A pályázat célja, hogy a korábbi TÁMOP-5.4.7-es projekteket megvalósító, vagy a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) 41171 jelű konstrukciója keretében támogatott civil szervezetek által működtetett elemi rehabilitációs szolgáltatások fenntartását elősegítse.
A pályázat kódja: LSER2014
A pályázatok támogatására összesen 119 550 000,- Ft áll rendelkezésre.
A pályázók köre:
A felhívásra azon szervezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek
- korábban valósítottak meg TÁMOP-5.4.7/08-as illetve 09-es projektet, és záró projekt előrehaladási jelentésüket, illetve projekt fenntartási jelentéseiket a közreműködő szervezet elfogadta, továbbá nem állnak szabálytalansági eljárás alatt, támogatási szerződésüket a közreműködőszervezet nem függesztette fel, nem bontotta fel; vagy
- megvalósították az FSZK 41171 jelűprogramjában nyertes pályázatukat, és záró beszámolójukat a pályáztató szervezet elfogadta; vagy
- megvalósították az LSER-2012, LASER-2013 jelűprogramban nyertes pályázatukat, és záró beszámolójukat a pályáztató szervezet elfogadta.
A támogatás formája: vissza nem térítendőtámogatás.
Letölthető dokumentumok
A dokumentumok letöltése (11 db dokumentum „zip” 604KB)
Pályázat meghirdetése: 2014. április 22.
A pályázat személyes benyújtásának illetve postai feladásának a határideje 2014. május 22.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat