Biztonságos Internet Nap 2020 – Együtt egy jobb internetért. Gyereknevelés a kibertérben. A szülők és pedagógusok szerepe. Játékkészítő és videópályázat.
Napjainkban nem csak a gyerekeknek jelent kihívást a biztonságos internethasználat. Egyre komolyabb feladat jut a szülőknek és a pedagógusoknak, azaz a családnak és az iskolának.
Az internethasználat és –biztonság új, 21. századi tendenciái komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát. A Biztonságos Internet Nap célja elsősorban az, hogy a gyerekek és fiatalok körében népszerűsítse a digitális eszközök tudatos használatát pozitív célokra, ugyanakkor lehetőséget teremtsen és buzdítsa őket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.
Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a 2020-as Biztonságosabb Internet Nap alkalmából offline játékkészítő és videópályázatot ír ki hazai általános és középiskolások számára.
Játékkészítő pályázatunk célja a gyerekek kreativitását kihasználva olyan, gyerekek által megtervezett offline játékok tárházát kialakítani, amelyekkel majd az osztályban, barátokkal, családi körben is játszani lehet. A társasjáték egy olyan strukturált szociális tevékenység, melynek során a gyerekek számos, a későbbi életük során fontos készségüket fejlesztik. A játék segíti a másokhoz való pozitív viszonyulást, a kommunikációt, a kritikus gondolkodást, az információk elemzését, a problémamegoldást, a szabályokhoz és szociális normákhoz való igazodást. Ezekre a készségekre mind szükségük van a gyerekeknek ahhoz, hogy a kibertérben hozott döntéseiket is mérlegelni tudják, és tudatos felhasználóvá váljanak.
Videópályázatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a fiatal felhasználók megtalálják a saját válaszukat arra a nagyon fontos kérdésre, hogy az internethasználatban vajon megmutatkoznak-e generációs különbségek a felhasználók között.
Verseny leírása
1. Játékkészítő pályázat (offline játékok)
Téma: Ismerd meg jobban a téged körülvevő kiberteret!
Pályázni lehet:
- társasjátékkal, kártyajátékkal, logikai fejtörővel, keresztrejtvénnyel,
- egyéni vagy csapatmunkában. Egy pályázó akár több játékot is beküldhet.
A beküldött játékoknak tartalmaznia kell (játéktól függően): játékleírás, játékszabályok, kellékek, játéktábla, kártyalapok, lépegetők, dobókocka.
A játék grafikáját is a gyerekeknek kell megtervezniük, megrajzolniuk.
2. Videópályázat
Téma: Másképp viselkednek-e a kibertérben a felnőttek? Ha igen, szerinted miért?
A pályázatra olyan, maximum 3 perces kisfilmeket várunk, melyből kiderül a pályázó véleménye és válasza arra a kérdésre, hogy mitől lehet más egy felnőtt médiafogyasztási szokása, mint egy gyereké.
A videónak tartalmaznia kell a válasz kifejtését, az érvelést. A szakmai zsűri a témamegjelölésnek megfelelő, valós problémákat (generációs különbségek) felvető videókat pontozza.
Kik jelentkezhetnek?
- Általános iskola alsó tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)
- Általános iskola felső tagozatos tanulói (5-8. évfolyam)
- Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
Határidők
Beküldési határidő: 2020. január 31. éjfél
Díjazás: A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást kapnak a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol a nyertes játékokat a résztvevők ki is próbálhatják. A rendezvény időpontja 2020. február 11., helyszíne Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A részletekről a győzteseket időben értesíteni fogjuk!
Mindkét kategóriában (játékkészítő és videópályázat) két-két korcsoportban díjazzuk a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolásokat.
- I.díj: 50.000 Ft
- II.díj: 40.000 Ft
- III.díj: 30.000 Ft
- IV- VII. díj: 10.000-10.000 Ft
A pályamunkákat később a Safer Internet Program keretében felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnénk használni, terjeszteni, erről beleegyező nyilatkozatot fogunk aláíratni az alkotókkal.
Lebonyolítás
A pályaműveket mindkét kategóriában a SID2020@gyermekmento.hu címre várjuk!
Eredményhirdetés: 2020. február 11. (A nyerteseket külön értesíteni fogjuk!)
Díjátadás: Budapest, 2020. február 11.
A jelentkezési lapon kívül kérjük, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!
Letölthető dokumentum
Biztonságos Internet Nap 2020- PÁLYÁZAT
További információ a pályázattal kapcsolatban: 70/708 05 74 vagy kurko.zsuzsa@gyermekmento.hu
További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home
További cikkek a rovatban
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára