A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közzétette az „Omlás- és csúszásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása” című, DDOP-2009-5.1.5./D és KDOP- 2009-4.1.1./C jelű pályázati kiírást.
A konstrukció a környezeti értékek védelme, környezetbiztonság növelése érdekében célul fogalmazta meg a Duna és a Balaton partján lévő települések lakosságának, valamint a települések értékeinek, köztulajdonban lévő létesítményeinek (kiépített vonalas infrastruktúra, közintézmények) védelmét a sürgős beavatkozást igénylő magas partfalak stabilizációjával, az omlás- és csúszásveszély kockázatának csökkentésével.
A komponens által támogatott omlás- és csúszásveszélyes partfalak veszély elhárítási munkái keretében elsődlegesen a káresemények megelőzéséhez szükséges, preventív jellegű és tervszerű beavatkozások támogatása valósul meg a kiépített vonalas infrastruktúra és közintézmények értékvédelmét figyelembe véve azzal, hogy a stabilizációs tevékenység új lakó- és üdülőövezetek, ipari és kereskedelmi területek kialakítását nem eredményezheti.
A pályázat keretében az álabbi tevékenységek támogathatóak:
- A partfal védelméhez kapcsolódó közvetlen, építés-jellegű és rekonstrukciós
tevékenységek az értékek védelme, káresemények megelőzése érdekében
(támfalépítés, koromfal építés, rézsűzés, horgonyzások stb.);
- Az omlás- és csúszásveszélyt kiváltó okok megszüntetésére irányuló beruházások
(víztelenítés, csapadékvíz elvezetés, víziközmű-rekonstrukció, közműkiváltás, közműáthelyezés);
Önállóan nem támogatható, kapcsolódó tevékenységek
A pályázat keretében önállóan nem, csak a fenti pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogathatók az alábbi tevékenységek:
- előkészítési tevékenységek (kötelezően előírt előzetes tanulmányok, engedélyezési-, műszaki-, tender és kiviteli tervek készítése),
- földtani-, talajmechanikai-, geofizikai- és mérnökgeológiai kutatás, mely a beruházás földtani megfelelősségéhez és a biztonságos, költséghatékony kivitelezéshez szükséges,
- monitoring rendszer kiépítése és a meglévő rendszer fejlesztése
Letölthető dokumentumok
- DDOP-2009-5.1.5./D – „Balatoni és dunai omlásveszélyes partfalak stabilizálása”
- KDOP- 2009-4.1.1./C – „Omlás- és csúszásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása”
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat balatoni szolgálati lakások kialakítására önkormányzatok számára
Lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat a Fővárosban
TOP_Plusz-4.1.1-23 – Egészséges utcák program – pályázat fővárosi önkormányzatok részére
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Bicikli- és rollerpályázat fiataloknak
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Pályázat utcai kerékpártárolók létesítésére
Elkezdődött a LEADER pályázatok társadalmasítása
Településfásítási Program IV. ütem
Visegrad grants – a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek támogatása pályázat
Fővárosi Szolidaritási Alap pályázat
Pályázat a geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez programkomponens operátor feladatainak ellátására
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Bringasztráda program pályázat
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére