Az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport formatervezési pályázatot ír ki kreatív, fiatal tehetségek számára a kiírásban részletezett feltételeknek megfelelő robotburkolat tervezésére. A pályázat célja a mellékelt képen látható irodai robot külső borításának kreatív megtervezése. A pályázatban többféle megoldást várunk a pályázótól, azaz olyan burkolattervek sorozatát, amelyek viszonylag egyszerűen változtathatók, cserélhetők illetve alakíthatók át egyik változatból a másikba. A benyújtandó pályaművet elektronikus formában, 3D látványtervvel kell elkészíteni.
Pályázat kiírója: Prof. Miklósi Ádám, tanszékvezető
A pályázat leadási határideje 2015. január 15.
A bírálatot a kiíró által kijelölt zsűri végzi szakmai mérnöki segítséggel.
Eredményhirdetés: 2015. január 30.
A pályázat tárgya
A mellékelt képen látható irodai robot külső borításának kreatív megtervezése. A pályázatban többféle megoldást várunk a pályázótól, azaz olyan burkolattervek sorozatát, amelyek viszonylag egyszerűen változtathatók, cserélhetők illetve alakíthatók át egyik változatból a másikba. A benyújtandó pályaművet elektronikus formában, 3D látványtervvel kell elkészíteni.
A burkolat kialakításának lényegi szempontjai
- Szervesen illeszkedjen a robot feladatához (irodai alkalmazás: portás és takarító szerepkör).
- Alkalmazkodjon a robot technikai megoldásaihoz (pl. ne takarja a kinekt kameráját, stb.).
- Védjen a kisebb mechanikai hatásoktól, ütődésektől.
- Ne zavarja az alapfolyamatokat, fejlesztési folyamatokat és fedélzeti eszközöket.
- Csak minimálisan növelje a méretet és a súlyt.
- A borítás anyaga lehet bármilyen könnyű, könnyen tisztítható vagy cserélhető anyag
- Előny a moduláris szerkezet, a panelek könnyen levehetők, cserélhetők legyenek, hogy minél többféle módon lehessen variálni a robot megjelenését.
- Járuljon hozzá, hogy a robot a vele interakcióba lépő emberek számára minél „lényszerűbb” benyomást keltsen, ugyanakkor ne ígérjen többet meglévő képességeinél, ne legyen túl emberi vagy állati megjelenésű.
- A megjelenés legyen figyelemfelkeltő, játékos, bizalomgerjesztő, légies, ugyanakkor sugározzon megbízhatóságot.
- A prototípus elkészítési költsége ne haladja meg a 150 000 Ft-ot.
A pályázók köre
A pályázatban bárki részt vehet, ám elsősorban a felsőoktatási intézményben tanuló diákok, PhD hallgatók jelentkezésére számítunk. A pályázat egyénileg vagy csoportosan is benyújtható. Egy pályázó akár több pályázatot is benyújthat.
A pályázaton való részvétel feltételei
Pályázni csak saját, egyedi tervvel lehet, amely más személy szerzői, illetve iparjogvédelmi jogát nem sérti. E feltétel megszegése esetén a pályázat érvénytelen, a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha a díj átadását követően válik ismertté hogy szerzői jogot sértett, a pályázó köteles a kapott díjat visszaszolgáltatni.
A pályázat menete
A pályázni kívánó e-mailben jelentkezik az ethoncover@gmail.com email címen a pályázati adminisztrátornál, aki egy titoktartási és elfogadó nyilatkozatot továbbít neki, amelyet kérünk aláírva visszaküldeni. A nyilatkozat aláírásával a pályázó egyidejűleg elfogadja, hogy a díjazott pályamű szerzői és felhasználási joga a pályázati kiíróra száll át. A regisztrált pályázók az adatvédelmi nyilatkozat elfogadása után megkapják a részletes pályázati kiírást és a pályázat mellékletét, amely tartalmazza a szükséges műszaki dokumentációkat, terveket. A fenti e-mail címen, illetve személyes találkozás alkalmával a pályázók kérdéseket tehetnek fel, melyek a rájuk adott válaszokkal együtt minden pályázóhoz továbbításra kerülnek.
A pályázat tartalmazzon egy műszaki tervek készítésére alkalmas koncepciótervet rövid szöveges leírással. A pályázatot pdf formátumban, 10MB-ot nem meghaladó méretben az ethoncover@gmail.com e-mail címre kell elküldeni.
A pályázat egyfordulós.
A nyertes elfogadja, hogy a pályázati díj ellenében köteles az esetlegesen más pályázatokból átvett (külön díjazott) formai elemekkel kiegészített, módosított 3D látványtervet és egy a szakmai zsűrivel lekonzultált gyártási dokumentációt elkészíteni 2014. február 15-ig.
Letölthető dokumentum
Értékelési kritériumok
Kiírásban megfogalmazott téma kreatív feldolgozása
Forma egyedisége, funkcionalitása, „lényszerűség” megragadása
Moduláris megoldások, variálható részegységek
Megvalósíthatóság
Prototípus alacsony költségű elkészíthetősége
Díjazás
Fődíj: 200 000 Ft,
II. helyezett 100 000 Ft.
Minden olyan pályázó, aki a két díjat ugyan nem nyerte meg, de pályázati anyagából ötletek átvehetők és hasznosíthatók a termék végleges formai kialakításakor, ötletenként 20 000 Ft díjazásban részesül.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak