Fotópályázat ki középiskolás tanulók (9-13. évfolyam) és magyarországi középiskolák számára Back to the nature címmel.
A pályázat célja felhívni a diákok figyelmét a környezettudatosság és a technológiai eszközök tudatos használatának fontosságára, valamint a magyarországi középiskolák támogatása a téma oktatásában.
A fotópályázaton részt vehet minden saját nyilvánts Instagram profillal rendelkező, középiskolai tanulmányait 9-13. évfolyamon folytató tanuló. A feltöltött fényképek egyúttal a pályázó középiskoláját is képviselik a versenyen.
A fotópályázat témája ember, technológia és természet együttélése. A diákok feladata minél kreatívabban szemléltetni, hogyan hat egymásra és hogyan jelenik meg a mindennapokban ez a három tényező.
A díjazott fényképek a pályázat zsűrielnöke, Annoni Zita fotóművész saját munkái mellett szerepelnek majd december 9. és 20. között a budapesti Mammut Bevásárlóközpontban kialakított időszakos kiállításon.
A pályázás menete:
- legalább egy fénykép készítése a fotópályázat témájában (egy személy korlátlan mennyiségű képet tölthet fel);
- a fénykép megosztása az Instagram telefonos alkalmazás segítségével a diák saját nyilvános Instagram profilján;
- a fénykép megjelölése az #LGbacktothenature hashtaggel.
Kritériumok:
- A fénykép eredetije minimum 300 dpi felbontású, hosszabbik oldalán minimum 3000 pixeles kell, hogy legyen.
- A díjazott képek eredeti verzióit jpg formátumban szervező a pályázati időszakban és a zsűrizés ideje alatt bármikor bekérheti.
- A pályázaton csak 9-13. évfolyamos, magyarországi középiskolai tanuló vehet részt.
- A pályázaton csak nyilvános Instagram profilra feltöltött fotók vehetnek részt.
- A pályázat csak az #LGbacktothenature jelöléssel érvényes.
Amennyiben a fenti kritériumokat pályázó nem teljesíti, úgy nyereményre nem jogosult.
Nyeremények:
- helyezett
- a kép feltöltőjének középiskolája egy prémium LG PF50KS smart projektort nyer oktatási felhasználásra, valamint egy 40 fős, 90 perces fenntarthatósági oktatást a Humusz Szövetség jóvoltából
- a kép feltöltője egy 150 000 Forintos Extreme Digital vásárlási utalványban részesül, amelyet saját fotós eszköztárának bővítésére is használhat
- helyezett
- a kép feltöltőjének középiskolája megkapja a Humusz Szövetség iskolában elhelyezhető, fenntarthatósági témájú plakátjait és infografikáit
- a kép feltöltője egy 100 000 Forintos Extreme Digital vásárlási utalványban részesül
- helyezett
- a kép feltöltője egy 50 000 Forintos Extreme Digital vásárlási utalványban részesül
- Közönségdíj: az Instagramon legtöbb kedvelést kiérdemlő kép feltöltője egy LG PK3 hordozható Bluetooth hangszórót nyer
Részletes feltételek és pályázati szabályzat
Pályázatok benyújtási határideje: 2019. november 30. 23:59:59
Külső hírek
Civilek
Lakosság
Pedagógusok
Közösségek
Programok
Saláta – pályázatok
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra