palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Az Egri Ipari Park félmilliárdos uniós támogatást nyert

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében félmilliárd forint értékű támogatásban részesül az Egri Ipari Park (EIP) Kft. Az uniós forrás összességében 1,5 milliárd forint értékű infrastruktúra fejlesztést tesz lehetővé.
Az erről szóló megállapodást  Egerben írta alá Francsics László, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője és Szabó Csaba, az Egri Ipari Park Kft.ügyvezető igazgatója, aki egyben többségi tulajdonosa is a társaságnak.

A közel 102 hektár területű ipari park területén több mint 60 vállalkozás működik, amelyek kétezer embert foglalkoztatnak és együttes árbevételük eléri az évi 120 milliárd forintot. A fejlesztéstől azt várják, hogy a kiépülő raktárbázis, illetve az újabb betelepülők további 300 munkahelyet hoznak létre a területen.

A beruházás keretében mintegy 10 ezer négyzetméternyi út, közel 3 ezer méter közművezeték épül az ipari parkban. Ugyancsak megvalósul egy 7200 négyzetméter alapterületű raktárcsarnok, amelynek szolgáltatásait az előzetes felmérések szerint közel 40 vállalkozás veszi majd igénybe – hangzott el a támogatási szerződés aláírása alkalmából megtartott sajtótájékoztatón.
(MTI)