A Budapest Brand Nonprofit Zrt. a főváros köztereinek “felturbózására” új közösségépítő szabadtéri eseményeket és kreatív városi kísérleti projekteket kíván megvalósítani. A pályázat kiírója kreatív ötletpályázatot hirdet különleges, közterületen megvalósuló városélményt nyújtó programok megvalósítására.
Jelen felhívás célja, hogy a kiválasztott projektek új, rendhagyó városhasználati helyzeteket teremtsenek, akár időszakos vagy kisebb léptékű végleges beavatkozások megvalósításával.
Budapest Brand Zrt. a nyertes jelentkezőkkel kötendő együttműködési megállapodás keretében segíti a projektek megvalósulását annak érdekében, hogy a városi közterületeken eltöltött idő minőségének javulását, gyalogos célú használatának előmozdítását, továbbá a városlakói aktivitás, a szomszédsági kapcsolatok és a budapesti identitás erősítését ösztönözze a kultúra, a művészetek, az urbanisztika és az innováció eszköztárán keresztül.
Jelentkezők köre
- Magánszemélyek* (ideértve pl. városi közösségeket/kollektívákat),
- Jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek (pl. gazdasági társaságok, társasházak), amelyek megfelelnek a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek. 1. pontjában foglaltaknak
- ! Nem vehet részt a programban politikai célú vagy politikai célokat támogató szervezet.
Pályázati kategóriák
1. kategória – Kispálya
Egyedi koncepcióval rendelkező szabadtéri kulturális-közösségi programok. Az egyes projektek megvalósításához Kiíró projektenként legfeljebb bruttó 3.000.000 Ft összeggel járul hozzá. A Selection Camp napját követően a kategóriában legfeljebb 10 projekt kerül kiválasztásra.
2. kategória – Nagypálya
Közösségi aktivitás szervezését is magában foglaló, rendhagyó városélményt nyújtó, a város tereit közvetlenül formáló közterületi, kísérleti, egyedi beavatkozások. Az egyes projektek megvalósításához Kiíró projektenként legfeljebb bruttó 10.000.000 Ft összeggel járul hozzá.
A Selection Camp napját követően a kategóriában legfeljebb 3 projekt kerül kiválasztásra.
A jelentkezés tartalmi elvárásai
Az ötletpályázatra jelentkezni 2023. április 3-ig a www.budapesttuning.hu oldalon keresztül lehetséges az alábbi dokumentumok benyújtásával:
- az ötlet koncepcionális leírása (max. 15 mondat),
- a projektcsapat tagjai és közreműködő partnerei,
- a választott budapesti helyszín indoklása, területi lehatárolása (térképen), valamint a helyszínről készített fotók,
- a projekt megvalósításának ütemezése (tervezéstől megvalósításig) és tervezett bruttó költségvetése a megadott sablon szerint,
- az adatkezeléshez való hozzájáruló nyilatkozat elfogadása,
- igazolás a jelentkezési díj befizetéséről,
- opcionális mellékletek: a projekt megvalósításában közreműködő partnerszervezetek és
- befogadó helyszínek által kiadott támogatói és szándéknyilatkozatok.
Jelentkezési díj
A kiválasztási eljárásban való részvétel feltétele a jelentkezési díj befizetése, mely a projektötlet tervezett költségigényének 1%-a. A jelentkezési díjat az alábbi számlára szükséges átutalás útján teljesíteni legkésőbb az online jelentkezéssel egy időben:
Budapest Brand Nonprofit Zrt., 11600006-00000000-76457414 A jelentkezési díjból befolyó bevételből a kiíró többek között a szakértő zsűri honoráriumát, a kiválasztási folyamat szerves részét képező közös projektfejlesztési workshop napot (Selection Camp) és az online konzultációs, közösségi felülethez való hozzáférést finanszírozza. A jelentkezési díj meg nem fizetése a jelentkezés érvénytelenségét vonja
maga után.
Letölthető dokumentum
Pályázati információ: budapest.tuning[kukac]budapestbrand.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra