A Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál plakátpályázatot hirdet 2021-es mesterkurzusára. A nyertes pályázó díja: 100.000 forint. Beküldési határidő: 2020. február 28.
A Crescendo Nyári Akadémiát 2021-ben 18. alkalommal rendezzük meg Magyarországon. A 12 napos komolyzenei mesterkurzusra a világ minden tájáról várjuk fiatal, tehetséges hallgatóinkat és zeneművész tanárainkat Tokajba. Az énekes, szólóhangszeres, kamarazenei, zenekari mesterkurzusok mellett operajelenetek, a barokk és a jazz is komoly hangsúlyt kapnak. A majd’ kéthetes mesterkurzust számos koncert, zenetörténeti előadás, workshop és fesztiválprogram színesíti, ahol saját művésztanáraink és diákjaink lépnek föl.
A Nyári Akadémia különlegessége, hogy nagy hangsúlyt fektet a lelki programokra, és a résztvevőknek feszültség- és versengésmentes teret biztosít a zenetanulásra, fejlődésre, kiteljesedésre. Közös beszélgetések, kiscsoportos alkalmak során lehetőség nyílik a művészi élet kihívásokkal, feszültséggel teli világa által okozott lelki problémák feloldására is.
Pályázni olyan poszterrel lehet, mely a Crescendo Nyári Akadémia szellemiségét közvetíti, és amely világszerte figyelemfelkeltően hat, kedvet csinál e nemzetközi mesterkurzuson való részvételre. A nyertes pályázó posztertervét a 2021-es marketinganyagokhoz felhasználjuk, magyar, európai és Európán kívüli egyetemekre eljuttatjuk.
A pályázat célja, hogy lehetőséget adjon tehetséges, kezdő tervezőknek, hogy munkájukkal bekerülhessenek a magyar és a nemzetközi vérkeringésbe, valamint az, hogy a Crescendo Nyári Akadémia az ízlésesség mellett fiatalos, korszerű anyaggal dolgozhasson.
A pályázat díjmentes. Egy pályázó egy művel pályázhat. A pályázatot a Crescendo Nyári Akadémia vezetősége bírálja el.
A pályamű formai követelményei:
Méret: A/3
Betűtípus: DaxHu
Szín: CMYK
Kiterjesztés: pdf
Felbontás: 150 dpi
Kötelező szöveges tartalom:
Nemzetközi mesterkurzus és fesztivál
2021. július 21. – augusztus 2.
www.crescendoinstitute.org
Kötelező grafikai tartalom:
A Crescendo Nyári Akadémia logója
Korábbi évek poszterei, a logó és az arculati betűtípus:
Innen tölthető le:
https://drive.google.com/drive/folders/1cSyfZWlA-0tlJpXfl9-SLbczGMU2aVqD?usp=sharing
További információ a Crescendo Nyári Akadémiáról:
Honlap: http://www.crescendoinstitute.org/hu
Facebook: https://www.facebook.com/crescendosummerinstitute
Instagram: https://www.instagram.com/crescendosummerinstitute/
Imagefilm: https://vimeo.com/365063608
A pályaműveket a plakat2021@crescendohungary.org e-mailcímre várjuk.
Beküldési határidő: 2020. február 28.
A nyertest 2020. március 14-éig e-mailen értesítjük.
A munka véglegesítése (a Crescendo változtatási, pontosítási kéréseinek végrehajtása, esetlegesen közös továbbgondolkozás) és kifizetése: 2020. április 30.
A nyertes pályázó díja: 100.000 forint
A díj tartalmazza a jogdíjat: a grafikai díjat és a további felhasználási díjat. A Crescendo Nyári Akadémia igényt tart a pályamű nyersanyagára, és fenntartja a jogot, hogy a későbbiekben felhasználja, átdolgozza az anyagot.
További információ a pályázással kapcsolatban:
diana.matrai@crescendohungary.org
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra