palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Budapest Kirakat ötlepályázat

eleven-koz-ter-2010„Budapest Kirakat” – Társadalmi Tükör. Budapest egy nagy forgó metropolisz, ahol a pezsgő városi élet számos örömnek, egyedi értéknek és problémának is forrása. A városi tér több dimenziós. A fizikai környezet, számos új és régi érték jellemzi, ugyanakkor a használatából eredő konfliktusok is áthatják. A társadalmi közeget a városlakók összetétele, a különböző kultúrák és hagyományok egymás mellett élése, színes kavalkádja teszi széppé és egyben igen bonyolulttá is.
Ez a furcsa, összetett egyveleg minden fővárosi számára máshogy képeződik le. Vannak, akik a dugókat és a szennyezett levegőt átkozzák naphosszat, míg mások régi török fürdőkben, vagy hangulatos belvárosi kávézókban ábrándoznak a város újra felfedezett alternatív helyeiről, szép fekvéséről és különleges atomszférájáról.


Máshogy látjuk, van, amit mások nélkül nem is látunk belőle. A Budapest Kirakat segít látni és láttatni, ha megérint, további párbeszédre ösztönöz.

Gyere és nézz bele a tükörbe, és lásd, ahogy ők látják, vagy alkosd meg Te a városi tükröt!

Minden hónapban – 2010 júniusa és decembere között – egy neves művész, művészcsoport vagy dekoratőr alkotása köszön vissza a kirakatüveg mögül a Liszt Ferenc tér egy kirakatüvegén. Minden hónap alkotása máshogy lesz egyedi, hiszen mindenki, legyen az művész, vagy városlakó, más szemmel látja a várost. A várost, ahol élünk, Együtt, Budapestet.

Ötletpályázati Felhívás -2010. április 25.- május 26.

Az Urbitális Majális keretében a Studio Metropolitana, a Budapesti Turisztikai Hivatal , a Dekorszövetség és az Írók Boltja pályázatot ír ki a Budapest Kirakat látványtervének elkészítésére „Nekünk ilyen Budapest” címmel. A pályázaton olyan művészek, művészcsoportok, dekoratőrök, civil szervezetek, városlakók alkotásait, ötleteit várjuk, akik szeretnék megosztani gondolataikat a témában. A kirakat látványtervén kívül egy néhány soros leírást várunk az alkotás koncepciójával, filozófiájával és a tervezett anyaghasználattal kapcsolatban.

A pályázók lehetőséget kapnak, hogy bemutassák, hogy az ő szemüvegükön keresztül, milyen is Budapest.

A beérkező pályaműveket neves szakmai zsűri értékeli, és az első két helyezett megvalósításra kerül a „Budapest kirakatban”, 1-1 kiválasztott hónap időtartamra.

Pályázni a letölthető pályázati adatlap kitöltésével és az adatlapon feltüntettet mellékletek csatolásával lehet.

A pályázatok beküldési határideje: 2010. május 26. 24:00.

Pályázat beküldéshez kérjük kattintson ide

Pályázati adatlap letöltése

Térkép letöltése

Kép 1 letöltése a kirakatról

Kép 2 letöltése a kirakatról

Bővebb információ: http://koz-ter.hu/hu/budapest_kirakat

Demeter Anna

demeter@studmet.hu

+36 20 229 55 78