február Archive

Pályázat az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj elnyerésére

A Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 3. § (1) bekezdés j) pontja, az MTA Alapszabálya 6. § (2) bekezdése alapján jelentkezési felhívást tesz közzé az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj elnyerésére.

Élet / tárgyak – pályázat élettörténettárgyak megtervezésére és elkészítésére

A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdet Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényéhez kapcsolódó fiktív élettörténettárgyak megtervezésére és elkészítésére a 2020 június elején nyíló Kosztolányi kiállításához. A legjobbnak kiválasztott 10 tárgy bekerül a PIM gyűjteményébe és a tárlattal együtt nyíló, azzal szomszédos új múzeumpedagógiai foglalkoztató tér első kiállításában kap majd helyet.

Crescendo plakátpályázat 2021

A Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál plakátpályázatot hirdet 2021-es mesterkurzusára. A nyertes pályázó díja: 100.000 forint. Beküldési határidő: 2020. február 28.

Kisprojekt Alap pénzügyi támogatásra vonatkozó II. pályázati felhívása SKHU/ETA/1901

Pályázat az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program részeként megvalósítandó Kisprojekt Alapra vonatkozó II. pályázati felhívására (SKHU/ETA/1901). Pályázható prioritási tengelyek (1) Természet és kultúra és (4)  Közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének  javítása.

Pályázat az MTA TK Politikatudományi Intézet alkotói pályázat

A TK Politikatudományi Intézet publikációs pályázatot ír ki BA, MA, illetve PhD képzésre beiratkozott felsőoktatási hallgatók részére politikatudományi vagy társterületeken végzett tudományos munka és ennek magyar nyelvű publikációjának támogatására. A pályázaton részt vehet minden magyarországi, külhoni, illetve külföldi intézmény magyar állampolgárságú hallgatója.

Abszolút történelem – novellaíró pályázat

A Pagony kiadó Abszolút könyvek-sorozata egy izgalmas alsorozattal bővül, az AbszolútTörivel, amivel a legjobb kortárs magyar ifjúsági írók kalauzolják el az olvasót a történelem különböző korszakaiba. A hamarosan megjelenő első két részben elkísérhetitek a hetedik ásokat Mátyás király és a kiegyezés korába. Ám, amíg nem jelennek meg a könyvek, kutassatok, gondolkozzatok és írjatok ti magatok

Adj helyett a Gyüttment fesztiválnak! Helyszínkereső pályázat

A Gyüttment fesztivál helyszínkereső pályázata, melyre 2020. február 21-ig lehet jelentkezni! „Költözz vidékre és kezdj új életet!” Erről szól a fesztivál.

A TASZ keresi az elmúlt év legszabadabb embereit!

A TASZ Magyarország legaktívabb jogvédő szervezeteként 2020-ban is átadja a SZABAD-díjat. Olyan embereket díjaz ezzel, akik az elmúlt évben a saját lehetőségeikhez mérten legtöbbet tettek azért, hogy Magyarország szabadabb lehessen, akár csak egy szimbolikus pillanat erejéig.

Fotópályázat a közösségi mezőgazdálkodásról

Van egy jó képed? Küldd el nekünk! A TVE megrendezi első fotópályázatát a közösség mezőgazdálkodás témájában. A TVE fotópályázatot hirdet a közösség mezőgazdálkodás témájában. A pályázat célja, hogy a közösség gazdaságok vásárlói és munkatársai szemén keresztül mutassuk be a közösségi gazdálkodást.

Pályázat színházi fesztiválon való megjelenésre

A békéscsabai Féling Színház együttműködve a Csabagyöngye Kulturális Központ-tal és a Magyar Szín-Játékos Szövetséggel 2020-ban is megrendezi az „IMPRO FESZTIVÁL”-t.

VII. Víz és Élet Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé pályázat

A Duna által meghatározott természeti környezet, a térség történelme, kulturális és művészeti hagyományai predesztinálják Baja városát a biennálé helyszínéül. A biennálé célja, hogy a Víz Világnapjának alkalmából a műalkotásokon keresztül felhívja a figyelmet a vízre, mint az élet elengedhetetlen részének fontosságára, védelmére.

Büszkeség és balítélet kritikapályázat

A Litera idei Büszkeség és balítélet című kritikapályázata. Ez alkalommal Barnás Ferenc, Krasznahorkai László, Térey János, Tóth Krisztina, Szántó T. Gábor könyveiről várják az értő és érvelő kritikákat – 2020. február 12-ig.

Zöld Forrás pályázat környezet és természetvédelmi civil szervezetek számára

A Zöld Forrás pályázat 2020 Magyarország környezetpolitikai céljait magában foglaló Nemzeti Környezetvédelmi Program civil feladatvállalást segítő zöld civil szervezeteket támogató program. A pályázat azoknak a  civil szervezeteknek szól, akik kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy e célkitűzések teljesüljenek. A pályázat keretösszege 70 millió forint. A pályázatokat 2020. február 18-ig lehet beadni. Egy pályázó legalább 800 ezer,

Agrárágazati szervezetek támogatása pályázat

Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2020. évi felhívás agrárágazati civil szervezeteknek, az idei évben tervezett szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához. A pályázat keretösszege 40 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 700.000 forinttól 2.000.000 forintig terjedhet.

A föld alatt alkotói pályázat

A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet A FÖLD ALATT címmel. Mi rejtőzik a föld alatt? Ásványok, magok, giliszták, földalatti mozgalmak és metróalagutak rejtélyes világának titkait keressük a nyári számban. Rákérdezünk, hogy miért húzódnak az élőlények a föld alá, hány rétegből áll és miként változik ez a különleges takaró, hogyan óvhatjuk és táplálhatjuk, és miként fordíthatjuk

Pályázat védett népi építészeti emlékek felújításához szakmai előkészítésre

Pályázat védett népi építészeti emlékek felújításához, helyreállításához szakmai előkészítésre. A népi építészeti emlékek helyreállítását megelőző szakmai dokumentációinak elkészítéséhez igényelhető támogatásra kérelmet nyújthatnak be a védelem alatt álló népi építészeti emlékek (magyar állampolgárságú) természetes és jogi személy tulajdonosai, vagyonkezelői, használói. A benyújtási véghatáridő: 2020. február 20. csütörtök 17.00 óra.

Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása pályázat

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című (GINOP-5.3.13-20 kódszámú) felhívás. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból 3 Mrd forint.

Pályázat ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek 2020 kialakítására

Az Erasmus+ program pályázata ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek kialakítására a szakoktatás és a szakképzés és a blokklánc, kulturális örökség, kiberbiztonság, vasúti beszállító és szállítási ágazatok, munkaerőpiaci beilleszkedést segítő szociális vállalkozások és szoftver szolgáltatások területén.

Társadalmi vállalkozásfejlesztő pályázat civil-, informális- és mentorszervezetek számára

Keltető+ Társadalmi vállalkozásfejlesztő program  célja, hogy fenntartható társadalmi vállalkozások támogatásán keresztül halmozottan hátrányos helyzetű, szegény/mélyszegény közösségek életminőségét hosszú távon javítsa. A felhívásra vállalkozásfejlesztési ötlettel rendelkező szervezetek és mentorok jelentkezhetnek.

Pályázat színészek és rendezők számára külföldi tanulmányutakra

Az Alapítvány a Magyar Színházakért színművészek és rendezők számára írt ki pályázatot, minimum egy (1) hónapos, maximum négy (4) hónapos amely külföldi tanulmányutakra egy vagy több külhoni színháznál, társulatnál.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu