Védett lepkék témában hirdetnek fotópályázatot a II. Országos Lepkész Találkozó szervezői.
Beküldési határidő: 2016. június 26.
A szakmai zsűri által kiválasztott harminc legjobb fényképből kiállítást rendeznek.
A Herman Ottó Intézet együttműködő partnereivel 2016. július 7. és 10. között rendezi meg a II. Országos Lepkész Találkozót az Aggteleki Nemzeti Park területén, Szögligeten, amely közös fórumot biztosít a Magyarországon és határainkon túli lepkékkel foglalkozóknak, továbbá lehetőséget ad a tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre. Ennek megfelelően a program széles területet ölel fel a tudományos eredmények bemutatásától, a faunisztikai megfigyeléseken keresztül, egészen a fényképes élménybeszámolókig. Az előadóülések terepi programmal egészülnek ki.
Az eseményhez kapcsolódóan a hazánkban kiemelt jelentőségű, természetvédelmi oltalomban részesülő lepkefajok bemutatása és népszerűsítése érdekében, fotópályázatot is hirdetnek a rendezők. A beérkezett legjobb harminc munkát kiállításon mutatják be.
A fényképeknek a lepkéket (kifejlett állatot vagy hernyót) természetes élőhelyükön kell ábrázolniuk!
Pályázat célja, témaköre:
A pályázat célja a hazánkban kiemelt jelentőségű, természetvédelmi oltalomban részesülő lepkefajok bemutatása, népszerűsítése, és ezáltal felhívni a figyelmet megőrzésük fontosságára. A fényképeknek a lepkéket (kifejlett állatot vagy hernyót) természetes élőhelyükön kell ábrázolniuk, a preparátumokról vagy mesterséges környezetben készült felvételek nem megengedettek.
Pályázaton résztvevő személyek: A pályázaton részt vehet minden cselekvőképes személy, amatőr és hivatásos fotós, aki a megadott részvételi feltételekkel készíti el pályázati anyagát.
Pályázat menete: Egy pályázó legfeljebb 10 db, saját maga által készített digitális fényképpel nevezhet, amelyeknek teljes felhasználási jogával rendelkeznek. A pályázaton való részvétel ingyenes, nincs nevezési vagy regisztrációs díj. Más fotópályázatokra beküldött képekkel nevezni nem lehet.
Nem küldhetők be digitális módon keretezett, feliratos és dátummal ellátott képek. A kép egyes részeinek módosítása, illetve retusálása nem megengedett. Képelemek eltávolítása, hozzáadása nem megengedett, a keletkezett technikai hibák eltávolítása megengedett. A képek fekete-fehérré alakítása megengedett.
A beküldött fotók technikai követelményei:
- 100% minőségű JPEG formátumban
- Beágyazott Adobe RGB színprofillal
- Felbontás: hosszabbik oldal min. 2500px (széles panoráma kép esetén hosszabbik oldal min.
3500px). (Az eredeti kép legalább 5, maximum 10 mpx-es lehet)
A pályázónak a fotók mellé rövid leírást kell mellékelni, amely tartalmazza a képek sorszámát, a faj nevét, a készítés időpontját és helyszínét, valamint a pályázó nevét, címét, telefonszámát, email-címét. Egy pályázótól lehetőség szerint egyszerre várjuk a pályázati anyagot.
Nyeremények:
- I. helyezett: 2 fő részére 2 ingyenes éjszaka a Kövirózsa apartmanházban + ingyenes barlangtúra (2 fő részére a Rákóczi túrán) + Varga Zoltán: A Pannon régió élő öröksége. A Natura 2000 hálózat c. könyv + ajándékcsomag (Magyarország gyakori nappali lepkéi terepi leporelló; Nappali lepkék lepkekalauz; Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei c. könyv).
- II. helyezett: 2 fő részére 2 ingyenes éjszaka Szögligeten a Szalamandra házban + Varga Zoltán: A Pannon régió élő öröksége. A Natura 2000 hálózat c. könyv + ajándékcsomag
(Magyarország gyakori nappali lepkéi terepi leporelló; Nappali lepkék lepkekalauz; Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei c. könyv). - III. helyezett: Ingyenes barlangtúra (2 fő részére a Vörös-tói középtúrán) + Varga Zoltán: A Pannon régió élő öröksége. A Natura 2000 hálózat c. könyv + ajándékcsomag (Magyarország gyakori nappali lepkéi terepi leporelló; Nappali lepkék lepkekalauz; Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei c. könyv).
- I. Különdíj: Baradla monográfia c. könyv + ajándékcsomag (Magyarország gyakori nappali lepkéi terepi leporelló; Nappali lepkék lepkekalauz; Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei c. könyv).
- II. Különdíj: Varga Zoltán: A Pannon régió élő öröksége. A Natura 2000 hálózat c. könyv +
ajándékcsomag (Magyarország gyakori nappali lepkéi terepi leporelló; Nappali lepkék
lepkekalauz; Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei c. könyv). - III. Különdíj: Új Magyar Füvészkönyv c. könyv I-II. kötet + ajándékcsomag (Magyarország
gyakori nappali lepkéi terepi leporelló; Nappali lepkék lepkekalauz; Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei c. könyv). - A 30 legjobb fénykép beküldője: ajándékcsomag (Magyarország gyakori nappali lepkéi terepi leporelló; Nappali lepkék lepkekalauz; Bajor Zoltán: Budapest természeti értékei c. könyv).
Letölthető dokumentum
A képeket a fotopalyazat.olt@gmail.com e-mail címre várják.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak