Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a felsőfokú tanulmányokat folytatók támogatására a „Békéscsaba hazavár!” felsőoktatási hallgatói ösztöndíj elnyerésére, valamint a diplomás pályakezdők támogatására a „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás elnyerésére.
A pályázat célja: A felsőoktatásban tanuló békéscsabai fiatalok felsőfokú tanulmányainak segítése, az identitástudat kialakítása, a fiatalok Békéscsabához való kötődésének erősítése.
Elnyerhető támogatás:
Az ösztöndíj összege félévenként 5 hónap időtartamra (szeptembertől januárig és februártól júniusig) havi 40.000,- Ft, amely a pályázat benyújtásakor folyamatban lévő félévtől négy félévig, de legfeljebb az oklevél megszerzéséig jár.
Az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén pályázatot nyújthatnak be azok a személyek, akik:
- a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben nappali tagozaton államilag támogatott képzésben vesznek részt,
- legalább 10 éves békéscsabai lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek,
- a pályázat benyújtásának határnapjaként megjelölt napig 28. életévüket nem töltik be,
- a pályázat benyújtásáig főiskolai szintű alap- vagy mesterképzésben az adott felsőoktatási intézmény által az oklevél megszerzéséhez előírt tanulmányi pontok legalább 50 %-át, osztatlan képzésben az adott felsőoktatási intézmény által az oklevél megszerzéséhez előírt kreditek legalább 60 %-át teljesítették.
A „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás pályázati kiírása
Célja: A diplomás pályakezdő békéscsabai fiatalok életkezdésének segítése, az identitástudat kialakítása, a fiatalok Békéscsabához való kötődésének erősítése.
Az ösztöndíj összege egyszeri 300.000,- Ft, amely az ösztöndíjszerződés megkötését követő 15 napon belül kerül átutalásra a pályázó által megjelölt pénzforgalmi számlára.
Az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén pályázatot nyújthatnak be, azon személyek akik:
- a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben szerzett, a felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevéllel rendelkeznek,
- legalább 10 éves békéscsabai lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek,
- a pályázat benyújtásának határnapjaként megjelölt napig 30. életévüket nem töltik be,
- az oklevél megszerzését követő 2 éven belül az oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben
- Békéscsabán teljes munkaidős munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesítettek,
a pályázat benyújtásáig az oklevélben meghatározott végzettség szerinti munkakörben Békéscsabán legalább 6 hónapon keresztül teljes munkaidőben munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban dolgoztak, - életvitelszerűen Békéscsabán laknak és
- jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 800 %-át (228.000,- Ft).
A pályázatok benyújtásának helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztály 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.
Letölthető dokumentum
- pályázati felhívás hallgatói ösztöndíj 1. sz. melléklet
- Pályázati felhívás életkezdési támogatás 2. sz. melléklet
- Békéscsaba Hazavár preferált szakmák 3. sz. melléklet
Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „Békéscsaba hazavár!” életkezdési támogatás pályázat vagy „Békéscsaba hazavár!” felsőoktatási hallgatói ösztöndíj pályázat
A pályázati döntésekről szóló értesítés várható ideje: 2018. október 31.
A pályázati felhívások, valamint a pályázati űrlapok az alábbi mellékletekben találhatóak.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat