Nemcsak a külföldön, de a belföldön is tapasztalható, hogy egyre több autó fut az utakon. A válság utáni fellendülés a nagyobb értékű autók keresletében is megmutatkozott. A 2017-es számok mögé tekintve megtudható, hogy a prémium autók közel 80 százaléka a vállalkozásokhoz került. A városi szabadidőautók (SUV) mellett az elektromos és a hibrid autók iránt is egyre nagyobb a kereslet. Az autó vételárának kifizetése egyesek számára nem jelent problémát, de főként a családi autó lecserélését az ügyfelek egyéb konstrukciók, illetve külső forrás segítségével oldják meg.
Az interneten rengeteg erre szakosodott cég ajánl szolgáltatást, mint például a www.checkcardna.com, amely segít eligazodni az autó vásárlás illetve lízingelés útvesztőjében.
A megfelelő mennyiségű összeg híján kedvező lehet az autóhitel, vagy az autólízing, amelyet új és használt autók esetében is igénybe lehet venni. A különböző finanszírozási módok különböző előnnyel járnak, de a hátrányuk is eltérő lehet.
Autó vásárlás lízingeléssel
Amennyiben a vállalkozás, vagy a magánszemély lízing konstrukció mellett dönt érdemes alaposan körbejárni a témát, és tájékozódni az igénybe vehető pénzügyi szolgáltatásokról, feltételekről, és nem árt kalkulációt végezni. Az ajánlatok között akár jelentős különbségek is tapasztalhatók.
Az autólízing legfontosabb előnyei
Míg az autóhitel konstrukcióban a vásárlást köttetően azonnal, a lízingelés során csak a futamidő letelte után kerül a vásárló tulajdonába. A lízingelés elbírálása viszonylag gyorsan megtörténik, a konstrukció egyaránt működik használt és új gépjármű esetében is. Előnyös abból a szempontból, hogy 18 év alatti autók is lízingelhetők. A futamidő letelte után, a meghatározott maradvány érték fizetése után száll át a tulajdonjog a vásárlóra. Amennyiben a futamidő végén az ügyfél nem kívánja az autót megtartani, lehetősége van egy másik lízing konstrukció elindítására.
A legfontosabb hátrányai az autólízingnek
Hátrányai között szokták megemlíteni a futamidőt: maximum 7 éves futamidő vehető igénybe, amely viszont a drága autók esetében igen magas törlesztéssel járnak. A lízingelés során az ügyfél, mint üzembentartó fizeti az üzemeltetés költségeit, és kötelezően előírhatják a casco biztosítást. A legfontosabb hátrány közé tartozik az önerő kérdése, amely a gépkocsi árának legalább a húsz-harminc százalékát teszi ki.
Személygépkocsi vásárlás hitelből
A szabadon felhasználható személyi kölcsönök autóvásárlásra is fordíthatók. Az ügyfelek különböző szempontok alapján választhatnak az ajánlatok között egyéni igényektől függően: akár az alacsony törlesztő részlet, a THM, de akár a teljes visszafizetendő összeg alapján is mérlegelhetnek.
Az autóhitel előnyei
Hitelből egyaránt vásárolható új és használt autó, és a vásárlást követően a gépjármű tulajdonjogát is megszerzi, nemcsak a futamidő végén. A jelenlegi pénzügyi környezetben igen alacsony kamatok mellett, ugyanakkor önerő nélkül is finanszírozható, így előnyösebb lehet a lízinggel összehasonlítva.
A különböző konstrukciók közötti különbségnek nem a magánszemély vásárlók esetében, hanem a céges vásárlások körében van jelentősége. Ugyanis a cégek számára lehetőség van a nyílt végű lízing megállapodást kötésére, amelynek lényege, hogy a maradványértéken akár az alkalmazottjának is adhatja. Mint szolgáltatásnyújtás pedig kedvezőbb adózási feltételeket biztosít a számukra.
Összességében számos lehetőség van a cég, vagy a család autóval való ellátására. A bankok mellett a különböző hitelintézetek, lízingcégek, és kereskedők széles körben nyújtanak megoldást a vevők számára. További információk megtalálhatók a bestvindecoder.com oldalon.
(x)
További cikkek a rovatban
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Várják a jelentkezőket – legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
6+1 érv a társasház-biztosítás mellett!
Szezonális minták
Családbarát munkahelyek: Egy barátságos környezet kialakítása
A blockchain technológia alkalmazása az üzleti pályázatokban: lehetőségek és előnyök
A legnépszerűbb kaszinójátékok: Útmutató kezdőknek
Hogyan illeszkedik a Plinko a bizonyíthatóan tisztességes játékok világába 2024-ben?
Népszerű társkereső alkalmazások
A szerencse pszichológiája: hogyan befolyásolja a gondolkodásmód a kaszinójátékosokat
Kenó tippek kezdőknek: A klasszikus lottójáték
Wazamba érdekességek a szerencsejátékok fővárosából Las Vegasból
Az öt legjobb online kaszinójáték fejlesztő
Túlélési tippek pályakezdőknek az első állásinterjúhoz
A tökéletesség illúziója: Hogyan válasszuk szét az online és a valós életet?
Való Világ 12
A szerencsejáték társadalmi megítélésének változása: A stigmától az elfogadásig
A holdraszállás és egyéb őrült Librabet történetek
Főbb tények az egyetemi diploma megszerzésének megkezdéséhez: Navigálás a tanulmányi úton
Tippek egy zöldebb otthonért
Múltbeli adatok és trendek alkalmazása jobb fogadási döntésekhez
A szerencsejáték-oldalak környezeti fenntarthatósága Magyarországon
Érdekességek a Sportaza sportfogadások világából