palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Balokány-liget logópályázat

A Balokány-ligetért Egyesület pályázatot hirdet egyéni alkotók vagy alkotói közösségek számára, a Balokány-liget logójának megtervezésére.

A pályázat hátteréről: A Balokány-liget „Pécs zöld szíve”, a város emblematikus, ám az utóbbi években méltatlan állapotba került területe. A civil szervezetek együttműködéséből létrejött Balokány Ligetért Összefogás azt tervezi, hogy mielőbb városi családi és civil parkká alakítja. Törekvésükhöz –minél több önkéntest és támogatót szeretnének bevonni; ehhez járulhat hozzá a szóbanforgó logópályázat is.

A pályázat kiírásának időpontja: 2012. február 10.

A beküldött pályamunkának tartalmaznia kell

  • egy darab logótervet, valamint annak színbeli és formai leírását (arculati meghatározását) név nélkül, jeligével.
  • a pályázó adatait, pontos elérhetőségeit (cím, postai elérhetőség, telefonszám, e-mail).

Pályázati határidő, elbírálás 

A pályázatok beérkezési határideje: 2012. március 10.

A beérkezett pályázatokat – a szerző kilétének ismerete nélkül – háromtagú zsűri bírálja el, az általuk felállított rangsor alapján a Balokány Ligetért Összefogás tagszervezetei közösen hozzák meg a végső döntést.

A pályázatok díjazása

  • I. helyezett: 50.000 Ft,
  • II. helyezett: 30.000 Ft,
  • III. helyezett: 20.000 Ft.

Az összegek bruttó értékben értendők.

Elvárások: A logónak tartalmaznia kell: vizuális jelet + tipográfiát „Balokány-liget” megnevezéssel, színes és monokróm megjelenésben. A logó legyen alkalmas különféle felületeken való megjelenésre: honlap, levélpapír, névkártya, szórólap, tábla, molinó, ruházat, táska, bögre, toll, csomagolóanyag (doboz), elektronikus hírlevél, stb.
Elvárás továbbá az egyedi, jól felismerhető, kreatív, szuggesztív megjelenés, amely illeszkedik a http://balokany.hu, valamint a http://www.facebook.com/balokany internetes oldalak arculatához, felhívja a figyelmet a Balokány-ligetre és a terület hasznosítására vonatkozó céljainkra, valamint tükrözi a Balokány-liget megőrzésére irányuló elhivatottságunkat.

Pályázati feltételek
Nevezési díj nincs. Egy pályázó több pályamunkával is nevezhet. Az elkészült pályaművek jeligések, melléjük zárt borítékban, az adott grafikával azonos jeligével minden esetben csatolni kell a pályázó nevét és elérhetőségét (cím, telefonszám, e-mail). Ezek hiányában a pályázat érvénytelen.

A pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázat anyaga saját műve, mellyel semmilyen szerzői és egyéb jogot nem sért, továbbá kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért felel. E feltételek megsértése esetén a pályázat érvénytelen, amennyiben pedig az eredményhirdetés után derül fény a jogsértésre, a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni.

A pályázatot digitálisan (min. 300 dpi felbontásban jpg, pdf vagy tif formátumban) kell beküldeni a logo@balokany.hu email-címre.

Érvényes az a pályázat, mely a határidőig a fenti címek valamelyikére megérkezik. A nyertes pályázó kötelezi magát, hogy a pályázat eredményhirdetését, illetve az értesítést követő 5 napon belül a teljes pályázati anyagot vektoros formátumban (EPS, CDR vagy png) a pályázatot meghirdető birtokába adja. Díjkifizetés csak azt követően lehetséges.

A Balokány-ligetért Egyesület a nyertes pályázók díjának kifizetésével a logó (vagy logó-ötlet) felhasználására teljes és kizárólagos jogot szerez, azt szabadon felhasználhatja, a szerző hozzájárulásával átalakíthatja, illetve a nyertes pályázat anyagát és a szerző nevét nyilvánosságra hozhatja. A benyújtott, díjazásban nem részesülő pályaműveket az alkotó nevének feltüntetésével a kiíró a későbbiekben felhasználhatja.

A pályáztató a pályázatot eredményhirdetés nélkül is lezárhatja.

Egyebek

A jelen kíirás a http://balokany.hu és a http://www.facebook.com/balokany oldalakon is elérhető.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2012. március 22-én, a Víz Világnapján kerül sor.
A beérkezett pályamunkákat a kiíró bemutatja a fent említett két internetes oldalon, valamint egyéb fórumokon is. 

További információ az info@balokany.hu e-mail címen kérhető.