A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. (1094 Budapest, Liliom utca 41.) meghirdeti a saját használatában és a Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonában lévő 1094 Budapest, Liliom u. 41. szám alatti színházépület kávézójának, valamint klub jellegű éttermének bérbeadás útján történő üzemeltetési feladatait, elsősorban a Trafó célcsoportjához, évi 35 000 látogatójához igazodva.
A jelenlegi célcsoport az a 20-45 éves korosztály, akik nyitott, mozgalmas életet élnek, kulturális programokra fogékonyak. A Trafó vendégköre többségében magasan kvalifikált; közel egyharmada nappali hallgató. A kávézót és a klub jellegű éttermet a jövőben a Trafó szeretné a fiatal nemzedék találkozóhelyévé tenni, ahol a fogyasztás mellett a kulturális program is fontos.
A Trafó középtávú terve szerint elsősorban olyan bérlőt keres, aki a fiatal generáció igényeinek színvonalas kiszolgálásában üzleti lehetőséget lát.
A Trafó e cél érdekében, az új bérleti szerződés megkötésével párhuzamosan, a klub jellegű termében átalakítást hajt végre, melyről a pályázókat tájékoztatja.
A bérlet időtartama: 2013. augusztus 01-től 2018. június 30-ig szól.
A pályázó köteles a pályázati dokumentációt megvásárolni, mely tartalmazza a pályázat további feltételeit. A dokumentáció megvásárlásának helyszíne: 1094 Budapest, Liliom u. 41. gazdasági iroda, munkanapokon 10.00-12.00 óráig. A dokumentáció ára: 10.000,- Ft + áfa
Az ajánlat benyújtásának határideje: 2013. május 21. 12.00 óráig.
Az ajánlat benyújtásának helyszíne: 1094. Budapest, Liliom u.41., Porta
Web: A Trafó kávézójának és éttermének üzemeltetési pályázata
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására