palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A Jánossy Andor-díjat nyertese

A Biológiai Sokféleség Napján a Parlamentben adták át Dr. Rodics Katalinnak a hazai biológiai változatosság megőrzéséért végzett munkáját elismerő díjat.

A „Tájgazdálkodás, tájfajták, génmegőrzés” címmel, az Országház Felsőházi termében tartott nyílt napon adták át a címzetes egyetemi docensnek a Jánossy Andor-díjat, melyet 2008-ban, a névadó születésének 100. évfordulóján alapított az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány. A szervezet képviselői úgy érzik: 2009-ben, az Országos Agrobotanikai Intézet alapításának 50. évfordulóján (1959. május 16.) méltó kezekbe kerül az alapítvány első alkalommal adományozott díja.

Dr. Rodics Katalin kutató biológus, természetvédelmi ökológus, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Biodiverzitás Osztályának vezetője, a Biológiai Sokféleség Egyezmény hazai kapcsolattartója. Komoly szerepet játszott a tápiószelei Agrobotanikai Intézet megőrzéséért folytatott küzdelemben. Irányítása alatt készült el az a LIFE pályázat is, melynek segítségével Tápiószelén jöhetne létre a világon elsőként egy olyan génbank, ahol egy ökorégió – a Kárpát-medence – összes vadon élő és mezőgazdasági haszonnövényének szaporítóanyagát összegyűjtenék: a Pannon Magbank.
Neve összefonódott Magyarország génmódosítás-mentességéért folytatott küzdelmével is. Szakértőként kiemelkedő szerepe volt a génmódosított kukorica hazai termesztési tilalmának fenntartásában. Nem csak a kiemelkedő teljesítmények, hanem a folyamatos helytállás is méltóvá teszik a díjra.

Bordás-Varga Nóra, az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány ügyvezetője elmondta: „- Dr. Rodics Katalin a hazai tájfajtákért és a természetes élővilág megőrzéséért örömmel végzett következetes munkájával példát állít mindannyiunk elé.” A díj támogatója 2009-ben a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
(greenfo.hu)