorban érdekérvényesítési, közösségszervezői, szervezetfejlesztői, adományszervezői munkát láttak el,

VAGY

      civil szervezetekkel és civil szervezetek érdekében (a szektor megerősítéséért, megismertetéséért, népszerűsítéséért) dolgozó, annak elkötelezett szakemberek, újságírók, művészek, akik már szereztek korábbi tapasztalatokat az érdekérvényesítés, közösségszervezés, szervezetfejlesztés, adományszervezés területén, és jelenleg is együttműködnek a küldő civil szervezettel.

2.) Rendelkeznek olyan küldő szervezettel, amely szándéknyilatkozatában elkötelezi magát arra, hogy az ösztöndíjas által a tanulmányúton megszerzett tapasztalatokat hazai környezetben adaptálni fogja, az érdekérvényesítés, a közösségi részvétel, a kapacitásfejlesztés és az adományszervezés területén kísérleti modell programot/programokat dolgoz ki.

3.) Tárgyalásszintű nyelvtudással, nyelvi kompetenciával rendelkeznek az adott ország hivatalos nyelvén vagy valamely más közvetítő nyelven (pl.: norvég, német, angol stb.), ha a fogadó szervezet ezt vállalja.

4. ) Kiutazásuknak és ott tartózkodásuknak sem jogi, sem adminisztratív akadálya nincsen.

A programban való részvétel feltételei:

A küldő szervezettel kapcsolatos követelmények

Az ösztöndíjasoknak a tanulmányút végeztével egy, a demokratikus alapértékeket magáénak valló magyarországi vagy Magyarországon telephellyel rendelkező nemzetközi civil szervezet számára (továbbiakban: küldő szervezet) a tanulmányúton szerzett tapasztalatokat adaptálva modell programot kell kidolgoznia az érdekérvényesítés, a közösségi részvétel, a kapacitásfejlesztés és az adományszervezés eszközeinek fejlesztésére. A kísérleti modell programok a későbbi EGT/Norvég Civil Támogatási Alap pályázatok erre elkülönített forrásaiból részesülhetnek. (Egy-egy kísérleti projekt támogatására legfeljebb 50 000 € áll rendelkezésre.)

A kísérleti projekteknek illeszkedniük kell az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap valamely – alábbiakban felsorolt – támogatási területéhez:

  • emberi jogok és demokrácia;
  • szervezet- és közösségfejlesztés;
  • női jogok és esélyegyenlőség;
  • ifjúsági és gyermekügyek;
  • környezetvédelem és fenntartható fejlődés;
  • roma integráció;
  • szociális és jóléti szolgáltatások.

Pályázat küldő szervezet nélkül nem nyújtható be! A pályázati adatlapon a küldő szervezettel összefüggő adatokat és információkat is közölni kell, illetve a küldő szervezetnek – a mellékelt formanyomtatványon – nyilatkoznia kell a programban való részvételről.

A fogadó szervezettel kapcsolatos követelmények

A pályázó jelölteknek az ösztöndíjas időszak alatt egy, a támogató országok valamelyikében működő civil szervezetnél (továbbiakban: fogadó szervezet) kell eltölteniük a tanulmányút teljes időszakát. Az ösztöndíjasnak aktívan be kell kapcsolódnia a fogadó szervezet munkájába, ezzel olyan gyakorlati tapasztalatokra is szert téve, amelyek elősegíthetik az adott szervezet érdekérvényesítő, közösségszervező, kapacitásfejlesztő és adományszervező munkájának szerteágazó és mély megismerését, ezzel támogatva a demokratikus elvek és módszerek magyarországi adaptációját. A fogadó szervezetnek minden esetben meg kell felelnie az alábbi feltételeknek.

