A víz világnapja alkalmából a Duna Múzeum több közösségi pályázatot indít.
Sok felnőtt és gyermek hosszú utat tesz meg, hogy ivóvízhez jusson. Az együttérzés kifejezése hívta életre a „Gyalogolj a vízért!” („Walking for Water”) nemzetközi akciót. A Duna Múzeum ennek jegyében idén negyedszer hív mindenkit közös gyaloglásra. A túra célját mi itt Magyarországon igyekszünk az adott év Víz Világnap nemzetközi jelmondatához igazítani.
Gyalogolj a vízépítési műtárgyakért!
Az emberek ősidők óta beavatkoznak a víz „körforgásába”. Az idén a vízépítési műtárgyak nyomába eredünk. Hogy mit is takar ez a szakszó, ezen a linken lehet utánanézni. Számtalan mérnök, technikus, építőmunkás stb. közös munkája eredményeként születnek ezek a műtárgyak. A vízgazdálkodás céljait szolgálják, azaz végső soron a mi érdekünkben épültek. Így látjátok ezt Ti is? Magyarországon számtalan ilyen építményt találunk, némelyik monumentális méreteivel ijesztő, van, amelyik mellett el is megy az ember. Miért építették? Gondolkodjatok együtt!
Mit kell tennetek? Szervezzetek 6 km-es gyalogtúrát egy , a környéketeken lévő műtárgyhoz. Az egyik hátizsákba tegyetek 6 liter vizet, felváltva vigyétek és indulás! (Amikor visszaértek igyátok meg, ne vesszen kárba a drága ivóvíz!)
Pályázók köre:
Jelentkezhetnek baráti társaságok, kisebb közösségek, (max.30 fő) korosztályi megkötés nélkül. Természetesen a fiatalabbak mindig kérjenek fel legalább egy felnőttet kísérőnek. Mindenképpen olyan úti célt válasszatok, ahová nem tiltott a belépés, ill. nincs balesetveszély!
Amit várunk:
- Három, a kirándulás során készült fotó (jpg formátumban, max. 600 kB/kép).
- Térkép (Lehet rajzolni is!) az útvonalról, a műtárgy elhelyezkedéséről mellékletként
- A műtárgyról készített dokumentáció az itt letölthető táblázat szempontjai alapján, max. 2 A/4-es oldal terjedelemben (pdf formátumban).
Mindezt regisztrációt követően töltsétek fel a pályázati felületre!
Meddig? A pályázatokat 2016. március 7-én éjfélig töltsétek fel a pályázati felületre, az ott megadott formátumban! Előtte regisztrálni itt tudtok.
Értékelés:
A pályázat elsődleges célja a figyelemfelhívás, a közös élmény és együtt gondolkodás. Egy szakértő zsűri véleménye alapján sorsolással döntjük el korosztályi bontásban, mely csapatok képviselői vehetnek részt a 2016. március 22-én, az esztergomi Duna Múzeumban rendezendő Országos Víz Világnap díjátadó ünnepségen. Az ünnepségen való részvételre lehetőséget kapó csapatok nevét 2016. március 11-én a vizvilagnap.hu honlapon tesszük közzé. A beérkezett pályamunkákat minél szélesebb körben szeretnénk majd megosztani több fórumon is.
Ha problémátok vagy kérdésetek van, írjatok a Duna múzeum munkatársainak.
További pályázat:
További cikkek a rovatban
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára