Eric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete 26 új magyar ösztöndíjasnak adta át a támogatásukról szóló oklevelet. A francia kormány velük összesen 79 magyar hallgató képzését támogatja 2016-ban.
A francia nagykövetség kulturális osztálya, francia és magyar egyetemi oktatók, valamint a Magyarországon működő francia cégek képviselőiből álló zsűri választotta ki azt a huszonhat magyar hallgatót, akik mester- vagy doktori képzésben valamint a Balaton Program (bilaterális kutatói ösztöndíj) keretében utazhatnak Franciaországba.
A francia kormány 1990 óta támogat magyar hallgatókat, ez idő alatt 20 és fél milliárd forint értékben több mint 3800-an kaptak ösztöndíjat, közülük 2500-an mester-, mérnöki és doktori képzésben vettek részt. Az elmúlt huszonhat évben a francia kormány magas szintű szakmai képzést lehetővé tevő anyagi segítsége új lehetőségeket nyitott meg a magyar diákok előtt. Ezek a fiatalok Magyarország és Franciaország, illetve Magyarország és az Európai Unió közötti együttműködés természetes szereplőivé válnak.
A francia követség a kilencvenes évektől kiemelten fontos szerepet tulajdonít az egykori kormányösztöndíjasokkal kialakított kapcsolat fenntartásának, amelyet az 1993-ban indított és rendszeresen frissülő, egykori francia kormányösztöndíjasok névsorát tartalmazó évkönyv, valamint az 1997-ben a nagykövetség kezdeményezésére létrehozott Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete segít.
A kapcsolatredszer fejlesztésében az április 7-én hivatalosan is elindított „France Alumni” platform újabb állomást jelent. A France Alumni egy új, egyedülálló és eredeti közösségi hálózat mindazok számára, akik a francia felsőoktatásban szereztek diplomát vagy jelenleg is francia felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat Franciaországban, Magyarországon vagy egy másik országban. A France Alumninak köszönhetően a regisztrált tagok számára lehetővé válik saját kapcsolati hálójuk fejlesztése és a folyamatos kapcsolat fenntartása Franciaországgal és más alumnikkal. A virtuális térbeli kapcsolatépítésen túl azonban rendkívül fontos, hogy azok, akik iskolai, egyetemi vagy szakmai kapcsolatba kerültek Franciaországgal, a francia nyelvvel és kultúrával, a jövőben saját szakmai környezetükben fenntartsák és továbbfejlesszék ezeket az összeköttetéseket.
Eric Fournier kiemelte, hogy az aktuális költségvetési helyzet ellenére Franciaország budapesti nagykövetsége továbbra is jelentős forrásokat különít el ösztöndíjprogramjának fenntartására. A követség ösztöndíjpolitikája alapján elsősorban azokat a pályázókat támogatja, akik olyan együttműködési program keretébe illeszkednek, mint a PHC Balaton (a doktori képzéseknél), a kettős diplomás doktori képzések, valamint a már létező csereprogramokban megvalósuló kutatói ösztöndíjak. Ezek az ambíciózus programok azonban kizárólag a Magyarországra települt francia vállalatok segítségével jöhetnek létre. Ezért szüséges ezekkel a vállaltokkal minél szorosabb együttműködésre törekedni, valamint közösen finanszírozott ösztöndíjprogramokat létrehozni.
További cikkek a rovatban
Ahány ház, annyi féle ablak
December végéig szükséges visszaküldeni a nyilatkozatot az adóvisszatérítéshez
Jelentkezz a 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál zsűrijébe
Az NBA fogadás különleges új stratégiái
Magyar mobil kaszinójáték – az aktív szerencsejáték kedvelői választéka
Hogyan válasszuk ki a legjobb online kaszinó játékgépeket Magyarországon?
A legfontosabb „puha készségek” a mai üzleti világban
Videodrones – pályázat 4 napos nemzetközi workshopon való részvételre
Autópálya matrica
DANUrB+ Interreg DTP projekt a regionális és települési fenntarthatóság erősítésére a Duna-menti kulturális örökség felértékelése révén
Fontos tudnivalók a jogosítványok elektronikus pótlásával kapcsolatban
Egyszerűbben intézhetők egyes ügyek online: a lakcímváltozás bejelentését, az okmányok pótlását is végezhetjük otthonról
Nyárra várható a háztartási napelemes rendszerek új támogatási programja
GINApp – Pályázatfigyelő applikáció a gazdasági pályázatok követésére
Új forrásokkal és egyszerűsített pályázati eljárásokkal érkeznek az új KKV pályázatok
Nyakunkon a második hullám, de már nem lehet pályázni a bértámogatási programokra!
Felhívás tavaszi-nyári belföldi forgalomélénkítő kampányban való részvételre
Felfüggesztették a Külpiacra jutási támogatást
A diákmunka is adózik!
Megkönnyítenék a távmunkát – hamarosan rugalmasabbak lesznek a távmunka szabályai
Jelentős mértékben szigorodik 2021-től a KATA szabályozása
Már tízezernél több család igényelte meg a falusi CSOK konstrukciót
Idén is lesz a támogatott diákmunka!
Felhívás a Prae műfordító táborban való részvételre