palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Betonszobor pályázat

A SzeBeton Zrt. (Szentendrei Betonárugyár) idén ünnepli alapításának 90 éves évfordulóját. A közel egy évszázad alatt – különböző társadalmi rendszerekben – mindig is építőipari, betontermékeket gyártottunk a szakma által elismert kiváló minőségben. Fennállásunk 90 éves múltja büszkeséggel tölti el minden munkatársunkat, de egyben felelősséget is jelent a partnereinkkel, tágabb környezetünkkel és a jövő generációjával szemben. Az alapítás óta eltelt évtizedekben sokszor és nagyot változott körülöttünk a világ és vele együtt változott cégünk is, de a „beton” ugyanolyan erőt és stabilitást jelent ma is, mint 100 éve, és ennek kézzel fogható bizonyítékait a mai napig fellelhetjük épített környezetünkben.

Az építőipar egyik meghatározó gyártójaként fontosnak tartjuk, hogy ne csak használati értékeket, hanem a lelkeket építő művészi értékeket is át tudjunk adni az utánunk következő generációnak szakmánk, és annak hordozó anyaga a beton révén. Jubileumunk alkalmából lehetőséget szeretnénk biztosítani e gondolat szó szerinti értelemben vett formába öntésére oly módon, hogy a pályázatot hirdetünk a Magyarországon élő művészeknek lenyűgöző tehetségük bemutatására.2012.09.04-én egy születésnapi ünnepséget és partner találkozót rendezünk, amelyet azzal szeretnénk megkoronázni, hogy az ezen pályázatra beérkező pályaműveket bemutassuk, kiállítsuk, illetve a pályázat nyertesét kihirdessük. Felkérjük Magyarország művészeit, szobrászait, hogy ünnepeljenek velünk a művészetek városában úgy, hogy elkészítik a megvalósításra javasolt pályaművük miniatűrét, melyet rendezvényünkön kiállítunk, majd a szakmai zsűri javaslatának figyelembevételével nyertesként kihirdetett művész közreműködésével meg is valósítunk!

Pályázati kiírás

A pályázat címe: Szentendre a művészetek városa, Szebeton a beton művésze.

Kültéri betonszobor elkészítése.

A pályázat kiírója: SzeBeton Zrt. (2000 Szentendre, Dózsa György út 20.)

A pályázati kiírás tartalma:

A szoborról: A kültéri szobor maximális befoglaló mérete: 3 x 3 x 4 méter, minimális mérete1,2 x 1,2 x 2 méter. Anyaga: beton. Fontos szempontok: monolit jellegű kivitelezhetőség, utólagos felület megmunkálás (pl.vésés) nélküli felülettel, elsősorban időjárás állósági szempontból. Hangsúlyozandó értékek megjelenítése: szilárdság, stabilitás, tartósság, flexibilitás, ill. ezen értékeket hordozó asszociációk megjelenítése.

A pályázat tartalma: 1:10 méretarányú (minimum: 30 cm) makett elkészítése a tervezett szoborról, egy rövid kivitelezési technológiai javaslattal, műleírással, valamint egy becsült költségvetés készítése (szükséges anyagok, eszközök árának feltüntetésével) és a közreműködési díj megadásával.  A makettek elkészítésekor a pályázó mindenképpen vegye figyelembe azt, hogy amennyiben a zsűri neki ítéli oda az 1. díjat, úgy a szobrot 1:1 méretarányban az általa megadott méretben gyakorlatilag kivitelezhető alkotásként kell elkészíteni, amely statikailag állékony és biztonságos. A pályázatban elsősorban olyan művészek jelentkezését várjuk, akik ismerik, vagy akár már tapasztalattal rendelkeznek a beton, mint anyag használatával kapcsolatosan, főleg a betonművészet terén, valamint művészeti egyesület tagjai.

Helyszíni bejárás időpontja: 2012. 07. 17. 10:00 óra SzeBeton Zrt. irodaépület bejárat (Rossmann mellett) 2000 Szentendre, Dózsa György út 20.  Amennyiben a művészek igénylik, megtekinthetik azt a helyet és környékét, ahova a pályázat 1. díjazottjának teljes méretű alkotását kívánjuk kiállítani. Helyszínrajz letölthető itt

Pályázat leadásának határideje: 2012. augusztus 27. SzeBeton Zrt irodaházában.(2000 Szentendre, Dózsa György út 20) A makett leadásakor regisztrációs lapot töltünk ki.

Pályázat elbírálása (a szakmai zsűri és a SzeBeton Zrt. vezetőségének ülése, és a pályázatok elbírálása, az 1.  2. és 3. helyezett pályamű kiválasztása): 2012.09.03.

Pályázat nyerteseinek kihirdetése: 2012.09.04.

A nyertes pályamű elkészítésének határideje: 2012. december 05.

A pályázat díjazása:

  1. díj: 200 000 Ft
  2. díj: 100 000 Ft
  3. díj:   50.000 Ft

Különdíj: 50 000 Ft (Amelyet a kizárólag azon vendégeink szavazatai alapján ítélünk oda akik a 2012.09.04-i „Szebeton 90 éves” ünnepségen vesznek részt.)

A nyertes pályamű elkészítésére – amennyiben a művész erre igényt tart – helyet és anyagot biztosítunk gyárunkban. A megvalósításhoz teljes körű szakmai, műszaki támogatást biztosítunk.

A pályázat nyerteseinek kihirdetése és a makettek kiállítása: 2012.09.04. SzeBeton Zrt.  „90 éves a SzeBeton” ünnepségén. A pályázatra való jelentkezés, ill. a pályamű megküldésével egyidejűleg a megvalósítás jogát további ellenszolgáltatás nélkül és visszavonhatatlanul átadja a pályázó a Szebeton Zrt. részére.

A helyszínrajz (1:500), ahova a szobrot kihelyezzük  letölthető itt.

A pályázat felelőse a SzeBeton Zrt-nél:

Ott Krisztina
Marketing és HR vezető
www.szebeton.hu

H – 2000 Szentendre, Dózsa Gy. út 20

Mobil.: (+36) 20/ 555 0274

ott.krisztina@szebeton.hu