palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A Sajtóház rendezvénytermei névpályázat

muosz pályázatPályázatot hirdetünk a MÚOSZ tagjainak körében a Vörösmarty utcai székház kiállító- és rendezvénytermének, valamit két emeleti előadótermének elnevezésére. A pályázók közül egy szerencsés két éjszakát ingyen tölthet a tihanyi újságíróüdülőben. A MÚOSZ új székháza az év eleji nyitás óta konferenciák, díjátadók és sajtótájékoztatók mellett több rangos kiállításnak, színvonalas rendezvénynek adott helyet. A Vörösmarty utcai épületben hallhattuk a Terézvárosi Jazz Esték két koncertjét, láthattuk a Népszabadság fotórovatának képeit vagy Stein Anna festőművész munkáit.

Nagy siker volt gyereknapi rendezvényünk, a határon túli sajtó találkozója, de előszeretettel szerveztek nálunk sajtótájékoztatót civil szervezetek, üzleti vállalkozások.

A rendszerváltás utáni közép-európai politikai karikatúrák és az MTI fotósainak tavalyi terméséből válogatott tárlat mellett itt láthatta a közönség először Várkonyi László, a 30-50-es évek leghíresebb hazai portréfotográfusának képeit. Legújabb, szeptember 17-ig látható tárlatunkon a Cultiris Kulturális Képügynökség mutatkozik be.

180 nm-es kiállító- és rendezvénytermünk 140 fő befogadására alkalmas, a mobilfallal, két hozzávetőleg azonos méretű teremre osztható emeleti előadóterem 100 nm. A kiállító- és rendezvényterem éke egy Förster gyártmányú, körülbelül 50 éves, angol mechanikás rövid zongora. Partnereink jobb tájékoztatása érdekében szeretnénk elnevezni rendezvénytermeinket, ehhez kérünk segítséget kollégáinktól.

2010. szeptember 5-én, vasárnap éjfélig
várjuk a MÚOSZ tagjainak javaslatait: termenként legfeljebb hármat-hármat.

A javaslatokról háromtagú zsűri dönt: Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke, Keleti Éva fotóművész, a Szociális Bizottság elnöke és Ötvös Edina, a szervezet PR-menedzsere.

Az ötleteiket, esetleges kérdéseiket kérjük, nevük és elérhetőségeik feltüntetésével „rendezvénytermek” tárgymegjelöléssel az otvosedina@muosz.hu címre küldjék! A pályázók körében sorsolást tartunk: a szerencsés pályázó még az idén két éjszakára ingyen vehet igénybe egy szobát a felújított tihanyi újságíróüdülőben.

Letölthető dokumentum

sajtohaz_rendezvenytermek

Forrás: http://www.muosz.hu/