palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A legjobb direktmarketing kampányterv pályázat

dirActivity pályázatA dirActivity című pályázat 2011 első direktmarketing szakmai témakörben kiírt pályázata. Célja, hogy megtalálja Magyarország legjobb direktmarketing kampánytervét, amely iskolapéldaként szolgál mások számára is, ezzel is növelve a szakma presztízsét. A rendezvény célja, hogy felhívja a szakma figyelmét arra, hogy a globális gazdasági válság lecsengése után már nem lehet csak spontán eladni valamit a hagyományos reklámokkal, és szükség van a direkt eszközökre is.

A pályázók feladata, hogy készítsenek saját vállalatuk számára is végrehajtható, részletes direktmarketing kampánytervet a pályázók által szabadon választott témában. A dirActivity pályázatot a Kontaktia Szolgáltató és Tanácsadó Kft. bonyolítja le.

A pályázati időszak 2011. február 9-én indul. A versenyre nevezhetnek mindazon Magyarországon működő vállalatok, akik direktmarketing-tevékenységük megtervezését saját maguk végzik. A beérkezett pályázatokat egy 3 főből álló szakmai zsűri értékeli majd előre megadott szempontok alapján. Az eredményhirdetésre a 3. Szegedi Direktmarketing Fórumon kerül majd sor, melyet 2011. áprilisában rendeznek meg.

Pályázók köre: A versenyre nevezhetnek mindazon Magyarországon működő vállalatok, akik direktmarketing tevékenységük megtervezését saját maguk végzik. Pályázni egy vállalattól egyénileg és csoportosan (maximum 5 fő) is lehet, a vállalat tevékenységi körétől függetlenül. Vállalatonként maximum 3 kampányterv nyújtható be. A pályázat során nem teszünk különbséget abban, hogy a beadott terv már megvalósított, folyamatban levő, vagy a jövőben tervezett kampányhoz kapcsolódik.

A nevezés menete, a pályázat beadása: A pályázatra való regisztráció kezdete: 2011. február 11. 8.00

A nevezés a www.dmpalyazat.hu oldalon regisztrációval lehetséges. A nevezés díjtalan. A regisztrációs időszak egybeesik a pályázat beadásának határidejével, tehát a pályázati határidő lejárta előtt bármikor regisztrálhat. A pályázat leadása csak a regisztráció után lehetséges, a kampánytervet ezen a felületen keresztül kell feltölteni a pályázóknak magyar nyelven, maximum 10-12 oldalban, MS Word formátumban. Emellett szükséges egy további MS Powerpoint formátumban készült prezentációs anyag feltöltése is, amelyben prezentálja a pályázó a kampánytervet. Mindkét pályázati anyag terjedelme külön-külön maximum 2 Mb lehet.

Pályázatát csak akkor áll módunkban elfogadni, ha a kampánytervet és a prezentációt külön-külön feltöltötte erre a felületre. Felhívjuk figyelmét, hogy a pályaművet csak egyszer töltheti fel, ezután módosítás már nem lehetséges.

A pályázat benyújtási határideje: 2011. március 28. 16.00

Értékelés: A beérkezett pályázatokat 3 főből álló szakmai zsűri értékeli.

Az értékelés szempontjai a következők:

  • Minden tervezési elemet tartalmaz-e a terv? 25 pont
  • Az elemek kidolgozottsága: mennyire gyakorlatias, részletes, és egyértelmű?  20 pont
  • Az elemek mennyire felelnek meg a célkitűzésnek, mennyire alkotnak szerves egészet, esetleg van-e ellentmondás közöttük? 20 pont
  • Brief értékelése: tartalomban megfelel-e, érthető-e, jól instruálja-e azt, akinek készül? Kreatív ötlet szintjén mennyire érdekes, újszerű? 15 pont
  • Ötletesség, és újszerűség, a terv értékelése összességében 20 pont

A részletes értékelési szempontok regisztrált felhasználóink számára érhetők el a hasznos cikkek aloldalon. Pontegyenlőség esetén a zsűri elnökének kell döntenie a végeredményről. A pályázatban szereplő adatokat, céginformációkat a pályázat során bizalmasan kezeljük, nem publikáljuk, és harmadik félnek nem adjuk át.

Eredményhirdetés: A beérkezett pályamunkák kidolgozói meghívást kapnak a Szegedi Direktmarketing Fórumra, ahol a szakmai előadások, és a sajtó jelenléte mellett ünnepélyes keretek között kerül sor az eredményhirdetésre. Minden pályázó számára a Szegedi Direktmarketing Fórumon való részvétel díjmentes.

Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2011. április közepe

Ha a pályázati kiírással bármilyen kérdése lenne, forduljon hozzánk bizalommal a dmpalyazat@kontaktia.hu elérhetőségen vagy a 06-1-999-47-35-ös telefonszámon.