A Mediawave Alapítvány pályázatot hirdet KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK témakörben. A Mediawave Alapítvány kezdetek óta dolgozik együtt az Ördögkatlan Fesztivál stábjával. A fesztivál helyszínei közül ők teremtették és működtetik a Kisharsányban található Kovács Udvarházat, ami műhely udvarként és közösségi térként működik.
Az Alapítvány célja egy zsizsegő, tevékeny helyszín létrehozása, aktív fesztivál légkör megteremtése, a passzív befogadó attitűd helyett.
A kezdeményezés jó irányba halad, hisz tavaly már szinte szétfeszítettétek a falakat, annyian voltunk.
A szűk terek nem mindig kedveztek a közösségi programoknak, így nagy örömünkre szolgált, mikor kiderült, hogy terjeszkedhetünk. Egy elég nagy ’Előkerttel’ bővülünk idén – amely tavaly a nagyszínpadnak adott otthont.
Az előkertbe csupa impozáns dolgot tervez, teremt az ember, hogy felemelő, ráhangolódó legyen a bejövetel.
A hely tágaska, famentes, árnyékolásra, és legfőképp belakásra szorul.
Várjuk azon személyek, csoportok, szervezetek jelentkezését, akik szeretnének ebben részt vállalni és közösségi programjukkal színesítenék palettánkat.
Web oldalunkon, a kiírás mellékletében olvashatsz részletesebben arról, hogy mit értünk közösségi program/projekt alatt, milyen szemlélettel szervezünk, amihez keressük a kapcsolódó elemeket: passportcontrol.eu
Pályázók köre:
- egyének
- csoportok/társulatok/baráti körök/egyesületek stb
Jelentkezési határidő: 2015.július 15.
Elbírálás határideje: 2015. július 20. – döntésünkről értesítést küldünk a pályázók által megadott email címre.
Díj: Bemutatkozási lehetőség a 8. Ördögkatlan Fesztiválon
Jelentkezés:
- Projekt címe, leírása, amely kitér a közösségi tevékenység, kezdeményezés mikéntjére
- Projekt részletei: hány nap / hány óra stb.
- A pályázó adatai (név, elérhetőség, email cím, eddigi bemutatkozások, referenciák stb
Az alkotásról – ha lehetséges – JPG formátumban, kép, terv, vázlat; amennyiben nem lehetséges a pályázóról/pályázókról egy fotó
A kiválasztott pályázók terveit és képanyagát feltöltjük web- és facebook oldalunkra.
E-mail: flora@mediawave.hu ; az üzenet tárgya: Közösségi Programok pályázat
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros