Az AXA Biztosító anyacége 2008-ban százmillió eurós alapot hozott létre a világban folyó alapkutatási tevékenység mecénási jellegű támogatására, amit öt év alatt terveznek szétosztani a legkiválóbb pályázatokra. Sem földrajzi, sem tudományterületi kvóta nincs a pályázatok befogadásánál és bírálatánál, azonban kitétel, hogy a tudományos munkának – „ha már egyszer biztosító adja a pénzt” – a kockázatok kutatásával kell összefüggésben lennie.
Ezt a megkötést azonban igen tágan kell értelmezni, hiszen a környezettel, az emberi élettel és a társadalmakkal kapcsolatos veszélyhelyzetek egyaránt szóba jöhetnek, így pl:
– környezeti veszélyforrások,
– egészségügyi kockázatok,
– járványveszély,
– függőség, szenvedélybetegség (játék, alkohol, drog, stb.),
– öregedés és az ezzel járó kockázatok,
– biztonsági és biztonságpolitikai kihívások,
– szocio-ökonómiai kockázatok (minden, ami felelős döntést igénylő helyzetet teremt).
Az orvostudományi kutatások esetében viszont tudni kell, hogy klinikai kutatásra nem lehet pályázni, csak az ezt a fázist megelőző munkákra!
A támogatás legtöbbször egy-egy konkrét kutató munkavégzésének költségeit fedezi, függetlenül attól, hogy az illető a kutatói életpálya mely pontján tartózkodik, azaz a doktorandusztól a szenior kutatóig bárki pályázhat. A jelentkezőket négy kategóriába sorolják, doktoranduszi, posztdoktori, „normál” kutatói és kiemelt kutatói (chair) projektet fölterjesztők.
Az első két kategóriában évente kb. 30-30 pályázó nyer, a harmadikban 5-10, a negyedikben legföljebb 5.
A doktoranduszok 3 évre, a posztdoktorok két évre pályázhatnak, egyaránt 120-120 ezer euróig a három, illetve két évre összesen, a harmadik kategóriában 2-5 éves, a negyedikben 3-5 éves projekteket támogatnak, a fölső határ projektenként legfeljebb 3 millió euró.
A nyerési arány kb. 15%, ezidág valamivel több mint 50 millió eurót folyósítottak 221 nyertesnek a világ 19 országából. A legtöbb nyertes francia (53%), őket követik az angolok (18%), a spanyolok és a svájciak (9-9%). A fő szempont a tudományos kiválóság, valamint a projekt innovatív karaktere, az AXA filozófiája pedig az, hogyha egyszer a támogatást megítélte, utána maximális szabadságot ad a kutatónak a projekt megvalósításához.
Az egyes pályázati kategóriákban a jelentkezés időben nem egyszerre történik. Fontos, hogy a pályázatot a fogadó intézménynek kell beadnia, az egyéni jelentkezéseket elbírálás nélkül elutasítják!
Jelenleg a gyakorlott kutatók (projects) kategóriában adható be pályázat, a határidő május 21. Május 9-től lehet jelentkezni a posztdoktori kategóriában, a jelentkezési határidő szeptember 5. (Doktori és posztdoktori pályázatoknál a fogadó intézmény előszelekciót végez, így a beadási határidőt ez, és nem az AXÁ-hoz való beérkezés időpontja – jelen esetben október 3. – határozza meg.)
Bővebben:
How to obtain funding
- Only research institutions may submit applications. No individual applications will be considered (except Call for Projects applications). For more information on our process please view the Requirements for any application page and the How to register an institution page. Please contact us here to check if your institution is registered.
- We encourage institutions to organise a fair and transparent internal selection process and communicate widely on opportunities offered by the AXA Research Fund, as the number of candidates they can propose is limited.
- The global selection rate is 15%.
Click here to view the funding areas
See an overview of our major funding schemes:
CHAIRS |
CALLS FOR PROJECTS |
POST-DOCTORAL FELLOWSHIPS |
DOCTORAL FELLOWSHIPS |
|
Number of grants annually given |
Decision of the Scientific Board (3 to 5) |
Decision of the Scientific Board (5 to 10) |
About 30 in two waves | About 30 |
Funding |
A budget of approximately 9 million euros will be available in 2011 to fund chairs
Endowed permanent Chair: up to 3m€ Non endowed fixed-term Chair: up to 1,25m€ |
A budget of approximately 3.5 million euros will be available in 2011 to fund innovative research projects | €120 000 for the entire duration of the 2 year funding (since 2011) | €120 000 for the entire duration of the 3 year funding |
Duration |
Permanent or fixed term Chair (3 to 5 years) |
N/A | Two year cycle (since 2011) | Three year cycle |
Number of candidates that can be proposed by a single institution per year |
1 (either for an endowed or a fixed-term chair) | N/A | 2 | 2 |
Host institution needs to be registered |
Yes | Yes | Yes | Yes |
Pre-selection via the operational contact of the institution [2] |
Yes | No, but the Principal Investigator is kindly invited to inform the operational contact about his/her project submission | Yes | Yes |
Status of the campaign |
CLOSED | OPEN until May 23, 2011 |
CLOSED | CLOSED |
Procedure |
The operational contact requests an application file from the AXA Research Fund by email: chairs@axa.com | Applications are filled on the AXA Research Fund’s application website by principal investigators of the projects | The operational contact submits names and emails of the pre-selected on the AXA Research Fund’s application website | The operational contact submits names and emails of the pre-selected on the AXA Research Fund’s application website |
Modus Operandi |
Download | Download | Download | Download |
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat