Pályázat az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatására. A felhívás két célterületen kívánja támogatni az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozásokat, mint leendő támogatás igénylőket: (a) általuk előállított termékek és szolgáltatások piacosítása, és (b)- nemzetközi piacokra való belépése.
Pályázat kódja: GINOP-3.1.2-8.2.4-16
Jelen felhívás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén segítse az újszerű infokommunikációs ötletek piaci termékké és szolgáltatássá fejlesztését, bevezetését és üzleti hasznosítását, és a már külpiaci tevékenységet folytató IKT mikro-, kis- és középvállalkozások újabb nemzetközi piacokra lépésének elősegítését. Mindezen célok eredményeként megvalósulhat az IKT mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosítása, illetve exportképességének és versenyképességének növekedése.
A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön költségtételenkénti egyidejű igénybevétele kötelező. A vissza nem térítendő támogatás mellett jelen konstrukció a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló kölcsönt is biztosít.
A megvalósítandó projekt önerőből, vissza nem térítendő támogatásból és kölcsönből tevődik össze amelyek együttesen határozzák meg a projekt összes elszámolható költségét.
A rendelkezésre álló forrás
- a vissza nem térítendő támogatás keretösszege: 1,8 milliárd Ft,
- a kölcsön keretösszege: 4,1 milliárd Ft.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1-200 db.
Projektekkel kapcsolatos elvárások
Kötelezően megvalósítandó önállóan nem támogatható tevékenységek:
- Piaci információk beszerzése (piacelemzés, piacfelmérés, piackutatás, ügyféladatbázis igénybevétele)
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
- IKT termékek és szolgáltatások ágazati specifikációja, testreszabása, továbbfejlesztése, tesztelése
- új IKT termék verziók és szolgáltatások kapcsán fejlesztői és tesztkörnyezet kialakítása, fejlesztői és felhasználói kézikönyvek elkészítése
- nemzetközi szakkiállításokon, konferenciákon, egyéb rendezvényeken (pl. termékbemutatókon, szoftverbemutatókon, B2B partnertalálkozókon) való részvétel
- piacra jutás támogatása (marketing tevékenységek, egyéb piacra jutáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele)
- tanácsadás igénybevétele, illetve szoftver és IT szolgáltatás lokalizáció (fordítás és honosítás) és a külpiaci megjelenést lehetővé tevő online fejlesztés (pl.: több nyelven elérhető)
- szerzői jogi, szabadalmi és iparjogvédelmi dokumentáció honosítása
- külpiaci tevékenységért felelős, belföldön foglalkoztatott munkatárs(ak) tevékenysége
- A tájékoztatáshoz és nyilvánossághoz kapcsolódó tevékenységek
Egyéb elvárások
Kötelező vállalások
A projekt műszaki, szakmai tartalmának meghatározásához az alábbi elvárások figyelembe vétele szükséges:
- A támogatást igénylőnek az a), b) és c) pontban foglalt feltételeket együttesen kell vállalnia.
a) A támogatási kérelmet benyújtó vállalja, hogy a kapott támogatás révén legalább a projekthez igénybe vett vissza nem térítendő támogatás összegével megegyező növekménnyel növeli nettó értékesítési árbevételét a támogatási kérelem beadása előtti utolsó teljes lezárt üzleti év nettó értékesítési árbevételéhez képest a fenntartási időszak 2. évének végéig.
b) A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a piacra juttatni kívánt termék/szolgáltatás tekintetében a megcélozni kívánt országra vonatkozó piackutatást végez a külföldön megvalósuló tevékenységet (kiállítás, vásár, cégbemutató) megelőzően.
c) A támogatási kérelmet benyújtó vállalja, hogy: 1. a projekt fizikai befejezéséig a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. cégadatbázisában regisztrál. A feltöltött profil és regisztráció a záró kifizetés feltétele;
2. a projekt fizikai befejezésének időpontjától és a fenntartási időszak alatt folyamatosan rendelkezik saját domainnel és honlappal, amelyen van idegen nyelvű tájékoztatás is legalább a vállalkozás tevékenységéről és elérhetőségeiről. A feltételeknek megfelelő honlap a támogatás záró kifizetésének feltétele. - A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projektmegvalósítás helyszínén – több megvalósulási helyszín esetén együttesen – legalább 1 fő (éves átlagos statisztikai létszámot kitevő) állandó foglalkoztatottat legkésőbb a projekt megkezdésétől a fenntartási időszak végéig bizonyítható módon alkalmaz, illetve azok munkaszerződését és munkaköri leírását az esetleges ellenőrzések kapcsán bemutatja.
A projekt területi korlátozása
Nem támogatható a Közép-Magyarország régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés.
A Felhívásra csak a kevésbé fejlett régiók területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben is minden megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie.
A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a Kedvezményezett az igény jogosultja), továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. A megvalósulási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha a projekt tárgyát képező releváns tevékenységek elvégezhetők a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra.
A megvalósítás helyszínére vonatkozóan a Kedvezményezettnek a vonatkozó hatósági engedéllyel/engedélyekkel rendelkeznie kell, azokban az esetekben, amikor a támogatásból megvalósuló fejlesztés engedélyköteles tevékenységhez kapcsolódik.
Önerő
A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt vissza nem térítendő támogatási összeggel illetve a kölcsön összegével csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat.
Támogatást igénylők köre
Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó, Magyarország területén székhellyel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető, IKT ágazatban működő gazdasági társaságok, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, kettős könyvvitelt vezető, IKT ágazatban működő gazdasági társaságok fióktelepei, amelyek:
- mikro-, kis- és középvállalkozásnak5 minősülnek
- rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, továbbá
- az alábbi TEÁOR’08 főtevékenységgel rendelkeznek és/vagy a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben az árbevételük legalább 50%-a infokommunikációs tevékenységből (lásd TEÁOR’08 lista alább) származott:
- 2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
- 5821 Számítógépes játék kiadása
- 5829 Egyéb szoftverkiadás
- 6110 Vezetékes távközlés
- 6120 Vezeték nélküli távközlés
- 6130 Műholdas távközlés
- 6190 Egyéb távközlés
- 6201 Számítógépes programozás
- 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
- 6203 Számítógép-üzemeltetés
- 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
- 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
- 6312 Világháló-portáli szolgáltatás
- 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás
- éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,
- a kevésbé fejlett régiókban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkeznek,
- Támogatási kérelem csak az alábbi (TEOR’08 lista) Fejlesztendő tevékenységre irányulhat:
- 2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
- 5821 Számítógépes játék kiadása
- 5829 Egyéb szoftverkiadás
- 6110 Vezetékes távközlés
- 6120 Vezeték nélküli távközlés
- 6130 Műholdas távközlés
- 6190 Egyéb távközlés
- 6201 Számítógépes programozás
- 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
- 6203 Számítógép-üzemeltetés
- 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
- 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
- 6312 Világháló-portáli szolgáltatás
- 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás
- Gazdálkodási formakód szerint
a) 113 Korlátolt felelősségű társaság
b) 114 Részvénytársaság
c) 116 Közkereseti társaság
d) 117 Betéti társaság
e) 141 Európai részvénytársaság (SE)
f) 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
A projekt javaslat maximális elszámolható összköltsége
A felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége – a kölcsön, a vissza nem térítendő támogatás és önerő együttesen – legfeljebb 300 millió Ft lehet, de nem lehet több, mint a támogatást igénylőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év árbevételének 50%-a.
A támogatás mértéke, összege
- A támogatást igénylő vállalkozás minimum 10% saját forrást köteles biztosítani.
- A vissza nem térítendő támogatás összege
- Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% alatti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2 millió Ft, maximum 25 millió Ft lehet.
- Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% vagy a feletti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2 millió Ft, maximum 40 millió Ft lehet.
- A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 40 %-a lehet.
- A kölcsön összege:
Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% alatti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2,5 millió Ft, maximum 32 millió Ft lehet.
Legutóbbi lezárt teljes üzleti évben összes nettó értékesítési árbevételen belül 10% és a feletti arányú exportárbevétellel rendelkező támogatást igénylők esetében minimum 2,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft lehet. - A kölcsön összege meg kell, hogy haladja a vissza nem térítendő támogatás összegét.
A támogatási intenzitások maximális mértéke a támogatási kategóriától függően:
Csekély összegű (de minimis) támogatás: 90%
Kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás: 50%
Kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás: 50%
A támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön 25%-a, de legfeljebb 10 millió Ft vissza nem térítendő támogatás összegének megfelelő, és legfeljebb 12,5 millió Ft kölcsön összegnek megfelelő lehet.
Felhívás keretében az alábbi költségek tervezhetők, illetve számolhatók el:
Szakmai tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások költségei
- Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérleti díjak
- kiállító helyiség bérleti díja (beépített és beépítetlen területre egyaránt vonatkozóan),
- Egyéb szolgáltatási költségek területdíjhoz kapcsolódó egyéb kötelező költségek (pl. AUMA, kötelező biztosítás).
- Egyéb szolgáltatási költségek
- kiállító helyiség, stand felállításával és működtetésével kapcsolatos költségek (pl. személyzeti belépők építés és bontás idejére, behajtási engedélyek építés és bontás idején a kiállítás területére, áramfogyasztás stb.),
- kötelező regisztráció/katalógusbeiktatás költsége,
- a kiállításon való részvételhez kapcsolódó szórólapok, prospektusok költsége, információs stand designjának kialakítási költsége,
- grafikai tervezési, formatervezési és fordítási költségek (a nem terjesztési célból készülő marketingeszközökhöz, arculati elemekhez és a honlap fejlesztéshez kapcsolódóan)
- szakkiállításhoz kapcsolódóan tolmács igénybevétele.
- Marketing, kommunikációs szolgáltatások költségei (az összes elszámolható költség legfeljebb 25%-át teheti ki)
- social media használatának marketing költsége,
- egyes marketing eszközök meghatározott költségei, nyomdai úton előállított idegen nyelvű információs anyagok, elektronikus adathordozók, egyéb szóróanyagok gyártása,
- külföldi vagy hazai, külföldre (is) szakosodott, ottani referenciával bíró PR ügynökség díja, külföldi social media kampány költsége,
- média-megjelenések, sajtóhirdetések, reklámkampányok költsége,
- marketing- és külpiacra lépési stratégia kidolgozásának költsége.
- Egyéb szakértői szolgáltatási költségek
- Tanácsadás igénybevétele (külső szakértő szervezet által nyújtott, a Kedvezményezett termékeinek és szolgáltatásainak továbbfejlesztéséhez, a külpiaci tevékenységhez kapcsolódó marketing és üzleti tanácsadási szolgáltatás díja, amely nem lehet időszakos vagy folyamatosan visszatérő tevékenység, illetve nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz)).
(Az összes elszámolható költség legfeljebb 15%-át teheti ki, valamint maximálisan nettó 96.000 Ft/embernap összeg számolható el rá). - Piackutatás, piaci információk beszerzéséhez kapcsolódó szakértői és tanulmánykészítési szolgáltatás igénybevétele (az összes elszámolható költség legfeljebb 20%-át teheti ki), de legfeljebb összesen nettó 3 000 000 Ft értékben).
- Ügyféladatbázis vásárláshoz kapcsolódó szolgáltatás díja (az összes elszámolható költség legfeljebb 5%-át teheti ki).
- Szervezett üzleti partnerkeresésben való részvétel szolgáltatási díja (az összes elszámolható költség legfeljebb 10%-át teheti ki).
- Szoftver és IT szolgáltatás lokalizációhoz kapcsolódó szolgáltatás igénybevétele (pl. fordítási, jogi, honosítási, számviteli szolgáltatási típusú költségek) (az összes elszámolható költség legfeljebb 10%-át teheti ki, max. nettó 96.000 Ft/embernap számolható el).
- Tanácsadás igénybevétele (külső szakértő szervezet által nyújtott, a Kedvezményezett termékeinek és szolgáltatásainak továbbfejlesztéséhez, a külpiaci tevékenységhez kapcsolódó marketing és üzleti tanácsadási szolgáltatás díja, amely nem lehet időszakos vagy folyamatosan visszatérő tevékenység, illetve nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz)).
- Műszaki jellegű szolgáltatások költsége
- Meglévő és új honlap fejlesztési költségei (maximum nettó 500.000.- Ft értékig, kivéve webáruház költségei).
- (amennyiben szükséges) domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díjának elszámolása (maximum nettó 100.000.-Ft értékig).
- Nyilvánosság biztosításának költsége
- A projekt megvalósításához kapcsolódó nyilvánosság biztosításának költségei, melyek csak a támogatói döntést követően számolhatók el11 a „Széchenyi 2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv KTK 2020” szerint. A nyilvánosság biztosításának költségei nem haladhatják meg a projekt összes elszámolható költségének a 0,5%-át. A nyilvánosság biztosítása a Széchenyi 2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyvben foglaltak szerint kötelező, azonban a támogatást igénylő választhat, hogy a projekt keretében el kívánja-e számolni annak költségét.
- Beruházási költségek
- Immateriális javak beszerzésének költsége
- Online megjelenéshez szükséges immateriális javak (pl. szoftverlicenc-ek, kivéve webáruház) bekerülési értéke.
- Szerzői jogi, szabadalmi és iparjogvédelmi dokumentáció honosítása (kizárólag a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala SZTNH díjai számolhatók el).
- Szükséges licencek beszerzési, bővítési költsége.
- Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei
- Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás 1. Külpiaci tevékenységért felelős, belföldön foglalkoztatott munkatárs(ak) bérköltsége.
- Továbbá kizárólag a Felhívás 3.1.2.2. Választható, önállóan nem támogatható tevékenységekhez kapcsolódóan:
- A termékek és szolgáltatások piaci továbbfejlesztését végző fejlesztő és tesztelő munkatársak bérköltsége.
- 5.5.3 a) 1. és 2. tételhez kapcsolódó, a hatályos jogszabályok szerinti, munkáltatót terhelő adók és járulékok.
- Immateriális javak beszerzésének költsége
Letölthető dokumentum
Pályázzon velünk!
Pályázatírás
A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
A támogatási kérelmek benyújtása 2017. március 8-tól 2020. január 15. 12:00 óráig lehetséges
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása