A Visegrádi Alap két ösztöndíja fiatalok, oktatók és kutatók mobilitását biztosítja a V4 országain belül.
V4 Gen Mini-Grants (intézményi pályázat, fiataloknak szóló mobilitási lehetőség)
A V4 Gen Mini-Grants 12-30 év közötti fiatalok rövid távú mobilitását támogatja: a programban legalább két V4-országnak kell részt vennie, ezen kívül két V4-ország közvetlen szomszédai is részt vehetnek (Ausztria, Németország és/vagy Ukrajna).
A programban bármely, a fiatalokkal foglalkozó V4 jogi személy részt vehet hivatalos kérelmezőként vagy támogatottként, például iskolák.
Az egyik alapelv minden projektnél az inkluzivitás – perspektívák cseréje különböző csoportokhoz tartozó emberekkel, és a saját sokszínű tapasztalatok és nézőpontok megosztása velük (szociálisan, gazdaságilag vagy földrajzilag hátrányos helyzetű csoportok).
Támogatja a régió fiataljainak minden értelmes közös tevékenységét, a tanulók tanításának és tanulásának támogatása a kompetenciák (ismeretek, készségek és attitűdök) megszerzésében a személyes fejlődésük javítása érdekében (nem formális, informális és formális tanulás és képzés, projektek, amelyek célja a tanulók személyes fejlődésének elősegítése.
6 tématerület (igény szerint módosítható) mentén adható támogatás: fenntarthatóság és ellenállóképesség; örökség és emlékezés; egészség és aktív életmód; művészetek és kultúra; demokratikus értékek és polgári erények; gyakorlati kompetenciák és vállalkozói készségek.
Költségvetés: a maximálisan igényelt költségvetés projektenként 10 000 euró. A költségvetés egy személy/napra kiterjedő átalányösszegként kerül kiszámításra, maximum 50 euró résztvevőnként és/vagy kísérőnként naponta, vagy 60 euró résztvevőnként és/vagy kísérőnként naponta, ha több mint két V4 ország vesz részt. Bármilyen, a projekttel közvetlenül összefüggő költségre felhasználható a támogatás (szállás, utazás, belépő, tiszteletdíj stb.). A program további társfinanszírozást ösztönöz.
Pályázatok benyújtási határideje: 2023. november 15.
Részletes információ található a programról a következő linken:
https://www.visegradfund.org/apply/grants/v4-gen/
Visegrad Fellowship Program – Visegrádi oktatói, kutatói ösztöndíjprogram (egyéni pályázat oktatóknak, kutatóknak)
- V4-es tudósok, oktatók és kutatók egyéni, rövid távú mobilitását finanszírozza az állampolgárságuktól eltérő V4-országokba.
- Szükséges küldő intézményi ajánlólevél és fogadó intézményi meghívólevél.
- Az ösztöndíjas támogatható tevékenységei az ösztöndíjas időszakban:
- konkrét kutatási projektet kell lefolytatnia (vagy abban részt vennie),
- előadás(oka)t vagy szemináriumokat kell tartania felsőoktatási szinten, vagy
- kutatási tevékenységet végezni nyilvános archívumban vagy könyvtárban.
- Az ösztöndíj időtartama: 2-10 hét.
- Költségvetés: a támogatás folyósítása egyösszegű, heti 500 euró összegű ösztöndíj formájában történik, két részletben (80%, illetve 20%).
- A jelentkezés folyamatosan zajlik az év során június 30., valamint augusztus 1. és november 30. között.
- További információ érhető el a programról:
https://www.visegradfund.org/apply/mobilities/visegrad-fellowships/
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására