![](https://palyazatok.org/wp-content/2020/10/ciganyfolklor_xv_2013_16.jpg)
roma nemzetiségi pályázat
Pályázati régiós hálózatosodás kialakítására. A pályázat célja, hogy a regionális hatókörrel működő civil szervezetek konkrét szakmai területükön civil hálózatokat építsenek ki, együttműködéseket kezdeményezzenek, közös tevékenységeket valósítsanak meg, és ezáltal bővítsék saját, valamint a bevont szervezetek tudását és készségeit, illetve növeljék, erősítsék az adott szakmai terület társadalmi támogatását, elismertségét és láthatóságát.
Pályázatot nyújthatnak be azon regionális hatókörrel rendelkező civil szervezetek, amelyek
- létesítő okiratukban rögzített cél szerint konkrétan megjelölt roma nemzetiséghez kapcsolódó kulturális, oktatási, hagyományőrző tevékenységet folytató, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó 2022. december 31. napjáig Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezetek
amelyek- megfelelnek a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek;
- jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén átlátható szervezetnek minősülnek;
- nincs esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozásuk, köztartozásuk;
- a pályázat véglegesítésének időpontjában nem rendelkeznek a Kezelő által lebonyolított 2016-2022. év közötti Roma nemzetiségi (ROMA-NEMZ) támogatáshoz kapcsolódó lejárt határidejű és be nem nyújtott beszámolási kötelezettséggel.
Ugyanazon pályázó más központi költségvetési forrásból, azonos célra, azonos időtartamra nézve támogatásban nem részesülhet.
Tevékenységek:
A pályázat keretében az alábbi tevékenységek megvalósítása kötelező:
- a régióban működő civil szervezetekkel kapcsolatfelvétel (minimum 20 civil szervezet),
- hálózatosodásba bekapcsolódó civil szervezetekkel kommunikációs csatornák kialakítása,
- a támogatási időszak alatt havonta legalább egy szakmai műhely tartása,
- a támogatási időszak alatt havonta legalább egy szakmai nap tartása,
- tájékoztató anyag összeállítása a civil szervezetek működésének jogszabályi hátteréről,
- civil szervezetek részére – kiemelten a felzárkózási területen kiírásra kerülő – pályázati lehetőségek figyelemmel követése, a hálózatosodásba bekapcsolódó szervezetek részére ezekről tájékoztatás küldése,
- jó gyakorlatok összegyűjtése, megosztása a hálózaton belül.
A pályázatok megvalósítási időszaka: 2023. október 01. – 2024. szeptember 30.
A Pályázati felhívásra rendelkezésre álló keretösszeg 105 000 000 Ft.
Az elnyerhető támogatás összege: min. 7 500 000 Ft – max. 10 000 000 Ft.
A támogatás formája: vissza nem térítendő költségvetési támogatás
A támogatás igénybevétele utólagos elszámolás mellett történik.
A támogatás intenzitása 100%.
A pályázat benyújtásához saját forrás nem szükséges.
A költségvetési támogatás folyósítása egy összegben, előleg formájában történik.
A Támogató a támogatást a kértnél alacsonyabb összegben is megállapíthatja.
Amennyiben a megítélt támogatás összege a pályázó által igényelt összegtől kevesebb, a kedvezményezett új költségterv benyújtására köteles.
Letölthető dokumentum
ROMA-HALOZAT_Palyazati_Felhivas_
A Pályázati felhívás keretében kizárólag a pályázatban meghatározott cél egészének megvalósítására nyújtható támogatás
Pályázzon velünk!
A pályázat benyújtásának határideje és megvalósítási időszaka
A pályázatot az alábbi időszakban lehet benyújtani: 2023. október 17. – 2023. november 15.
A pályázat benyújtásának (elektronikus felületen történő véglegesítésének) végső határideje: 2023. november 15. 16:595
A pályázattal kapcsolatos további információkat a https://tef.gov.hu honlapon, valamint az ott feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségeken kaphat.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat