palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Az Év PR-szakdolgozata 2011 pályázat

Magyar Public Relations Szövetség pályázatA Magyar Public Relations Szövetség idén is meghirdeti „Az Év PR-szakdolgozata” című pályázatát. A szövetség ezúttal is azon hazai és határon túli kommunikáció szakos vagy public relations szakirányos végzős hallgatók jelentkezését várja, akik magyar nyelven megírt szakdolgozatukat 2011-ben védték vagy védik meg és témaként hangsúlyosan a public relations valamely szakterületét (CSR, hírnév-menedzsment, kockázatkezelés, válságkezelés, kríziskommunikáció, issue management stb.) dolgozták fel.

A Szövetség ettől az esztendőtől új hagyományt kíván teremteni azzal, hogy az immár harmadszorra kiírásra kerülő PR-szakdolgozat pályázat keretén belül egy külön tematikus vonalat is elindít. Tekintettel arra, hogy a társadalom és a világ figyelme tavaly októberben minden idők egyik legnagyobb hazai tragédiájára, a kolontári vörös-iszapkatasztrófára irányult, melynek kommunikációja mindmáig rengeteg kérdést és tanulságot hagyott maga után, a Szövetség úgy döntött, az idei tematikus vonal fókuszának e tragédia kommunikációs vetületeinek vizsgálatát, elemzését és feldolgozását jelöli ki.  Így tehát, aki dolgozatát e témában írta, és munkáját a 2011-es esztendőben sikeresen meg is védte, az a tematikus kategóriában külön is versenyezhet az idei PR-szakdolgozat pályázaton. A tematikus kategóriára történő nevezési szándékot a nevezési lapon külön kell jelezni.

A PR-szakdolgozat pályázat célja:

A kommunikáció vagy PR-szakos nappali, levelezős és a szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatók számára bemutatkozási lehetőség biztosítása a szakmában (ezáltal elhelyezkedési lehetőségeik javítása is), valamint az új vagy jelentős kutatási-elemzési tevékenységek, színvonalas publikációk közreadása. Szeretnénk, ha a pályázat jótékonyan ösztönözné a diplomamunkák szakmai minőségének általános javulását.

A pályázatra kétféleképpen is lehet nevezni:

  1. vagy a pályázatot író hallgató nevezi be saját munkáját,
  2. vagy a dolgozat készülését figyelemmel kísérő belső konzulens, vagy opponens tanár kezdeményezi annak nevezését.

A jelentkezési lap mindkét esetben más tartalmú, nevezéskor kérjük, figyeljenek erre!

A benevezett szakdolgozatokat az MPRSZ által felkért, a szakterület elismert szakembereiből álló kétszintű bíráló bizottság, a nagyobb létszámú ELŐZSŰRI, majd a szűkebb körű ZSŰRI bírálja el. Az utóbbi már csak a döntőbe jutott munkákat értékeli és rangsorolja.  A legjobbnak ítélt dolgozatokat a szövetség saját honlapján (www.mprsz.hu) megjelenteti, szerzőit pedig oklevéllel jutalmazza, és számukra a Szövetségben egy éves időtartamra díjmentesen teljes jogú tagságot biztosít.
A legkiválóbb szakdolgozatok az általános és a tematikus kategóriában egyaránt „Az Év PR-szakdolgozata 2011.” elismerő címet nyerik el.

Természetesen a „bizalmas” minősítésű szakdolgozatok készítői is pályázhatnak! A pályázónak ez esetben csatolnia kell egy hozzájáruló nyilatkozatot a titkosítást kérő fél részéről, hogy a bíráló bizottság elolvashatja a szakdolgozatot. Az MPRSZ lehetőséget biztosít a titkosítást kérő fél (gazdálkodó szervezet) számára, hogy képviselője részt vegyen az bírálat folyamatában.
Formai követelményként minden dolgozat esetében az adott oktatási intézmény szakdolgozati követelményrendszerét fogadjuk el.

A pályázat benyújtásának módja:

Egy példányban, valamennyi dokumentumot elektronikus formában (CD vagy DVD lemezen, PDF formátumban). Ez alól egyetlen kivétel a hallgatói nevezési lap, amelyet eredeti példányban aláírva ÉS szkennelve egyaránt csatolni kell.  A pályázati kiírásban megjelölt kötelező mellékletek és adatok hiánya a nevezés automatikus érvénytelenségét eredményezi, így a dolgozat nem vehet részt a versenyben.

Letölthető dokumentumok

Hallgatói Jelentkezési lap letöltése

Oktatói előnevezési lap letöltése

Pályázat benyújtásának határideje: 2011. szeptember 30.

Helye: MPRSZ Titkárság (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a.)

Eredményhirdetés: 2011. december

Az érdeklődőknek esetleges további kérdéseik esetén információt nyújt a pályázati projekt vezetője: Morva Gábor (morva.gabor@mprsz.hu, tel.: 06 30 330 3000)

Forrás: www.mprsz.hu