  • A fogadó szervezetnek az adott célországokban bejegyzett/regisztrált, önálló gazdálkodással bíró egyesületnek, alapítványnak vagy ezzel ekvivalens civil szervezetnek kell lennie, amely tevékenységét legalább 5 éve végzi, tevékenysége demokratikus, szakmailag vagy területileg meghatározó az adott országban/térségben.
  • Tevékenysége az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 7 prioritási területének (emberi jogok és demokrácia, szervezet- és közösségfejlesztés, női jogok és esélyegyenlőség, ifjúsági és gyermek ügyek, környezetvédelem és fenntartható fejlődés, roma integrációs valamint a szociális és jóléti szolgáltatások) legalább egyikének megfelelő legyen. Előnyt jelent, ha a fogadó szervezetnek a gyűlöletbeszéd és -cselekmények elleni fellépés terén tapasztalata vagy ilyen irányú tevékenysége is van.
  • Rendelkezzen megfelelő kapacitásokkal az ösztöndíjas foglalkoztatására.
  • Vállalja, hogy az ösztöndíjas szakmai tevékenységét tutorálja, mentorálja.
  • Vállalnia kell, hogy az ösztöndíjast megfelelő munkakörülmények között és munkakörök mellett foglalkoztatja, támogatja. A fogadó szervezetnek a szervezet, az általa alkalmazott módszerek, megoldások megismerése érdekében – az ösztöndíjas program céljaihoz illeszkedően – teljes körű hozzáférést kell biztosítania az ösztöndíjas számára.
  • A tanulmányút megkezdése előtt késznek kell lennie arra, hogy a pályázat lebonyolító alapítványával szerződést írjon alá a tanulmányút lebonyolításáról.
  • Folyamatos kapcsolattartást és szükség esetén egyeztetést kell vállalnia az ösztöndíj program lebonyolító alapítványával.

A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó igazolni tudja, hogy felvette a kapcsolatot az általa megfelelőnek tartott fogadószervezettel. (Ez esetben a fogadó szervezet nyilatkozata helyett a kapcsolatfelvételt és a fogadószervezet visszaigazolását alátámasztó írásos dokumentumot (pl.: e-mail, fax stb.) kell csatolni a pályázathoz!) Előnyt élveznek azok a pályázók, akik konkrét megállapodásra jutnak a fogadó szervezettel a tanulmányút teljes időszakának eltöltéséről. (Ez esetben a fogadó szervezet nyilatkozatát szükséges csatolni a pályázathoz!)

A fogadó szervezetekkel való kapcsolatfelvétel segítése érdekében az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap honlapján elérhető a támogató országok együttműködésre kész civil szervezeteinek listája, illetve fogadó szervezet keresésére lehetőséget biztosít a www.ngonorway.org weboldal is.

A partnerkeresésben segítséget nyújthat az ösztöndíjas programért felelős Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány Alapítvány is, de csak abban az esetben, ha a pályázó konkrét elképzeléseket tud bemutatni arról, hogy pontosan mit szeretne megismerni, és tanulni hol és milyen jellegű, profilú szervezetnél.

A tanulmányút programjának végrehajtási keretei

  • Az ösztöndíjasoknak a fogadó szervezetnél eltöltött időszak alatt a fogadó szervezet munkarendjéhez igazodóan heti 5 nap, napi legalább 6 órában kell a szervezettel együttműködve rendelkezésre állnia.
  • A tanulmányút céljainak figyelembevételével a fogadó szervezet az ösztöndíjas és a DemNet  alakítja ki a tanulmányút végleges szakmai programját, amely a fogadó szervezettel valamint az ösztöndíjassal kötött szerződés elválaszthatatlan részét képezi a továbbiakban.
  • A tanulmányút időszaka alatt az ösztöndíjas a fogadó szervezettel egyeztetve, a tanulmányút céljainak figyelembevételével más szervezeteknél is látogatást tehet, illetve velük konzultációt folytathat, ugyanakkor arra nincs lehetőség, hogy két fogadó szervezetnél töltse el a kinti tartózkodás időszakát.
  • A külföldi tartózkodás ideje alatt nincs lehetőség a tanulmányút céljaihoz szervesen nem illeszkedő turisztikai, vagy egyéb magán célú látogatásokra, még a fogadó szervezet tudtával és engedélyével sem. A tanulmányút időszakát e céllal meghosszabbítani, kiváltképp megszakítani nem lehet.

A támogatás formája

A pályázat keretében a támogatott pályázók ösztöndíjban részesülnek, amelynek összege a kint tartózkodás teljes időszakára legfeljebb 10 000 euró, hozzávetőlegesen 1800 euró/fő/hónap, illetve további 1000 euró/fő/tanulmányút. (Javasolt, hogy a pályázók a pályázat elkészítésekor az adott célországban illetve településen várható költségekről alaposan tájékozódjanak!)

Az ösztöndíjas az ösztöndíjon felül egyéb pénzbeli juttatásban nem részesül, így az ösztöndíj összegéből kell fedeznie a kint tartózkodás valamennyi költségét, ideértve a szállás, étkezés, belföldi utazás költségét, a célországba történő nemzetközi utazás költségét, illetve a felmerülő biztosítási (egészség, balesett, poggyász stb.) és illeték költségeket is. Az ösztöndíj támogatás a hatályos személyi jövedelemadó törvény (1995. évi CXVII. tv.) 1. számú melléklete szerint – mint külföldi tanulmányútra folyósított közcélú juttatás – adómentes.

Az ösztöndíjast fogadó szervezetek számára a program a tanulmányút hosszának megfelelően havi 830 euró támogatást biztosít, amely a fogadó szervezet az ösztöndíjas fogadásával, tutorálásával, mentorálásával összefüggő költségeit fedezi.

Rendelkezésre álló forrás nagysága

Az ösztöndíj program az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap bilaterális programja keretében valósul meg, a pénzügyi források az alábbiak szerint állnak rendelkezésre:

Az ösztöndíjasok támogatására fordítható teljes keretösszeg:

42.500 €

A fogadó szervezetek költségeire rendelkezésre álló keretösszeg:

28.420 €

 A tanulmányutak időtartama

 A támogatott ösztöndíjasok tanulmányútjainak legalább 3, legfeljebb 5 hónap hosszúnak kell lennie.

A támogatási döntés közzétételének napja várhatóan: 2014. február 28.

A szerződéskötésre a támogatási döntés közzétételének napjától számított legfeljebb 90 napon belül kell megtörténnie, abban az esetben, ha:

  • az ösztöndíjas rendelkezik az adott célországban a pályázati kiírás feltételeinek megfelelő fogadó szervezettel;
  • az ösztöndíjas, a lebonyolító alapítvány, valamint a fogadó szervezet megállapodott a tanulmányút végleges programjában (lásd alább);
  • a fogadó szervezettel az Ökotárs Alapítvány a tanulmányútról szerződést kötött (lásd alább).

A tanulmányút befejezésére legkésőbb 2014. augusztus 31-ig van lehetőség (figyelemmel a nyári szabadságolásokra is).

 AZ ÖSZTÖNDÍJAS PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNAK FOLYAMATA

A pályázatok benyújtása

A pályázatot magyarul kell benyújtani!

Pályázni a www.norvegcivilalap.hu oldal űrlapkitöltő programján keresztül lehet, a küldő szervezet nevének és e-mail címének megadásával történő regisztráció után, az on-line pályázati adatlap kitöltésével, a szintén ott található használati utasítás szerint. Az űrlapon jelölni kell, hogy a pályázatot az ösztöndíj programra nyújtják be! Ezen kívül az online rendszeren keresztül elektronikus formában (jpg, pdf) feltöltendő a pályázati kiírás mellékletét képező, cégszerűen aláírt és digitalizált (scannelt) küldő szervezeti nyilatkozat, valamint az ösztöndíjra pályázó személy szakmai önéletrajza (mindkettő kötelező!) illetve a fogadó szervezet nyilatkozata. Amennyiben a fogadó szervezet nyilatkozata nem áll rendelkezésre, akkor a fogadó szervezettel történő kapcsolatfelvétel dokumentációját, igazolását szükséges csatolni.

Kérjük, fordítsanak gondot az űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. (Tájékoztatásként, valamennyi pályázati dokumentum letölthető formában is megtalálható az oldalon.) Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.

Amennyiben az űrlapkitöltő program használatával kapcsolatban technikai problémák merülnek fel, kérjük, bátran forduljanak a lebonyolító alapítvány munkatársaihoz.

A pályázatok beadási határideje: 2014. január 22., szerda este 6 óra.

Hogyan történik a pályázatok elbírálása? 

A beérkezett pályázatokat a lebonyolító alapítványok munkatársai előszűrik az alábbi formai és adminisztratív szempontok szerint:

  • a pályázó küldő szervezete jogosult-e pályázni a kiírás alapján (szervezeti forma, bejegyzés dátuma, köztartozás);
  • a pályázó csak egy pályázatot nyújtott be az ösztöndíjas kiírásra;
  • a tervezett ösztöndíjas projekt időtartama a megadott keretek között marad;
  • a kért támogatási összeg nem haladja meg a megengedett értéket;
  • a pályázó feltöltötte önéletrajzát és mind a küldő, mind a fogadó szervezet nyilatkozatát, vagy igazolni tudja, hogy felvette a kapcsolatot az általa megfelelőnek tartott fogadó szervezettel;
  • a pályázó rendelkezik az elvárt szakmai tapasztalattal (mind a civil szektorban, mind a küldő szervezetnél);
  • a pályázó minden mezőt kitöltött az adott mezőben kért információkkal, a valóságnak megfelelően.

Kétséges esetekben a pályázónak tisztázó kérdésekre kell válaszolnia, illetve a pályázatban megadott adatokat igazoló dokumentumokat meg kell küldenie. A tisztázó kérdéseket illetve a szükséges dokumentumokat bekérő e-maileket a lebonyolító (témagazda) alapítvány a pályázó által a pályázatban megadott kapcsolattartó (végrehajtásért felelős személy) e-mail címére küldi. A válaszadás (és/vagy a dokumentumok beküldésének) határidejét az e-mail tartalmazza – általában 5 munkanap áll rendelkezésre. Az e-mail kiküldését követően a lebonyolító alapítvány telefonon is keresi a pályázót.

Az ösztöndíjas pályázat formai meg nem felelése miatt kizárt pályázó az erről szóló értesítés kézhezvételét követő 10 napon belül kérheti a megfelelő témagazda alapítványtól a döntés felülvizsgálatát. Ezt a kérést a témagazda továbbítja a Bíráló bizottságnak, amely javaslatot tesz a kérelem elfogadására/elutasítására. Elfogadás esetén a pályázat értékelése a többivel együtt folytatódik.

A formai értékelést követően

  • a jelöltnek előre egyeztetett időpontban személyes beszélgetésen kell részt vennie a lebonyolító alapítvány irodájában (Budapesten), amelyen a jelölt személyes és szakmai motivációiról, valamint nyelvi kompetenciáiról kell számot adnia (a beszélgetések idegen nyelven zajlanak);
  • a küldő és – amennyiben van – fogadó szervezet kapcsolattartójával egyeztetett időpontban, telefonos, e-mailes vagy egyéb formában megvalósuló konzultációt kezdeményez a lebonyolító alapítvány.

A benyújtott pályázat, valamint az interjún készített feljegyzés alapján két független értékelő értékeli az ösztöndíj programba benyújtott tanulmányút programokat. Az értékelés pontozásos módszerrel (0-3 pontig terjedő skálán) történik, amelyet az értékelők szövegesen is indokolnak.

Az értékelés szempontjai az alábbiak:

  1. relevancia: a pályázat megfelelése az ösztöndíj program célkitűzéseinek (10%);
  2. az ösztöndíjra pályázó szakmai tapasztalatai, civil szektorbeli tevékenysége (10%);
  3. a pályázó idegen nyelvi kompetenciái (5% – az interjú után kerül pontozásra);
  4. a küldő szervezet eddigi tevékenységének, céljainak illeszkedése a Norvég Civil Támogatási Alap prioritási területeihez (15%);
  5. a fogadó szervezet szakmai, pénzügyi háttere, alkalmassága az ösztöndíjas fogadására (3 pont abban az esetben adható, ha a pályázatban a fogadó szervezet nyilatkozata becsatolására sor került és a fogadó szervezet teljes mértékben alkalmas az ösztöndíjas fogadására – 20%);
  6. a szakmai tanulmányút során megszerezhető tudások, készségek, ismeretek, módszerek relevanciája és alkalmazhatósága (modellállhatóság) a magyar civil szektorban (20%);
  7. kapacitásfejlesztési potenciál – a tervezett tanulmányút mennyiben képes hozzájárulni a tanulmányútban érintettek kapacitásainak, képességeinek fejlesztéséhez (20%).

A fentiek közül, ha a pályázat az a) (relevancia), c) (nyelvi kompetencia), e) (fogadószervezet), g) (kapacitásfejlesztés) szempontok valamelyikében 0 pontot ér el, úgy a pályázat nem támogatható.

Az értékelést követően három főből álló Bíráló bizottság (amelynek tagjai: két fő a lebonyolító alapítványoktól, valamint egy felkért külső szakértő) tesz javaslatot arra, hogy mely projektek részesüljenek támogatásban, majd a lebonyolító alapítványok képviselőiből álló testület hagyja jóvá a döntést. Ez a döntés végleges, fellebbezésre nincsen mód. A támogatási döntést a lebonyolító alapítványok annak meghozatala után közzéteszik a www.norvegcivilalap.hu oldalon, és az eredményről minden pályázót írásban (e-mailen) értesítenek.

A pályázat keretében kiválasztásra kerülő ösztöndíjasokkal a tanulmányút lebonyolításáról a lebonyolító alapítvány egyeztet, amely során kialakítják a tanulmányút végleges programját, illetve előkészítik a fogadó szervezettel és az ösztöndíjassal megkötendő szerződést.

A pályázati programban a pályázat kiírói fenntartják maguknak a jogot, hogy pozitív támogatási döntés ellenére az ösztöndíjszerződés megkötésétől elálljanak, a támogatási döntés ösztöndíjas általi kézhezvételétől számított 3 hónap elteltével, abban az esetben, ha:

  • nem sikerül az ösztöndíjas számára megfelelő fogadó szervezettel szerződést kötni;
  • a tanulmányút szakmai programjának véglegesítése során kiderül, hogy az ösztöndíjas pályázati programjában szereplő célok adott fogadó szervezetnél nem valósíthatók meg teljes körűen.

Szerződéskötés

A támogatott ösztöndíjasok szerződéseiket és annak mellékleteként a jóváhagyott program összefoglalását e-mailen kapják meg, ezt 2 példányban aláírva vissza kell küldeniük az aláíró Ökotárs Alapítványhoz ellenjegyzésre. Az ösztöndíj szerződés kötelező mellékletei:

  • küldő szervezeti nyilatkozat eredetiben, cégszerűen aláírva (az aláírt szerződés visszaküldésével egyidejűleg kell megküldeni);
  • az Ökotárs Alapítványnak a fogadó szervezettel megkötött szerződése.

A Bíráló bizottság a támogatási döntésben egyedi esetekben további mellékletek benyújtását is előírhatja.

Az ösztöndíjak folyósítása

Az ösztöndíj kifizetése az ösztöndíjas által meghatározott bankszámlára történik az alábbiak szerint:

  • első részlet: 1000 €, legkésőbb az utazás megkezdése előtti 15 napon belül;
  • második részlet: 1500 €, a tanulmányút kezdő napját követő 8 napon belül;
  • a további részletek: havonta 1500 € összegben tárgyhó 8 napjáig történik;
  • a külföldi tartózkodás utolsó hónapjának ösztöndíját az ösztöndíjas két részletben kapja meg: 500 €-t a tárgyhó 8. napjáig, míg a fennmaradó további 1000 €-t a tanulmányútról készített kutatási jelentés leadását és elfogadását követő 8 napon belül (lásd alább).

Az ösztöndíjas szerződés, a fogadó és a küldő szervezeti nyilatkozatok, valamint a fogadó szervezeti szerződés mintája/formanyomtatványa a www.norvegcivilalap.hu oldalon elérhető.

A projekt végrehajtása során indokolt esetekben (lásd ösztöndíj szerződésmintája) a lebonyolító alapítvány előzetes engedélyével lehetőség van a támogatási szerződés módosítására.

Beszámolók

A támogatott ösztöndíjasnak a tanulmányút során a célországban végzett tevékenységéről havonta írásban feljegyzést kell küldenie a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány részére (és másolatban a küldő szervezetnek is).

A támogatott ösztöndíjas a tanulmányút tapasztalatairól, a tanulmányút során megvizsgált módszerekről és azok hazai alkalmazhatóságáról jelentést köteles készíteni és benyújtani a lebonyolító alapítvány részére, a tanulmányút zárását követő 30 napon belül. A jelentésnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a későbbiekben a küldő szervezettel kidolgozandó kísérleti modell program elméleti alapját képezze az érdekérvényesítés, közösségszervezés, kapacitásfejlesztés vagy adományszervezés területén. A modell programoknak a továbbiakban illeszkednie kell a Norvég Civil Támogatási Alap témaköreinek egyikéhez. A jelentést magyarul, valamint az adott célország hivatalos nyelvén (vagy a használt közvetítő nyelven) kell elkészíteni. (A jelentéssel kapcsolatos követelményeket lásd: ösztöndíj szerződésmintája.) A jelentés megküldése és lebonyolító általi elfogadása az ösztöndíj utolsó támogatási részlete átutalásának feltétele.

Az ösztöndíjasnak a tapasztalatairól, a tanulmányút eredményeiről – a lebonyolító alapítvány ezirányú kérésére – szükség esetén be kell számolnia az EGT/Norvég Civil Alap partnerei részére szervezett eseményeken is.

Témagazda alapítvány

A pályázati program feltételeit és eljárásrendjét az EGT brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda és az Ökotárs Alapítvány között létrejött szerződés szabályozza. Ez az eljárás független az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus egyéb forrásaitól.

A lebonyolítást az Ökotárs Alapítvány konzorciumi formában végzi.

A jelen kiírásban kérdésekkel, felvilágosításért a témakör gazdájához az alábbi elérhetőségeken kell fordulni:

Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet)
1054 Budapest, Apáczai Csere János u. 1. IV/40.
e-mail: demnet@norvegcivilalap.hu
Telefon: 06(1)411-0410

Az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus az Európai Gazdasági Térséghez tartozó, de nem uniós országok – Norvégia, Izland és Liechtenstein – programja az Európai Unióhoz újabban csatlakozott illetve gyengébben fejlett országok felzárkóztatására és támogatására. Az alapok második, 2009-14 közötti támogatási ciklusának két fő célkitűzése a kontinensen belüli társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése, és a donor illetve a kedvezményezett országok közötti bilaterális kapcsolatok építése. A civil társadalom fejlesztése mind a 15 támogatott országban kiemelt prioritásként szerepel.

Bővebb információ: www.eeagrants.org ; http://norvegcivilalap.hu